Kategória: 10 km-nél hosszabb

Őszi fények, deres ösvények – csajos program Spital am Semmeringtől a Kampalpén át

Miközben a fiúk fiús programot szerveztek, mi négyen asszonyok “csajos napot” tartottunk – méghozzá egy új útvonalon, amely számomra is új felfedezés volt. Vonattal mentünk Spital am Semmeringre, majd onnan gyalog és futva vágtunk neki a Kampalpe gerincének, és egy hosszú, változatos útvonalon át jutottunk vissza Payerbachba, végül pedig haza, a Waldschlösslbe.

📍 Útvonal: Spital am Semmering – Kampalpe – Wolfsbergkogel – Gasthaus Polleres – Payerbach – Waldschlössl

Táv: kb. 24,6 km

Szintemelkedés: +1.200 m / -1.400 m

Nettó idő: 3 óra 40 perc kocogva, tempósan gyalogolva

Igazi őszi ajándék: sok napfény, deres ösvények, hűvös völgyek és tiszta levegő. Az útvonal igazi meglepetés volt – a Kampalpe nyugodt, vadregényes gerince lenyűgöző látványt és könnyen járható útvonalat kínált. A Wolfsbergkogel után, amikor már kezdett elfogyni az energiánk, pont jókor érkeztünk meg a Gasthaus Polleresbe, ahol egy bambi mellett megpihentünk, és a fogadtatás is nagyon kedves volt.

Egy igazán különleges nap volt – nemcsak a panoráma és az új útvonal miatt, hanem a társaság, a nyugodt hegyek és az őszi fényjátékok miatt is. Az ilyen napok emlékeztetnek arra, hogy milyen sokféleképpen lehet töltekezni: mozgással, izgalmas beszélgetésekkel és jó társasággal.

Gondolatok a Schneeberg túloldaláról

Pascal Le Bail emlékére

Egyszer majd nem marad más, csak a közös élmények. Az együtt megélt pillanatok. Dalok, illatok, hangok. Az emlékek.

2008. május 27.

Apu 54 éves volt, amikor fűnyírás közben egy hirtelen infarktus néhány pillanat alatt magával ragadta. Egy rossz mozdulat, egy váratlan betegség. Majd minden megváltozik.

2024. július 20. – szombat

Anne, egy bécsi futótársam írt: „Holnap Weichtalklamm, Schneeberg, Bukta-hütte és vissza Pascallal.” Gyors egyeztetés Christiannal – a fiúk St. Coronára mennek, „fiús napot” tartanak – én pedig kimenőt kaptam.

Ez a túra már régóta a bakancslistámon volt. De mindig halogattam. Egyrészt nem voltam benne biztos, hogy a Weichtalklamm egyedül jó ötlet-e (még akkor sem, ha Christian így írta le: „Igen, ismerem. Régen arra FUTOTTAM lefelé.” 🤪). Másrészt kellett hozzá egy szabad fél nap. Ma minden összeállt.

2024. július 21. – vasárnap

Fél kilenckor már Payerbachban álltam a busznál. Majdnem utolsóként szálltam fel – a járat teljesen megtelt. Természetesen Anne és Pascal az elsők között voltak. Nem sokkal 9 után már a Höllentalban, a Weichtalhausnál voltunk.

A szurdok lenyűgöző volt. A meredek út, a sziklák, a létrák, a mászás – minden lépésben volt valami felfelé húzó erő. Ritka az, amikor úgy sikerül hárman összeállni egy terepfutásra vagy túrára, hogy nem kell magyarázkodni, nem kell egymásra várni – minden magától értetődik, mint egy összeszokott csapatnál. Pascálnál óvatosabb és megfontoltabb férfival amúgy még nem találkoztam a hegyekben. Úgy ismerte és tisztelte a környéket, ahogy nagyon kevesen.

10:30-ra már a Kienthalerhütténél voltunk, és röviddel dél előtt a Klosterwappen csúcsán álltunk mindhárman. 2.076 méter – a Schneeberg teteje. Innen hamar indultunk tovább a Baumgartner-házhoz – Anne és Pascal egy jól megérdemelt buktát kaptak, nekem egy nagy bodzaszörp járt.
Néhány perc múlva már kocogtunk tovább a Lackabodengraben, az Eng, a Mariensteig és végül a Waldschlössl felé.

Vannak kirándulások, amelyek nem csupán a futásról szólnak. Olyan élmények ezek, amelyeket az ember örökre elraktároz. Ez a nap is ilyen volt.

—

Útvonal:

Weichtalhaus – Weichtalklamm – Kienthalerhütte – Klosterwappen – Schutzhütte Baumgartner – Lackabodengraben – Eng – Mariensteig – Waldschlössl

Táv: kb. 21,7 km

Szintkülönbség: +1.585 m / –1.558 m

Idő: bruttó 5 óra 45 perc, két rövid szünettel

—

2024. augusztus vége

Egy jó hónappal később jött a hír:

„Hohe Wand. Egy 54 éves férfi mászás közben életét vesztette.”

2024. július 21.

A Kienthalerhüttétől a Klosterwappenre vezető úton áll egy kereszt. Pontosan 11-kor értünk oda. Egy pillanatra megálltunk mellette, megcsodáltuk a kilátást. A minket körülvevő bármely hegyre mutatva Pascal nevén tudta nevezni őket. Ismerte a hegyeket.

