– Nem vágyódsz néha haza? – még magam is sablonosnak éreztem a kérdést, de egyszerűen érdekelt a válasz.
– Azt csinálom, amit szeretek. Nekem mindegy, hol vagyok. Eszter válaszát biztosan nem sikerült szó szerint idéznem, de talán nem is ez számít. Amellett, hogy két kislány édesanyja, egy terepfutó zseni (tavaly harmadik lett a Western States 100-Mile Endurance Run-on). Hétvégén pedig a bécsi maratonon “mellesleg” magyar bajnok is lett.
Eszter egyike azon embereknek, akik miatt újra eszembe jutott, miről is álmodoztam 20 évesen: egy kis kávézóról, ahol olyan embereket ismerhetünk meg személyesen is, mint Eszter, az édesanyja és barátnője, Kertész Kata. Három varázslatos és erős nő. Beszélgetés terepfutásról, anyaságról, edzésről, motivációról és kihívásokról. Tabuk nélkül.
A Jubiläumsaussicht-hez vezető túrát sokszor ajánljuk nektek. A héten kétszer is teszteltem, hogy kilátni-e a ködfelhőből odafent: mindkétszer szerencsével jártam.
Ritkán van ködös időnk Reichenauban, talán a sok szél miatt. Veszprémi létemre mindig gyermekkori izgalommal várom a novemberi reggeleket, amikor nem látszik a Rax vagy késő délután ködfágyolba burkolózik a környék.
2021-et írtunk. Kihasználva, hogy Chris apukája nálunk járt, és ez a tény Lenót teljesen lefoglalta, elindultam egy kis reggeli kocogásra.
A Waldschlössl mellett kezdődő ösvényen kezdtem az utat, majd az épülő méhszálló mellett jobbra kanyarodva egy kis erdei szakaszon lerövidítettem azt. A Hochbergernél már felsejlettek a környező hegyek, bár a köd még ekkor is sűrűn ült a dombokon. Innen gyorsan gyalogolva kb. 25 perc alatt értem fel a kilátóhoz, ahol a nap első sugarai lassan áttörtek a ködburkon – igazi ajándék ez az időjárás.
Hazafelé a sárga jelzést választottam: a kék úton még egy keveset felfelé, majd balra a traktorúton, onnan kb. fél kilométer, és máris ismerős ösvényeken vezet vissza az út a Waldschlössl-höz.
Ha szeretnétek ti is megtapasztalni a köd misztikus csendjét és a dombok lassú ébredését, akkor ezt az útvonalat szívből ajánljuk – rövid, változatos és minden évszakban tartogat meglepetést. 🏞🍂
📍 Táv: 7-9 km
⛰ Szintemelkedés: kb. 450 m
⏱ Időtartam: 1 óra 15 perc – 3 óra (tempótól függően)
Útvonal: Waldschlössl – Hochberger (kék jelzés) – Jubiläumsaussicht – sárga jelzés – vissza a Waldschlösslbe
Ezúttal egy lendületes, panorámás körtúrát tettünk a Waldschlössltől indulva:
Jubiläumsaussicht – Waldburgangerhütte – Schedwiese útvonalon, majd vissza a kiindulópontra.
A Waldburgangerhütte május 1. és június 30., valamint szeptember 1. és október 26. között hétvégéken és ünnepnapokon van nyitva – érdemes ehhez igazítani a túrát, ha szeretnénk odafent megpihenni vagy enni-inni egy jót.
Több útvonal is vezet a hüttéhez a Waldschlössltől – mi a kék jelzést követtük felfelé. A Jubiläumsaussichtgyönyörű kilátást kínál. Visszafelé a sárga turistajelzést követtük, a Schedwiese egy nagy rét a visszaúton szép kilátással. Ha meredeknek tűnik a turistaút, visszafelé át lehet térni a traktorútra és lesétálni a szerpentinen.
