Már három éve, hogy nekivágtunk a Waldschlössl-projektnek, és azóta nem került sor arra, hogy felmásszunk a Schneebergre. Mindez annak ellenére, hogy a ház gyakorlatilag a Schneeberg oldalában fekszik, ha a Schwarza-völgy felől nézzük. Az első években, amikor még nem laktunk itt, amúgy sem volt sok időm túrázni: csak azért jártam Schneedörfl-be, hogy dolgozzak az építkezésen.
Aztán, amikor elköltöztünk Schneedörfl-be, lassan újra visszatért a túrázás az életünkbe – de ezek az utak jobbára a Raxra, vagy a „mi oldalunkon” legfeljebb a Krummbachsteinig vezettek.
Pedig a gondolat gyakran kísértett. Nem egyszer kérdezték már tőlem, hogy mégis, hogy jutott eszembe ez a Waldschlössl-projekt. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy régebben, amikor Puchbergből mentem fel a Schneebergre, majd lefelé az Engen keresztül ereszkedtem le a Payerbach-Reichenau vasútállomáshoz, elhaladtam a mai házunk mellett. A túra végén mindig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy „itt kellene lakni”. Ahogy ezek az emlékek jártak a fejemben, szép lassan kialakult valami kisebb fajta rosszszájíz ötvözve egy kis becsvággyal, amely újra motivációt adott, hogy nekivágjak a Schneebergnek.
Zita bevállalta a vasárnapi gyerekfelügyeletet, így kora reggel 6:05-kor elindultam. A völgyben még csak épp kezdett felszállni a köd, minden nedves volt az éjszakai harmattól, de az időjárás egyébként tökéletes túraidőnek bizonyult.
Jól haladtam, 7:09-kor már a Knofelebennél jártam, ahonnan egyenesen továbbmentem a Krummbachstein felé. 7:43-kor fent voltam, itt tartottam egy gyors pihenőt, aztán lefutottam a Krummbachsattelhez, és onnan az Emmysteigen keresztül elértem a jól ismert „félcipős turistaautópályát” – a Schneeberg-fogaskerekű felső állomásától a Fischerhüttéig vezető széles ösvényt.
Itt találkoztam először más kirándulókkal. De ezen a széles szakaszon ismét lehetett egy kicsit kocogni, úgyhogy jó tempóban haladtam az utolsó meredek szakasz felé, amely a Klosterwappenre vezet.
9:21-kor értem fel a Klosterwappenre, a Schneeberg legmagasabb pontjára. Itt elmajszoltam a zsemlémet, élveztem a csúcs csendjét (és azt, hogy ilyen korán még kevesen voltak fent), majd 10 perc pihenő után elindultam lefelé.
Ugyanazon az úton futottam vissza a Krummbachsattelig, de ezúttal kihagytam a Krummbachsteint, és helyette az Alplecken, majd a Lackabodengraben és az Eng felé vettem az irányt – végig lefelé, szinte egy lendülettel hazaértem.
Pontban 11:29-kor értem haza a Waldschlösslbe – éppen időben, hogy még melegen kapjam az ebédet.
Köszi, Zita 😉
⸻
🗺️ Útvonal: Waldschlössl – Knofeleben – Krummbachstein – Krummbachsattel – Emmysteig – Klosterwappen – Krummbachsattel – Alpleck – Lackabodengraben – Eng – Waldschlössl
📏 Táv: 26 km
⬆️ Szintemelkedés: 1800 méter
⏱️ Idő: felfelé 3:15 óra, fent 10 perc pihenő, lefelé 2:05 óra (terepfutás, amikor a terhes feleséged kisgyerekkel és meleg ebéddel vár otthon)