Egy különös érzés futott végig rajtam, amikor a kereszt melletti feliratot olvastuk:

„Állj meg egy percre, s olvasd e jelet:

Ami te vagy, voltam egykor én,

S ami most én vagyok, azzá leszel te is,

Ugyanazon föld takar majd téged is.”

Nem voltak nagy szavak – nem is volt rájuk szükség. Csak a lépések. A sziklák. A júliusi napfény. A csend. A pillanatok, amik örökre megmaradnak. És a hála a közösen töltött percekért.

Két szívveréssel a semmeringi vasút nyomában

Tavaly nyár óta motoszkált a fejemben ez a kis félmaraton, amit korábban csak térképen álmodtam meg. Nana jóvoltából most sor került rá. Néhány kilométert ugyan lecsíptem belőle, mivel ezeket a szakaszokat már ismertem, de így is tökéletesnek bizonyult egy szombat délelőttre, belepasszolt Leno alvásidejébe, és így öt hónapos terhesen elég is volt.

A Semmeringre kétóránként indulnak a vonatok, így reggel még belefért némi otthoni intézkedés és egy kis játék is odalent. 9:57-kor indultam el a háztól, nagyjából 700 méter kocogással melegítettem be az első vágányig.

A Semmering–Wolfsbergkogel szakaszt már ismertem, így most Wolfsbergkogel állomástól indultam. Ugyanezért kihagytam a Doppelreiteraussichtet is, de mindkettőt őszintén ajánlom bárkinek, aki először jár erre.

⸻

A Bahnwanderweg, vagyis a „vasútmenti túraút” a híres semmeringi vonat vonalát követi, amely 1998 óta az UNESCO világörökség része. Útközben lélegzetelállító kilátás nyílik a Semmering-Rax-Schneeberg vidékre és a híres viaduktokra.

Wolfsbergkogel állomásról indulva elhaladtam a Kurhaus Semmering régi épülete mellett – 1909-ben épült, ma is különleges hangulatot áraszt –, majd a 20 schillinges kilátó felé vettem az irányt. Innen az összes környékbeli hegy és hegycsúcs jól látható: balról jobbra a Rax (Heukuppe, Predigtstuhl, Jakobskogel), a Kreuzberg, a Schneeberg (Klosterwappen), a Krummbachstein és a Gahns.

Bár van rövidebb út is Breitenstein felé, én most a hosszabb és látványosabb irányt választottam. Körülbelül 2,8 km után található egy kisebb frissítőpont (Labestation), és útközben elhaladunk a Ghega múzeum mellett is, amely a Semmeringbahn megálmodójának, Carl von Ghegának a munkásságát mutatja be. A múzeum után balra fordultam, így Orthofon keresztül közelítettem meg a Speckbacherhüttét.

Itt jön a túra egyetlen érezhetőbb emelkedése: nagyjából 400 métert kell felfelé megtenni, de cserébe csodaszép erdei ösvények és csend fogad.

A Speckbacherhütténél megálltam egy jól megérdemelt kávéra – a nap épp átszűrődött a fák lombjai között, csend volt és nyugalom. Innen már csak le kellett kocogni: a Stojerhöhén keresztül Payerbachba, ahol el is kapott egy rövid zápor. Még egy utolsó kapaszkodó a vasúti felüljáró alatt, fel a dombra, és pont időben hazaértem: Leno épp akkor ébredt.

Útvonal: Wolfsbergkogel – 20-Schilling-Blick – Orthof – Speckbacherhütte – Stojerhöhe – Payerbach – Waldschlössl

Táv: 17,74 km

Szintemelkedés: +650 m / –970 m

Idő: nettó 3 órára volt szükségem, a tempó pedig nevezhető “terhesen” lassú terepfutásnak

Schneealpe – Tavasz tél helyett, napsütés szél helyett

A mai napra nem volt túl biztató az időjárás-előrejelzés: fentre a Schneealpéra 0–6 °C-ot és erős szelet jósoltak. Így hát bepakoltunk egy csomó ruhát és felkészültünk egy télies napra – de meglepetésünkre odafent tavaszias idő, napsütés és mindehhez páratlan kilátás fogadott minket.

Kora reggel vonattal indultunk Annéval Mürzzuschlagba, ahonnan Katja „taxija” vitt minket Altenberg an der Raxra, túránk kiindulópontjához. Innen az Almgraben völgyén keresztül haladtunk fel a Windbergre, majd megálltunk a Michlbauerhütténél egy kis pihenőre. Ezután továbbmentünk a Lohmgrabenen át a Kohlebnerstandhoz, végül pedig visszatértünk Altenbergbe.

Útvonal: Altenberg an der Rax – Almgraben – Windberg – Michlbauerhütte – Lohmgraben – Kohlebnerstand – Altenberg an der Rax

🥾 Táv: 22,15 km

⛰️ Szintemelkedés: 1.354 m

⏱️ Idő: kb. 4:00 óra terepfutás + össze-vissza 1:00 óra pihenő

Ebbe a mai napba sokminden belefért: messzire nyúló panorámás kilátás, napos pihenő a hegycsúcson, egy váratlan kis mászószakasz, egy gyors közösségi médiás fotóworkshop a kereszt tövében, cipőteszt, sok beszélgetés és még több nevetés. Közben pedig elhangzott néhány bölcs gondolat is a 20–30 évnyi házasságot tapasztalt és gyakorlott túrapartnerektől. 😅 Ilyenkor mindig újra tudatosul bennünk, milyen hatalmas ajándék, hogy ilyen kalandokat élhetünk át együtt.