📍 Táv: 9,3 km
⛰ Szintemelkedés: kb. 700 m
⏱ Idő: 2:20 óra
Útvonal: Waldschlössl – Jubiläumsaussicht (kék jelzés) – Waldburgangerhütte – Schedwiese (sárga jelzés) – vissza a Waldschlösslhez
Ajánlott egy nagyobb hétvégi kirándulásra – akár családdal is, ha a tempót hozzáigazítjuk a legkisebbekhez.
Amikor az éves családi nyaralás november végére esik és mindezt itthon töltjük, legalább az első hóról nem marad le az ember. Egy rövid, de lendületes körtúrára indultunk a friss havat keresve odafent.
Amikor az éves családi nyaralás november végére esik és mindezt itthon töltjük, legalább az első hóról nem marad le az ember. Egy rövid, de lendületes körtúrára indultunk a friss havat keresve odafent.
Hogyan tervezzünk meg egy túranapot kisgyerekkel és minimális csomaggal?
Egyszerű. Először is: írsz egy listát a legfontosabb dolgokról. Aztán elindulsz – és a lista marad, ahol van. Ettől kezdve pedig már csak egy dologra lesz szükséged: improvizációra. (Ami néha egészen konkrét dolgokat jelent. Például havon csúszni – szánkó nélkül. De erről majd később.)
⸻
Reggel 8:05-kor, alig 200 méterre a Waldschlössl-től, a szomszédunk, Regina megkérdezte:
– „Marcóhoz mentek fel ma?”
És én még akkor sem tudtam biztosan, hogy egyáltalán eljutunk-e a Naturfreundehaus Knofeleben-ig.
Az útvonal? A vasárnapi klasszikus: Eng, majd az elágazónál nem a Mitterberggraben felé, hanem Lackabodengraben, onnan tovább a Krummbachstein felé vezető ösvényen. A Krummbachsattelnél jött a döntés:
➡️ Menjünk tovább a Schneeberg felé?
Vagy
☀️ Maradjunk a Knofelebennél, pihenjünk, együnk nyugisan?
Nos:
👶 A gyermek aludt.
🌞 A nap sütött.
🌡 A hőmérséklet kellemes volt.
🕙 És még csak 10:00 volt.
Mentünk tehát tovább.
⸻
A Baumgartner romjainál (10:45) L2 felébredt. Kerestünk egy félárnyékos, szélvédett helyet, tízóraiztunk (🤱🏼), aztán indultunk tovább.
15 perc múlva újabb megálló – L2 még nem volt elégedett (🤱🏼). És mivel nem tudtam biztosan, hogy az utolsó fogaskerekű valóban 15:15-kor indul-e, nem nagyon volt idő töprengeni. Menni kellett.
A következő szakasz elég meredek és köves volt – L2 sem értékelte túlzottan. De öt perc szolid tiltakozás után inkább újra elaludt.
Pontban dél volt, mire felértünk. És őszintén: elképesztően boldog voltam, hogy túljutottunk ezen a részen.
⸻
Ezután már „csak” egy kellemes séta volt a Klosterwappen-ig (13:05). Tényleg kellemes. Egészen addig, amíg a Fischerhütte alatt fel nem tűnt az a kisebb hó- (vagy inkább jég-)folt. És L2 fel nem ébredt. És ki nem fejezte határozott véleményét arról, hogy szerinte márpedig aludni kellene. De mivel éppen ott volt egy sor nézelődő turista, egy havas szakasz és rövid gondolkodás után gyors döntés született: leültünk a hóba és lecsúsztunk. Pontosabban én csúsztam. Fenéken. L2 ordított. Két perccel később viszont újra aludt.Nyert ügy.
⸻
Az összes eltervezett pihenőhely (Damböckhaus, Fischerhütte, megint Damböckhaus) kimaradt – L2 olyan mélyen aludt, hogy egyszer csak ott voltunk 14:05-kor a Schneebergbahn végállomásánál. A fogaskerekűn senki sem sejtette, hogy mi nem csak a Klosterwappenről jövünk – hanem hordozóval, gyalog, egész Reichenauból. 15:00-ra már Puchbergben vártuk a vonatpótló buszt.
