Címke: #schneeberg

Ebédelni mentünk – csajos kirándulás egy kis Schneeberg-átkeléssel

Tulajdonképpen csak egy kényelmes ebédre vágytam.

De ha az ember kedvenc éttermei mind valahol a hegyen vannak – és a barátnőit is “rosszul” választja meg az ember a környéken –, akkor bizony kreatívnak kell lenni.

A javaslatom így hangzott: reggeli vonattal indulás Puchbergbe, onnan egy kis Schneeberg-átkelés, majd kávé a Waldschlösslben. Hogy közben esetleg megállhatnánk enni valamit, azt csak mellékesen említettem. Mindenesetre működött, és máris volt társaságom. Az, hogy az ebéd előtt és után egy kicsit kocogni kell, belefért. Végülis a túrázás és futás közben bőven van idő beszélgetni. Főleg olyan barátnőkkel, akik szerencsére az előző napon már 25–35 km-rel bemelegítettek erre a körre (köszi, WRU* 😉)

* (A WRU, vagyis a Wien Rundumadum egy bécsi futóverseny, ahol a résztvevők egyedül vagy csapatban mintegy 130 kilométeren kerülik meg a várost.)

Az időjárás-előrejelzés szerencsére tévedett. Vagy talán mégsem teljesen – eső valóban nem volt. Viszont jutott nekünk némi hóesés, köd és erős szél. Tehát ezúttal nem mentünk fel Klosterwappen-re, a Schneeberg csúcsára, de legalább megmásztuk a Krummbachsteint. Harminc perccel később már a Knofeleben házban ültünk és beteljesedett a tervem: jó társaságban egy kényelmes ebéd.

Egy órával később már a Waldschlösslben kortyoltuk a kávét – épp időben, hogy megtekintsük az új építkezést, és a lányok elérjék a következő vonatot Bécsbe.

Szép volt, elegendő jókedvvel és – részint – még kényelmes is. 🏃‍♀️🏃🏻‍♀️🏃🏼‍♀️❄️☕️

Útvonal:

Puchberg – Baumgartnerhütte – Elisabethkapelle – Krummbachstein – Knofeleben – Eng – Waldschlössl

Táv: 20,7 km | Szintemelkedés: 1.550 m | Időtartam: kb. 5 óra (ebédszünet nélkül)

Tempó: terepfutás, ahogy a „száguldozó asszonyok” szeretik

Egy „kényelmes” csajos kirándulásból lett téli terepfutó kaland a Schneebergen. Hó, köd és szél mellett is maradt idő beszélgetni – és persze: kávézni a Waldschlösslben. ☕️💪

Gondolatok a Schneeberg túloldaláról

Pascal Le Bail emlékére

Egyszer majd nem marad más, csak a közös élmények. Az együtt megélt pillanatok. Dalok, illatok, hangok. Az emlékek.

2008. május 27.

Apu 54 éves volt, amikor fűnyírás közben egy hirtelen infarktus néhány pillanat alatt magával ragadta. Egy rossz mozdulat, egy váratlan betegség. Majd minden megváltozik.

2024. július 20. – szombat

Anne, egy bécsi futótársam írt: „Holnap Weichtalklamm, Schneeberg, Bukta-hütte és vissza Pascallal.” Gyors egyeztetés Christiannal – a fiúk St. Coronára mennek, „fiús napot” tartanak – én pedig kimenőt kaptam.

Ez a túra már régóta a bakancslistámon volt. De mindig halogattam. Egyrészt nem voltam benne biztos, hogy a Weichtalklamm egyedül jó ötlet-e (még akkor sem, ha Christian így írta le: „Igen, ismerem. Régen arra FUTOTTAM lefelé.” 🤪). Másrészt kellett hozzá egy szabad fél nap. Ma minden összeállt.

2024. július 21. – vasárnap

Fél kilenckor már Payerbachban álltam a busznál. Majdnem utolsóként szálltam fel – a járat teljesen megtelt. Természetesen Anne és Pascal az elsők között voltak. Nem sokkal 9 után már a Höllentalban, a Weichtalhausnál voltunk.

A szurdok lenyűgöző volt. A meredek út, a sziklák, a létrák, a mászás – minden lépésben volt valami felfelé húzó erő. Ritka az, amikor úgy sikerül hárman összeállni egy terepfutásra vagy túrára, hogy nem kell magyarázkodni, nem kell egymásra várni – minden magától értetődik, mint egy összeszokott csapatnál. Pascálnál óvatosabb és megfontoltabb férfival amúgy még nem találkoztam a hegyekben. Úgy ismerte és tisztelte a környéket, ahogy nagyon kevesen.

10:30-ra már a Kienthalerhütténél voltunk, és röviddel dél előtt a Klosterwappen csúcsán álltunk mindhárman. 2.076 méter – a Schneeberg teteje. Innen hamar indultunk tovább a Baumgartner-házhoz – Anne és Pascal egy jól megérdemelt buktát kaptak, nekem egy nagy bodzaszörp járt.
Néhány perc múlva már kocogtunk tovább a Lackabodengraben, az Eng, a Mariensteig és végül a Waldschlössl felé.

Vannak kirándulások, amelyek nem csupán a futásról szólnak. Olyan élmények ezek, amelyeket az ember örökre elraktároz. Ez a nap is ilyen volt.

—

Útvonal:

Weichtalhaus – Weichtalklamm – Kienthalerhütte – Klosterwappen – Schutzhütte Baumgartner – Lackabodengraben – Eng – Mariensteig – Waldschlössl

Táv: kb. 21,7 km

Szintkülönbség: +1.585 m / –1.558 m

Idő: bruttó 5 óra 45 perc, két rövid szünettel

—

2024. augusztus vége

Egy jó hónappal később jött a hír:

„Hohe Wand. Egy 54 éves férfi mászás közben életét vesztette.”

2024. július 21.

A Kienthalerhüttétől a Klosterwappenre vezető úton áll egy kereszt. Pontosan 11-kor értünk oda. Egy pillanatra megálltunk mellette, megcsodáltuk a kilátást. A minket körülvevő bármely hegyre mutatva Pascal nevén tudta nevezni őket. Ismerte a hegyeket.

Egy különös érzés futott végig rajtam, amikor a kereszt melletti feliratot olvastuk:

„Állj meg egy percre, s olvasd e jelet:

Ami te vagy, voltam egykor én,

S ami most én vagyok, azzá leszel te is,

Ugyanazon föld takar majd téged is.”

Nem voltak nagy szavak – nem is volt rájuk szükség. Csak a lépések. A sziklák. A júliusi napfény. A csend. A pillanatok, amik örökre megmaradnak. És a hála a közösen töltött percekért.