Végül a Waldschlössl teraszán ittunk még egy kávét és egy friss akácszörpöt a napsütésben, miközben lassan gyülekeztek a felhők és feltámadt a szél. Egy minden szempontból gyönyörű túra tökéletes lezárása.

Apás nap apák napján – avagy kávé a hegytetőn

Hogyan is tölthetné el szebben az ember az apák napját, mint egyedül a két fiával? 😅 Zita ma reggel hősiesen feláldozta magát, és kénytelen volt egyedül elmenni futni, hogy a három férfi végre nyugodtan tölthessen együtt egy napot. 🙌🏻

A fiúk természetesen gondoskodtak róla, hogy mindenki korán keljen – így Zita már korán útnak indulhatott. A Waldschlössl-től Kaiserbrunnig az út 8,5 km. Hirschwangtól az út az ún. Wiener Wasserleitungsweg árnyas ösvényén vezet, amely a Schwarza partján kanyarog a Höllentalon keresztül. Ha van nyári hőségben ideális futó- és túraútvonal, hát ez az! Árnyék, patakcsobogás, hídak, friss levegő – mi kell még?

Na jó, egy kávé még hiányzott – de azért meg kellett mászni a hegyet. Kaiserbrunn után Egy egyre meredekebb út vezet fel csodálatos kilátással a Raxra és a Schneebergre a Naturfreundehaus Knofeleben-hez. A teraszon végre ott gőzölgött előttem a jól megérdemelt életmentő presszókávé. ☕💚

Hazafelé az ismert úton, az Eng-en keresztül indultam haza, és körülbelül egy óra alatt vissza is értem a Waldschlössl-höz. A fiúkkal aztán jöhetett a jól megérdemelt pihenés – vagy legalábbis valami, amit 2 kisgyerek mellett annak lehet nevezni. 😅

⸻

📍 Útvonal: Waldschlössl – Hirschwang – Wasserleitungsweg – Kaiserbrunn – Miesleitensteig – Naturfreundehaus Knofeleben – Mitterberggraben – Eng – Mariensteig – Waldschlössl

📏 Táv: kb. 20 km

⛰️ Szintemelkedés: 920 m

🕒 Idő: kb. 3 óra 30 perc (nagyrészt kocogva, egy kávészünettel)

Első hó a hegyekben ❄️🥾

Amikor az éves családi nyaralás november végére esik és mindezt itthon töltjük, legalább az első hóról nem marad le az ember. Egy rövid, de lendületes körtúrára indultunk a friss havat keresve odafent.

Amikor az éves családi nyaralás november végére esik és mindezt itthon töltjük, legalább az első hóról nem marad le az ember. Egy rövid, de lendületes körtúrára indultunk a friss havat keresve odafent.

Útvonal:

Waldschlössl – Jubiläumsaussicht – Waldburgangerhütte – Schedkapelle – Werning – Payerbach – Waldschlössl

Összefoglalva:

📏 kb. 10 km

📈 +735 m szint

⏱ 2:30 perc, tempósan egy gyerekkel Chris hátán

Szép kilátás, friss levegő, néhol szeles hegygerinc, jóleső fáradtság nálunk és kipihent gyerek a hordozóban.

🏔 Egy nem egészen hétköznapi Schneeberg-túra egy három hónapos babával

Hogyan tervezzünk meg egy túranapot kisgyerekkel és minimális csomaggal?


Egyszerű. Először is: írsz egy listát a legfontosabb dolgokról. Aztán elindulsz – és a lista marad, ahol van. Ettől kezdve pedig már csak egy dologra lesz szükséged: improvizációra. (Ami néha egészen konkrét dolgokat jelent. Például havon csúszni – szánkó nélkül. De erről majd később.)

⸻

Reggel 8:05-kor, alig 200 méterre a Waldschlössl-től, a szomszédunk, Regina megkérdezte:

– „Marcóhoz mentek fel ma?”

És én még akkor sem tudtam biztosan, hogy egyáltalán eljutunk-e a Naturfreundehaus Knofeleben-ig.

Az útvonal? A vasárnapi klasszikus: Eng, majd az elágazónál nem a Mitterberggraben felé, hanem Lackabodengraben, onnan tovább a Krummbachstein felé vezető ösvényen. A Krummbachsattelnél jött a döntés:

➡️ Menjünk tovább a Schneeberg felé?

Vagy

☀️ Maradjunk a Knofelebennél, pihenjünk, együnk nyugisan?

Nos:

👶 A gyermek aludt.

🌞 A nap sütött.

🌡 A hőmérséklet kellemes volt.

🕙 És még csak 10:00 volt.

Mentünk tehát tovább.

⸻

A Baumgartner romjainál (10:45) L2 felébredt. Kerestünk egy félárnyékos, szélvédett helyet, tízóraiztunk (🤱🏼), aztán indultunk tovább.

15 perc múlva újabb megálló – L2 még nem volt elégedett (🤱🏼). És mivel nem tudtam biztosan, hogy az utolsó fogaskerekű valóban 15:15-kor indul-e, nem nagyon volt idő töprengeni. Menni kellett.