Mondanám, hogy a payerbach-i vasútállomástól a Waldschlösslig vezető séta maga volt a nap megkoronázása, de őszintén: az utolsó 90 méter szintkülönbség inkább kúszás és belső mantrázás volt részemről így három hónappal szülés után. L2? Ő boldogan aludt újra egyet.
Egy új kedvenc szófordulat lopakodott be a szókincsünkbe: közepesen optimális. Annetől tanultuk. És valahogy ez a kifejezés tökéletesen passzolt a mai terepfutásunkhoz.
A terv a következő volt: a korábbról már ismert Sonnwendstein-útvonalunk – csak most visszafelé. Tehát indulás a Waldschlössl-től, Payerbachon, Kübön, Schottwienen és Maria Schutzon át, aztán fel a Gebirgsjägersteig-en, át a Sonnwendstein-en, és végül le Semmeringbe. És talán – de tényleg csak talán – onnan haza is futhattunk volna. Elméletben.
Motiváció? Ma épp szabadságon volt. Valószínűleg a Raxon, de semmiképp nem a mi környékünkön. Vagy Katjánál. Mindhármunknak volt legalább egy jó kifogása arra, hogy ma miért nem kellene tovább futni. És így a hazafutást Semmeringről – nos, azt inkább elengedtük.
Így végül a Kaffeehalle-ban kötöttünk ki. És nem bántuk meg: kiváló kávé, pazar panoráma és a megnyugtató érzés, hogy jó döntést hoztunk – például azt, hogy inkább vonattal megyünk haza. Azért egy ilyen cappuccinóért simán megmászhattunk volna még 400 méter szintet. De nem tettük. Közepesen optimális – de legalább (vegán) tejhabbal.
A Sonnwendstein? Megint megmásztuk – és megint megfogadtuk, hogy egy ideig kerüljük. Az az ösvény olyan hosszúra nyúlik, hogy csak arra tud gondolni az ember: ha már ennyi szintet megyünk, miért nem inkább a Raxra mászunk fel? 😅
⏱️ Időtartam: kb. 4 óra (nagyrészt mégiscsak terepfutás volt)
⛰️ Szintkülönbség: +1300 m, -940 m
Összegzés:
Nem futottunk hazáig, de cserébe ittunk egy jó kávét. Nem voltunk túl motiváltak, de a kitartás megvolt. Nem lesz több Sonnwendstein… legalábbis most néhány hónapig. 😋
Ahhoz képest, hogy nem volt hozzá kedvünk, egész jól sikerült. Olyan közepesen optimálisan.
„Nos, innen már csak a helikopter vagy a hegyi mentők hoznak le minket” – mondta Chris, amikor már csak egy sziklafal választott el minket a Heukuppétól. A gyerekek összegömbölyödve pihentek a háti hordozóban (L1) és az elől felkötött babahordozóban (L2) – és valahogy érezték, hogy ez most nem az az időpont, amikor partizniuk kellene. Szépen aludtak hát tovább. Jól tették.
Egy kellemes családi kirándulást terveztünk a Rax hegység legmagasabb pontjára, a 2007 méteren található Heukuppéra. És hát a kellemes – az mindig viszonyítás kérdése.
A Reisstalersteig egy meredekebb út felfelé a Raxra, amely egy ponton túl már inkább alpesi terepnek nevezhető. Chris azért egy ponton halkan maga is megjegyezte, hogy: „hmmm, valahogy erre máshogy emlékeztem…” – talán kissé megszépültek az emlékei a gyerekek előtti időkből. Technikai értelemben nem túl nehéz a felső szakasz sem, de magabiztos mozgást igényel sziklás talajon, főleg azon a részen (kb. 1750 méteren), ahol egy meredekebb, kb. 100 méter magas sziklafal (A/B nehézségű via ferrata) következik. Ennek az első szakasza azért jócskán mászós, feljebb két létra is van a szakaszon (…olyan “karintiai módon kellemes”…)
Az időjárásra fel voltunk készülve – nagy esőkabát L2-nek és Z-nek, esővédő a hordozóra, meleg ruha–, de a sűrűsödő köd és a széllökések nem motiváltak minket arra, hogy a Rax tetején pinikezzünk.
Leno, aki akkor (2023. júniusában) még nem volt hároméves, több mint 300 méter szintet maga sétált– büszkén, apró, eltökélt lépésekkel. A Heukuppéig körülbelül 2 óra 40 percre volt így szükségünk.
A Karl-Ludwig-Hausnál tartottunk egy hosszabb szünetet – de nem a vendégtérben, mivel 2023 júniusában még ez zárva volt. A téli menedékhelyen fogyasztottuk el az otthonról hozott elemózsiát, a legkisebbnek most is kéznél volt az anyatej, és összeszedtük az erőnket a lefelé úthoz.
→ 2025-ös Update: a Karl-Ludwig-Haus ismét nyitva van!
A Schlangenwegen lefelé vezető ereszkedés már sokkal kellemesebb volt – köves ösvény, szélvédett szakasz, és lassan az eső is elállt. Ehhez a részhez a Waxriegelhausig kb. 2 órára volt szükségünk, onnan még 30 perc a Preiner Gscheidig.
Nemrég új lakók költöztek Schneedörfl-be – és végre a méhszállónk is benépesült. A méheink Karintiából érkeztek, Christian édesapjától. Összesen hat családot hozott el Christian és Leno egy kalandos éjjel.
Öt közülük már szépen fejlődik, termelő család lett belőlük. A hatodikkal pedig már elkezdtük a tenyésztést. A méhszállóban akár 18 családnak is jut hely, úgyhogy bőven van még lehetőség bővítésre.
Reméljük, a méheink hamar hozzászoknak a szelesebb időjáráshoz – Karintiában ilyen huzatot biztosan nem tapasztaltak. A tavaszi virágzásnak az időjárás sajnos nem kedvezett, így nem tudtak minden lehetőséget kihasználni, de az első pici méhnyomokat már felfedeztük.
Bízunk benne, hogy a következő években nagy szerepet kapnak a gyümölcsfáink beporzásában – és ki tudja, talán már idén is kóstolhatunk egy kis erdei mézet.
Izgatottan várjuk, mit hoz még az idei méhév – és hogy mikor hangzik el először a varázsmondat: „Ideje pörgetni a mézet!”
“Köd előttem, köd utánam” – Kosztolányi helyett Jet tollából
Reichenau híres a sok napsütésről, de még itt is előfordul, hogy a november ködöt hoz magával. A jó hír viszont, hogy a napot ilyenkor is megtalálhatod – csak esetleg egy kicsit magasabbra kell menni érte!
Mielőtt elindulsz, nézd meg a Rax-Seilbahn élő webkameráját, hogy lásd, vajon a hegycsúcson hétágra süt-e éppen a nap. Ha igen, dobd be a hátizsákba a felszerelésed és indulj útnak! A legkönnyebb megoldás a felvonó, de ha szereted a kihívásokat, a gyalogos út is megéri a fáradtságot – a kilátás kárpótol minden lépésért.
Megközelítés
November első hétvégéjétől a busz már csak a Bertha-Heller-Straßéig közlekedik. Innen indulhatsz Griesleiten felé, és a sárga jelzést követve juthatsz el a Waxriegelhausig. Az út keskeny erdei ösvényeken és szélesebb erdészeti utakon vezet, fokozatosan emelkedve, míg végül magad mögött hagyod a ködöt, és megérzed a friss hegyi levegőt.
(Egy kis plusz kaland
Ha egy kicsit több kihívásra vágysz, érdemes egy kis kitérőt tenni a Siebenbrunnenwiese felé, majd át a Karlgrabenon. Ez az útvonal meredekebb, de a kilátás minden lépést megér. Végül visszatérhetsz a Waxriegelhaushoz, ahol feltöltődhetsz.)
Egyél, igyál, pihenj
A Waxriegelhausban Martin, a vendégszerető házigazda, pontosan tudja, hogyan töltsd fel az energiaraktáraidat – laktató ételekkel, frissítő italokkal és a hegyi menedékház családias hangulatával. Nincs is szebb, mint egy jól megérdemelt falatozás a köd felett a napsütésben, a panorámás kilátás mellett.