A következő szakasz elég meredek és köves volt – L2 sem értékelte túlzottan. De öt perc szolid tiltakozás után inkább újra elaludt.

Pontban dél volt, mire felértünk. És őszintén: elképesztően boldog voltam, hogy túljutottunk ezen a részen.

⸻

Ezután már „csak” egy kellemes séta volt a Klosterwappen-ig (13:05). Tényleg kellemes. Egészen addig, amíg a Fischerhütte alatt fel nem tűnt az a kisebb hó- (vagy inkább jég-)folt. És L2 fel nem ébredt. És ki nem fejezte határozott véleményét arról, hogy szerinte márpedig aludni kellene. De mivel éppen ott volt egy sor nézelődő turista, egy havas szakasz és rövid gondolkodás után gyors döntés született: leültünk a hóba és lecsúsztunk. Pontosabban én csúsztam. Fenéken. L2 ordított. Két perccel később viszont újra aludt.Nyert ügy.

⸻

Az összes eltervezett pihenőhely (Damböckhaus, Fischerhütte, megint Damböckhaus) kimaradt – L2 olyan mélyen aludt, hogy egyszer csak ott voltunk 14:05-kor a Schneebergbahn végállomásánál. A fogaskerekűn senki sem sejtette, hogy mi nem csak a Klosterwappenről jövünk – hanem hordozóval, gyalog, egész Reichenauból. 15:00-ra már Puchbergben vártuk a vonatpótló buszt.

Mondanám, hogy a payerbach-i vasútállomástól a Waldschlösslig vezető séta maga volt a nap megkoronázása, de őszintén: az utolsó 90 méter szintkülönbség inkább kúszás és belső mantrázás volt részemről így három hónappal szülés után. L2? Ő boldogan aludt újra egyet.

⸻

📍 Útvonal:

Waldschlössl – Eng – Lackabodengraben – Krummbachsattel – Klosterwappen – Fischerhütte – Damböckhaus – Hochschneeberg Bergbahnhof

📏 16,7 km

📈 1.650 m szintemelkedés

📉 400 m ereszkedés

🕒 6 óra, benne két pihenővel

👶 1 baba a hason hordozóban, egy hátizsák hátul

🎒 0 szánkó

😅 1 fenéken csúszás

❤️ 100% emlék

Egy közepesen optimális terepfutás – Sonnwendstein fordítva, ahol végül a kávézó nyert

Egy új kedvenc szófordulat lopakodott be a szókincsünkbe: közepesen optimális. Annetől tanultuk. És valahogy ez a kifejezés tökéletesen passzolt a mai terepfutásunkhoz.

A terv a következő volt: a korábbról már ismert Sonnwendstein-útvonalunk – csak most visszafelé. Tehát indulás a Waldschlössl-től, Payerbachon, Kübön, Schottwienen és Maria Schutzon át, aztán fel a Gebirgsjägersteig-en, át a Sonnwendstein-en, és végül le Semmeringbe. És talán – de tényleg csak talán – onnan haza is futhattunk volna. Elméletben.

Motiváció? Ma épp szabadságon volt. Valószínűleg a Raxon, de semmiképp nem a mi környékünkön. Vagy Katjánál. Mindhármunknak volt legalább egy jó kifogása arra, hogy ma miért nem kellene tovább futni. És így a hazafutást Semmeringről – nos, azt inkább elengedtük.

Így végül a Kaffeehalle-ban kötöttünk ki. És nem bántuk meg: kiváló kávé, pazar panoráma és a megnyugtató érzés, hogy jó döntést hoztunk – például azt, hogy inkább vonattal megyünk haza. Azért egy ilyen cappuccinóért simán megmászhattunk volna még 400 méter szintet. De nem tettük. Közepesen optimális – de legalább (vegán) tejhabbal.

A Sonnwendstein? Megint megmásztuk – és megint megfogadtuk, hogy egy ideig kerüljük. Az az ösvény olyan hosszúra nyúlik, hogy csak arra tud gondolni az ember: ha már ennyi szintet megyünk, miért nem inkább a Raxra mászunk fel? 😅

⸻

És ha valaki megkérdezi, milyen volt?

Közepesen optimális – de szép.

📍 Útvonal: Waldschlössl – Payerbach – Küb – Schottwien – Maria Schutz – Gebirgsjägersteig – Sonnwendstein – Semmering

📏 Táv: 22,4 km

⏱️ Időtartam: kb. 4 óra (nagyrészt mégiscsak terepfutás volt)

⛰️ Szintkülönbség: +1300 m, -940 m

Összegzés:

Nem futottunk hazáig, de cserébe ittunk egy jó kávét. Nem voltunk túl motiváltak, de a kitartás megvolt.
Nem lesz több Sonnwendstein… legalábbis most néhány hónapig. 😋

Ahhoz képest, hogy nem volt hozzá kedvünk, egész jól sikerült. Olyan közepesen optimálisan.

Karintiai meghittség a Heukuppén – egy vadregényes családi túra története

„Nos, innen már csak a helikopter vagy a hegyi mentők hoznak le minket” – mondta Chris, amikor már csak egy sziklafal választott el minket a Heukuppétól. A gyerekek összegömbölyödve pihentek a háti hordozóban (L1) és az elől felkötött babahordozóban (L2) – és valahogy érezték, hogy ez most nem az az időpont, amikor partizniuk kellene. Szépen aludtak hát tovább. Jól tették.