A visszaút
A visszaúthoz választhatod a Helenenquelle-ösvényt, ebben az esetben a Rettenbachgrabenon keresztül érsz vissza a buszmegállóhoz, vagy a Waxriegelhausnál a közvetlenebb útvonalat követheted – attól függően, mennyi energia maradt még a lábaidban.
Szóval, ha a novemberi köd egy kicsit lehangolna, jusson eszedbe – a nap nincs messze, csak egy kicsit magasabban. Jó túrázást! 🌞🗻
“Egy kávézó. Kedves vendégekkel. Napsütés. Hosszú beszélgetések.” – 2014 ősze lehetett, amikor Adrival és Manuval két előadás szünetében nem messze az ELTE jogi karától tervezgettük a jövőnket.
Nehezen tudtuk elképzelni, hogy egyszer ügyvéd lesz belőlünk. Mindegyikünknek megvoltak a hosszú távú tervei, amelyeket aztán nemcsak a saját döntéseink alakítanak/alakítottak, hanem a véletlenek is.
A Waldschlössl Schneedörfl egyik teraszán ülök, 2022 februárjában. Süt a nap, nem messze tőlünk hó fedi még a Rax hegységet, de már érezni lehet a tavasz illatát. Bár egy kis kastélyban lakunk, királykisasszony azért nem lett belőlem.
2021. május 19-én nyitottuk meg kis panziónkat Reichenauban, ahol azóta sok régi és új ismerősünkkel ücsörögtünk már ezen a teraszon, és élveztük a friss hegyi levegőt és a nagy túrák utáni csendet.
Lent a kávézó előterében az új kávégép már várja a nyitást. A kezemet a hűvös délutánon melegíti a bögre a néhány perce elkészült zabtejes kávéval. Az idei tervek közé tartozik, hogy megkezdjük a belső terasz és tető kicserélését/átalakítását. Az asztalok készülnek.
“Kellett nekem ügyvédnek tanulni? Érdemes volt utána még egy osztrák jogi diplomát is szerezni?” – merül fel bennem a kérdés. Igen. Minden kis és nagy lépés kellett ahhoz, hogy egy cél a megvalósulás fázisához érjen. Ahhoz, hogy úgy tudjam értékelni ezt a bögre kávét, ahogy. Hogy olyan barátaim és ismerőseim legyenek, akikkel jó ücsörögni ezen a teraszon.
Látogatóinkkal kihasználtuk a napsütést egy rövid, de annál szebb túrához! Kocsival 15-20 perc Orthof, innen pedig nekivágtunk a Luckerte Wand kilátóhoz, majd továbbmentünk a Gaiskirchéhez, egy hangulatos kis kápolnához.
Az út jól járható, a kilátás pedig minden fáradtságot megér! Ha egy relatíve rövid, de látványos kirándulást kerestek a környéken, ezt csak ajánlani tudjuk! ⛰️🌲
Ideális mindenkinek, aki a bécsi business futásra készül (😋) vagy csak egy kellemes, viszonylag emelkedőmentes, 4,2 km-es útvonalat keres a közelben, illetve persze azoknak is, akik egy nyugodt, természetközeli sétára vágynak. A Talhof-kör (szinte) minden időjárás esetén jó választás, és még egy masszívabb, nagyobb kerekű babakocsival is könnyen teljesíthető.
Hogyan is ünnepelhetnénk meg jobban az anyák napját, ha nem egy félnapos kimenővel és egy kiadós Rax-túrával reggelire?! (Kiegészítő információ, hogy Ausztriában az anyukákat egy héttel később ünneplik, mint Magyarországon.)
A főút melletti parkolóból indultunk, hátizsákok a vállra és irány a Rudolfsteig. Az első 3 kilométeren máris 850 métert kapaszkodtunk felfelé. Anne mosolya a kitett részeken talán nem mindig volt teljesen őszinte, de hát ki hibáztatná ezért? A kilátás viszont mindenért kárpótolt.
Az út ezt követően már az erdőben vezetett tovább, de a meredekségéből szinte semmit sem vesztett. Nagyjából 4 kilométer és 1100 méter szintemelkedés után elértük a Gloggnitzer Hüttét – tökéletes hely egy rövid pihenőre és egy meleg bodzaszörpre.
A lefelé út már kevésbé volt megerőltető, a (számunkra) gyorsabb változatot választottuk: a széles traktorutat a Hirschtalon át le a Kis-Höllentalba.
Összesen 17 kilométer 1200 méter szintemelkedéssel 4 óra alatt – hivatalosan csak a hüttéig 4,5 óra lenne az út. Egy anyák napja, ahogy mi szeretjük: pörgősen, együtt és jó sok szintkülönbséggel.
Höllental parkoló – Rudolfsteig – Gloggnitzer Hütte – Großer Kesselgraben – Hirschtal – Kleines Höllental (erdészeti út) és vissza
„Jó reggelt! Előre szólok, nálunk az egész házban nincs víz ma reggel. Még kávét sem ittam 🤪” – írta Anne kora reggel.
Nem volt kérdés, hogy mi a megoldás: irány a Speckbacherhütte mégpedig tempósan! Alig múlt 9 óra, amikor már a jól megérdemelt első kávénkat kortyolgattuk.
Négy nő, friss hegyi levegő, ragyogó napsütés. Az útvonal: Waldschlössl – Stojerhöhe – Speckbacherhütte – Mayerhöfen – Reichenau – Waldschlössl. Lent még hűvös és friss levegő, fent viszont már kellemesen napsütés – tökéletes, hogy kiszellőztessük a fejünket, átbeszéljük a következő hetek terveit és közben a lábainkat is megmozgassuk egy kicsit.
A végén az utolsó emelkedőn még kicsit rákapcsoltunk, hogy (szinte) pontosan 10:30-kor hazaérjünk, átvegyem a gyerekeket, és Christian is elkezdhesse a munkanapját.
Egy majdnem 14 kilométeres terepfutás 740 méter szintemelkedéssel, nettó 2 óra 20 perc alatt indulhat a hétvége.
– Összedobsz nekünk egy útvonalat 30 km-rel és 1500 méter szintemelkedéssel, de lehetőleg úgy, hogy legyen benne három 500 méteres emelkedés egyben? – kérdezte Egon pár héttel ezelőtt.
– Persze – mondtam. – Tartunk egy-két kávészünetet, és megvan a három 500-as szinted.
– Na, de azért nyomassuk a dolgot lendületesen, a cél az lenne, hogy 6 órán belül meglegyen – tette hozzá Egon.
Én pedig szeretem a kihívásokat…
A terv egyszerű volt. Reggel 7:15-kor álltam a Waldschlössl előtt, a levegő meglepően csípős volt – de a lábamban a bizsergető érzés már jelezte: ez egy jó nap lesz.
Az első emelkedésen már 8:30-ra túl voltunk (700 méter szint). Egon elégedetten mosolygott. Én tartottam egy 5 perces pihenőt – Egon edzésterve szerint ez szinte kötelező volt. Az ünnepi almalé forró vízzel ezen a reggelen szinte különösen jólesett – köszönjük, Naturfreundehaus Knofeleben!
Mióta Ausztriában élek néha elfelejtem, hogy otthon, Magyarországon a névnapokat is ünnepeljük. De hogyan is lehetne szebben tölteni ezt a napot, mint egy igazi terepfutó specialistával, futótárssal és motivátorral, Egonnal?
Ő volt az, aki – még a Reichenauba költözésünk előtt – bevezetett a terepfutás világába, és rajta keresztül ismerkedtem meg az ultrafutással. Ma ismét tanított nekem valami újat – majd meglátjuk, hogy sikerül a gyakorlatba átültetni a tudást: hogyan kell helyesen használni a botot (köszönöm, Anne!), és hogyan kell hatékonyan lefelé futni.
Végül 29,7 km és 1770 méter szintemelkedés jött össze 5 óra 45 perc alatt, pihenőkkel együtt – többé-kevésbé három szép, izzasztó emelkedéssel.