Egy kellemes családi kirándulást terveztünk a Rax hegység legmagasabb pontjára, a 2007 méteren található Heukuppéra. És hát a kellemes – az mindig viszonyítás kérdése.

A Reisstalersteig egy meredekebb út felfelé a Raxra, amely egy ponton túl már inkább alpesi terepnek nevezhető. Chris azért egy ponton halkan maga is megjegyezte, hogy: „hmmm, valahogy erre máshogy emlékeztem…” – talán kissé megszépültek az emlékei a gyerekek előtti időkből. Technikai értelemben nem túl nehéz a felső szakasz sem, de magabiztos mozgást igényel sziklás talajon, főleg azon a részen (kb. 1750 méteren), ahol egy meredekebb, kb. 100 méter magas sziklafal (A/B nehézségű via ferrata) következik. Ennek az első szakasza azért jócskán mászós, feljebb két létra is van a szakaszon (…olyan “karintiai módon kellemes”…)

Az időjárásra fel voltunk készülve – nagy esőkabát L2-nek és Z-nek, esővédő a hordozóra, meleg ruha–, de a sűrűsödő köd és a széllökések nem motiváltak minket arra, hogy a Rax tetején pinikezzünk.

Leno, aki akkor (2023. júniusában) még nem volt hároméves, több mint 300 méter szintet maga sétált– büszkén, apró, eltökélt lépésekkel. A Heukuppéig körülbelül 2 óra 40 percre volt így szükségünk.

A Karl-Ludwig-Hausnál tartottunk egy hosszabb szünetet – de nem a vendégtérben, mivel 2023 júniusában még ez zárva volt. A téli menedékhelyen fogyasztottuk el az otthonról hozott elemózsiát, a legkisebbnek most is kéznél volt az anyatej, és összeszedtük az erőnket a lefelé úthoz.

→ 2025-ös Update: a Karl-Ludwig-Haus ismét nyitva van!

A Schlangenwegen lefelé vezető ereszkedés már sokkal kellemesebb volt – köves ösvény, szélvédett szakasz, és lassan az eső is elállt. Ehhez a részhez a Waxriegelhausig kb. 2 órára volt szükségünk, onnan még 30 perc a Preiner Gscheidig.

⸻

Útvonalunk:

Preiner Gscheid – Reisstalersteig – Heukuppe – Karl-Ludwig-Haus – Schlangenweg – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid

→ kb. 10 km, 960 méter szintkülönbséggel

⸻

Összegzés:

💨 Szél, 🌧️ eső, 🌫️ köd

🥾 egy kihívást jelentő szakasz

👣 egy majdnem hároméves, aki hősiesen gyűrte le a szintet

A meghittség talán nem a kilátásban volt, hanem a közösen megoldott kihívásokban és a gyerekek csendes szuszogásában.

Egy családi túra, ami ugyan szeles, ködös és esős volt – de pont ettől lett emlékezetes.

A novemberi nap nyomában – egy kis kaland a hegyekben

“Köd előttem, köd utánam” – Kosztolányi helyett Jet tollából

Reichenau híres a sok napsütésről, de még itt is előfordul, hogy a november ködöt hoz magával. A jó hír viszont, hogy a napot ilyenkor is megtalálhatod – csak esetleg egy kicsit magasabbra kell menni érte!

Mielőtt elindulsz, nézd meg a Rax-Seilbahn élő webkameráját, hogy lásd, vajon a hegycsúcson hétágra süt-e éppen a nap. Ha igen, dobd be a hátizsákba a felszerelésed és indulj útnak! A legkönnyebb megoldás a felvonó, de ha szereted a kihívásokat, a gyalogos út is megéri a fáradtságot – a kilátás kárpótol minden lépésért.

Megközelítés

November első hétvégéjétől a busz már csak a Bertha-Heller-Straßéig közlekedik. Innen indulhatsz Griesleiten felé, és a sárga jelzést követve juthatsz el a Waxriegelhausig. Az út keskeny erdei ösvényeken és szélesebb erdészeti utakon vezet, fokozatosan emelkedve, míg végül magad mögött hagyod a ködöt, és megérzed a friss hegyi levegőt.

(Egy kis plusz kaland

Ha egy kicsit több kihívásra vágysz, érdemes egy kis kitérőt tenni a Siebenbrunnenwiese felé, majd át a Karlgrabenon. Ez az útvonal meredekebb, de a kilátás minden lépést megér. Végül visszatérhetsz a Waxriegelhaushoz, ahol feltöltődhetsz.)

Egyél, igyál, pihenj

A Waxriegelhausban Martin, a vendégszerető házigazda, pontosan tudja, hogyan töltsd fel az energiaraktáraidat – laktató ételekkel, frissítő italokkal és a hegyi menedékház családias hangulatával. Nincs is szebb, mint egy jól megérdemelt falatozás a köd felett a napsütésben, a panorámás kilátás mellett.

A visszaút

A visszaúthoz választhatod a Helenenquelle-ösvényt, ebben az esetben a Rettenbachgrabenon keresztül érsz vissza a buszmegállóhoz, vagy a Waxriegelhausnál a közvetlenebb útvonalat követheted – attól függően, mennyi energia maradt még a lábaidban.

Szóval, ha a novemberi köd egy kicsit lehangolna, jusson eszedbe – a nap nincs messze, csak egy kicsit magasabban. Jó túrázást! 🌞🗻

Útvonal: Bertha-Heller-Straße – Griesleiten – Waxriegelhaus – Helenenquelle – Rettenbachgraben – Bertha-Heller-Straße

Táv: 11 km

⏳ Attól függően, kivel indulunk útnak: 2:30 óra és 4 óra között volt az út megtétele

Szintemelkedés: 750 m

Reggeli kávé kilátással – egy terepfutós hétvége nyitánya

„Jó reggelt! Előre szólok, nálunk az egész házban nincs víz ma reggel. Még kávét sem ittam 🤪” – írta Anne kora reggel.

Nem volt kérdés, hogy mi a megoldás: irány a Speckbacherhütte mégpedig tempósan! Alig múlt 9 óra, amikor már a jól megérdemelt első kávénkat kortyolgattuk.

Négy nő, friss hegyi levegő, ragyogó napsütés. Az útvonal: Waldschlössl – Stojerhöhe – Speckbacherhütte – Mayerhöfen – Reichenau – Waldschlössl. Lent még hűvös és friss levegő, fent viszont már kellemesen napsütés – tökéletes, hogy kiszellőztessük a fejünket, átbeszéljük a következő hetek terveit és közben a lábainkat is megmozgassuk egy kicsit.

A végén az utolsó emelkedőn még kicsit rákapcsoltunk, hogy (szinte) pontosan 10:30-kor hazaérjünk, átvegyem a gyerekeket, és Christian is elkezdhesse a munkanapját.

Egy majdnem 14 kilométeres terepfutás 740 méter szintemelkedéssel, nettó 2 óra 20 perc alatt indulhat a hétvége.

Útvonal: Waldschlössl – Payerbachgraben – Stojerhöhe – Speckbacherhütte – Mayerhöfen – Reichenau – Waldschlössl 

Szintgyűjtés virágcsokor helyett – névnapi parti a hegyekben

– Összedobsz nekünk egy útvonalat 30 km-rel és 1500 méter szintemelkedéssel, de lehetőleg úgy, hogy legyen benne három 500 méteres emelkedés egyben? – kérdezte Egon pár héttel ezelőtt.

– Persze – mondtam. – Tartunk egy-két kávészünetet, és megvan a három 500-as szinted.

– Na, de azért nyomassuk a dolgot lendületesen, a cél az lenne, hogy 6 órán belül meglegyen – tette hozzá Egon.

Én pedig szeretem a kihívásokat…

A terv egyszerű volt. Reggel 7:15-kor álltam a Waldschlössl előtt, a levegő meglepően csípős volt – de a lábamban a bizsergető érzés már jelezte: ez egy jó nap lesz.

Az első emelkedésen már 8:30-ra túl voltunk (700 méter szint). Egon elégedetten mosolygott. Én tartottam egy 5 perces pihenőt – Egon edzésterve szerint ez szinte kötelező volt. Az ünnepi almalé forró vízzel ezen a reggelen szinte különösen jólesett – köszönjük, Naturfreundehaus Knofeleben!

Mióta Ausztriában élek néha elfelejtem, hogy otthon, Magyarországon a névnapokat is ünnepeljük. De hogyan is lehetne szebben tölteni ezt a napot, mint egy igazi terepfutó specialistával, futótárssal és motivátorral, Egonnal?

Ő volt az, aki – még a Reichenauba költözésünk előtt – bevezetett a terepfutás világába, és rajta keresztül ismerkedtem meg az ultrafutással. Ma ismét tanított nekem valami újat – majd meglátjuk, hogy sikerül a gyakorlatba átültetni a tudást: hogyan kell helyesen használni a botot (köszönöm, Anne!), és hogyan kell hatékonyan lefelé futni.

Single trail? Jövök!

Az útvonalunk:

Waldschlössl – Mariensteig – Eng – Knofeleben – Krummbachstein – Emmysteig – Waxriegel – Baumgartner – Bodenwiese – Waldburgangerhütte – Waldschlössl.

Végül 29,7 km és 1770 méter szintemelkedés jött össze 5 óra 45 perc alatt, pihenőkkel együtt – többé-kevésbé három szép, izzasztó emelkedéssel.

Egy névnapi délelőtt kilátással, almalével, terepfutással, két csúcskereszttel, sok nevetéssel, új élményekkel – és egy (vagy inkább két) széles mosollyal.
És azzal az érzéssel, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.

Preiner Gscheid – Gretchensteig – Karl-Ludwig-Haus – Neue Seehütte – Göbl Kühn Steig – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid

“Na igen, az én gyerekeim az autóban aludtak, de ezeknél az osztrákoknál, úgy tűnik, más a szokás.” – Mindig szórakoztat, amikor a magyar túrázók azt gondolják, úgyse érti őket senki…

De kezdjük az elején. Két hónapja tartozom már ezzel a beszámolóval, de mivel holnap újabb vendégek érkeznek, akik a Raxra szeretnének túrázni, végre rászántam magam.

Ha már az a megtiszteltetés ért minket, hogy Zsófia látogatóba jött, mindenképp meg kellett lepnünk őt egy pörgősebb Rax-túrával, csak hogy legyen megint mire emlékeznünk. 😉

Szóval felkerekedtünk egy júniusi reggelen (Zsófi+L), illetve délelőttön (Zita+L2), lesétáltunk a payerbachi vasútállomásra és felszálltunk a Preiner Gscheid felé tartó buszra. Innen indult fél óra múlva a túránk. (Aki a menetrendet értelmezni tudja, az kap 10% kedvezményt a következő foglalásnál: Menetrend).

A Reisstalersteig és a Gretchensteig útvonalának alsó része majdnem a Reisstalerhüttéig ugyanaz. Kicsivel a Hütte előtt aztán van egy meredek ösvény felfelé, ahonnan végig nagyon jó a kilátás, amíg újra be nem érünk a fák közé. Zsófiék itt tartottak egy kis szünetet, így én L2-vel (mindent a nyugalmas alvásért jeligére) előre mentem. Ez az út vezet aztán fel a Gretchensteighoz. A steig (meredekebb, mászós út, a térképen fekete jelzéssel) alatt nem sokkal van egy kis kőomlásos rész, szerény megítélésem szerint egy nagyobb szívás, mint maga a biztosított út (via ferrata), de ezt majd döntse el mindenki maga.

“Wazz, az egy gyerek ott elől.” “Te, ez egy nő. Ennek meg hol a férje?! Biztosan füvet nyír.” “Á, ez itt tutira nem megy fel, mi lejönni is alig tudunk. Biztosan van egy másik út is.” “Na igen, az én gyerekeim az autóban aludtak, de ezeknél az osztrákoknál, úgy tűnik, más a szokás.”

Mivel a magyar csapat (teljes via ferrata felszereléssel) elég lassan ereszkedett az általuk nehéznek ítélt terepen, volt időm lefordítani a fenti szösszeneteket a velem együtt várakozó osztrák hölgynek (aki a meredekebb részt “sima ügy”-ként írta le). Mindenesetre jól szórakoztunk. Ez a történet amúgy egy kiváló példa arra, hogy különböző szintű felkészültséggel és gyakorlattal mennyire másként élhetünk meg egy-egy hegyi szakaszt.

Fent most nem álltam meg a Karl-Ludwig-Hausnál, hanem folytattam az utat a Neue Seehütte felé. Előtte félórával aztán kénytelenek voltunk beiktatni egy ebédszünetet (L2) a domboldalon, majd egy kicsit meredekebb út következett lefelé, amelyet egy kiváló (gluténmentes és vegán) lencsefőzelék követett.

Innen tovább indulva kaptunk a nyakunkba (illetve az esőkabátunkra) egy kis kellemes (?!) jégesőt (helló június, mi így szeretünk). Végül Zsófiékat a Waxriegelhaus-nál vártuk be, innen együtt sétáltunk le az utolsó buszhoz.

Összefoglalva:



Preiner Gscheid – Gretchensteig – Karl-Ludwig-Haus – Neue Seehütte – Göbl Kühn Steig – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid

Waldschlössl – Naturfreundehaus Knofeleben – Waldschlössl

Mit is csinálhatna az ember anyák napján egy szuper anyukával, aki az idő nagyrészében egyedül gondoskodik a gyerekünkről? Elviszi végre valahova! Mivel pedig az éttermek a korona miatt zárva vannak, így Leno és én elvittük a mi Zitánkat kirándulni.

Continue reading “Waldschlössl – Naturfreundehaus Knofeleben – Waldschlössl”

Szélvihar, havas eső és egy várrom – családi kaland Waldschlössl-módra

Hétvégén újra olyan “klasszikus” Schneedörfl-időjárás volt: szélvihar, szemerkélő (havas) eső, és stabil 3 fok – pont ideális egy kis családi programhoz!

Continue reading “Szélvihar, havas eső és egy várrom – családi kaland Waldschlössl-módra”

Novemberi túra a Krummbachsteinre – avagy édes a teher 🏔️🤰🍁

A Waldschlössl környéki túrákban az a jó, hogy még ugyanaz a cél is egészen más arcát mutatja, ha kicsit más útvonalon közelítjük meg. Ezúttal is a Naturfreundehaus Knofeleben volt a túránk célja – de egy másik irányból vettük “támadásba”. 😊

Nem tudom, akik azt mondják, hogy a mozgás terhesség alatt is ajánlott, mennyire ismerik Christiant – de az biztos, hogy mellette unatkozni nem lehet. Ez a kirándulás is csak egy kímélő sétának indult (hiszen nem a Rax csúcsát vettük célba).

A túra a megszokott módon a Waldschlössltől indult, ahonnan a Lackabodengraben felé vettük az irányt. Ez az út kellemes, fokozatosan emelkedik, és amikor felértünk, nem fordultunk balra a Knofeleben irányába, hanem egyenesen mentünk tovább a piros-sárga-piros jelzésen, egészen a Krummbachstein csúcsáig. Innen nézve az út hosszabb ugyan (kb. 4 km a meredekebb 2 km-es alternatíva helyett), de sokkal barátságosabban, szelíden emelkedik, és még egy kis havat is láttunk odafent ❄️.

A napsütés végig velünk volt ☀️, és – ritka kivételként – a csúcson sem volt szélvihar, úgyhogy ki lehetett élvezni az ősz minden színét és csendjét 🍂🍃.

Ez volt az a nap, amikor beléptem a terhesség 7. hónapjába, és mint később kiderült, ez lett az utolsó hosszabb túra L2-vel a hasamban 🤰. (Később már csak a Knofelebenig másztunk fel.)

A csúcsról lefelé már a meredekebb úton mentünk, amely a Naturfreundehaus Knofeleben felé vezet. Terhesen ezt az irányt amúgy nem javaslom 😅 – de egy pihenővel a háznál (kajakajakajaaa 🍽️ és gyerekparadicsom: motoros fűrész 🪚, vonat 🚂, kisautó 🚗, játszórész) azért élvezhetővé vált.

Innen a traktorúton ereszkedtünk le az Eng felé, ami nemcsak kényelmes, de elég lankás ahhoz, hogy Leno is kedvet kapjon egy kis kocogáshoz 🏃‍♂️. És hát kapott is: az első 4 km-t le is nyomta velünk – néha megvárt engem is, amiért hálás voltam 💛.

⸻

🗺️ Útvonal:


Waldschlössl – Lackabodengraben – Krummbachstein – Naturfreundehaus Knofeleben – Eng – Mariensteig – Waldschlössl

📏 Táv: 19 km

⬆️ Szintemelkedés: 1100 méter

⏱️ Idő: felfelé kb. 4 óra, lefelé szünetekkel együtt kb. 2 óra (átlagos túratempó)

Videó: Ide kattints

Ahonnan az egész indult – út a Waldschlössl-ből a Schneeberg csúcsára🏔️🏃🏼

Már három éve, hogy nekivágtunk a Waldschlössl-projektnek, és azóta nem került sor arra, hogy felmásszunk a Schneebergre. Mindez annak ellenére, hogy a ház gyakorlatilag a Schneeberg oldalában fekszik, ha a Schwarza-völgy felől nézzük. Az első években, amikor még nem laktunk itt, amúgy sem volt sok időm túrázni: csak azért jártam Schneedörfl-be, hogy dolgozzak az építkezésen.

Aztán, amikor elköltöztünk Schneedörfl-be, lassan újra visszatért a túrázás az életünkbe – de ezek az utak jobbára a Raxra, vagy a „mi oldalunkon” legfeljebb a Krummbachsteinig vezettek.

Pedig a gondolat gyakran kísértett. Nem egyszer kérdezték már tőlem, hogy mégis, hogy jutott eszembe ez a Waldschlössl-projekt. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy régebben, amikor Puchbergből mentem fel a Schneebergre, majd lefelé az Engen keresztül ereszkedtem le a Payerbach-Reichenau vasútállomáshoz, elhaladtam a mai házunk mellett. A túra végén mindig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy „itt kellene lakni”. Ahogy ezek az emlékek jártak a fejemben, szép lassan kialakult valami kisebb fajta rosszszájíz ötvözve egy kis becsvággyal, amely újra motivációt adott, hogy nekivágjak a Schneebergnek.

Zita bevállalta a vasárnapi gyerekfelügyeletet, így kora reggel 6:05-kor elindultam. A völgyben még csak épp kezdett felszállni a köd, minden nedves volt az éjszakai harmattól, de az időjárás egyébként tökéletes túraidőnek bizonyult.

Jól haladtam, 7:09-kor már a Knofelebennél jártam, ahonnan egyenesen továbbmentem a Krummbachstein felé. 7:43-kor fent voltam, itt tartottam egy gyors pihenőt, aztán lefutottam a Krummbachsattelhez, és onnan az Emmysteigen keresztül elértem a jól ismert „félcipős turistaautópályát” – a Schneeberg-fogaskerekű felső állomásától a Fischerhüttéig vezető széles ösvényt.

Itt találkoztam először más kirándulókkal. De ezen a széles szakaszon ismét lehetett egy kicsit kocogni, úgyhogy jó tempóban haladtam az utolsó meredek szakasz felé, amely a Klosterwappenre vezet.

9:21-kor értem fel a Klosterwappenre, a Schneeberg legmagasabb pontjára. Itt elmajszoltam a zsemlémet, élveztem a csúcs csendjét (és azt, hogy ilyen korán még kevesen voltak fent), majd 10 perc pihenő után elindultam lefelé.

Ugyanazon az úton futottam vissza a Krummbachsattelig, de ezúttal kihagytam a Krummbachsteint, és helyette az Alplecken, majd a Lackabodengraben és az Eng felé vettem az irányt – végig lefelé, szinte egy lendülettel hazaértem.

Pontban 11:29-kor értem haza a Waldschlösslbe – éppen időben, hogy még melegen kapjam az ebédet.
Köszi, Zita 😉

⸻

🗺️ Útvonal: Waldschlössl – Knofeleben – Krummbachstein – Krummbachsattel – Emmysteig – Klosterwappen – Krummbachsattel – Alpleck – Lackabodengraben – Eng – Waldschlössl

📏 Táv: 26 km

⬆️ Szintemelkedés: 1800 méter

⏱️ Idő: felfelé 3:15 óra, fent 10 perc pihenő, lefelé 2:05 óra (terepfutás, amikor a terhes feleséged kisgyerekkel és meleg ebéddel vár otthon)