Egy névnapi délelőtt kilátással, almalével, terepfutással, két csúcskereszttel, sok nevetéssel, új élményekkel – és egy (vagy inkább két) széles mosollyal. És azzal az érzéssel, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.
Múlt héten kihasználtuk a jó időt és a szomszédasszony szabadságát (😅), és elgurultunk a Preiner Gscheidhoz, ami 1.070 méteren fekszik.
Egy nagy parkolóból indul több túraútvonal is a Raxra, tőlünk autóval kb. 20 perc, de tavasztól őszig busszal is könnyű feljutni. Innen több útvonal is vezet a Waxriegelhaushoz:
• A hosszabb, enyhébb emelkedésű traktorút: kb. 3,5 km egy irányba, 300-350 méter szintemelkedéssel – ideális egy kényelmesebb túrához.
• A meredekebb, rövidebb ösvény: kb. 1,5 km egy irányba, ugyancsak 300-350 méter szintemelkedéssel – azoknak, akik szeretik a kihívásokat.
Általában ilyen novemberben már 1.000 méteren hó van, de idén ez máshogy alakult. Volt viszont gyönyörű napsütés, hatalmas köd alattunk, szép kilátás és a Waxriegelhausban egy zseniális lencsefőzelék is várt ránk. Lenónak pedig felfelé egy rövid délelőtti alvás is belefért az útjába.
Nekünk oda-vissza most másfél órára volt szükség a kb. 3,8 km-es úthoz, 300 méter szintkülönbséggel, kényelmes túratempóban, visszafelé persze már Leno is végig gyalog jött, úgyhogy szednünk kellett a lábunkat, hogy lépést tudjunk tartani a kis “gyorsvonattal”.
Gyerekekkel is ideális rövid kirándulás, ha lett volna hó, visszafelé szánkózni is lehet. Szép időben pedig lehet tovább menni a Rax csúcsaira.
Ha az időjárás nem kedvez a szabadtéri programoknak, a Waldschlössl környékén akkor is izgalmas kalandok várnak rátok! Esős napokon tökéletes választás a grillenbergi vasércbánya.
Kb. 5,5 km oda-vissza, 200 méter szintemelkedéssel – ideális egy rövid terepfutáshoz vagy egy sétához gyerekekkel. A Sonnenpromenade (“napösvény”) mentén haladva csodálatos kilátás tárul elénk. Az egykori vasércbányában kis létszámú, német nyelven vezetett túrákon ismerkedhetünk meg Ausztria kőzeteivel – az információs táblákon pedig már útközben is sok érdekességet olvashatunk.
Tipp: A német nyelvű vezetett túrákra előzetes bejelentkezés szükséges!
Egy szép novemberi napon a Preiner Gscheid – Martinsteig – Heukuppe – Habsburghaus – Preiner Wand – Neue Seehütte – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid túrát jártuk végig, ami összesen majdnem 21 km hosszú 1500 méter szintkülönbséggel (+ és -). Nekünk, felfelé túrázva, odafent kocogva és két szünetet tartva 7 órára volt szükségünk. Gyerekek nélkül, Ginával, egy nagyon kedves futótársammal indultunk neki a túrának.
Kocsival indultunk a Preiner Gscheidhoz, ahol egy új, izgalmas útvonalon vágtunk neki a túránknak. A Martinsteig eléggé hasonlít a Gretchensteighoz. Felértünk a Heukuppéhoz, átkocogtunk a Habsburghaus, ami ilyenkor már zárva, de a teraszon megpihentünk. A novemberi napsütés minden egyes percet varázslatossá tette. Csodálatos időnk volt.
A túra során több lélegzetelállító panorámát is megcsodálhattunk. A Martinsteig éppúgy elvarázsolt minket, mint a Heukuppe csúcsán elénk táruló látvány, a Preiner Wand pedig igazán felejthetetlen élményt nyújtott.
❓ Válaszok a gyakran feltett kérdésekre – rövid összefoglaló
Az alábbi gyűjtés az elmúlt évek tapasztalatai és kérdései alapján készült, ezért lehet, hogy kevésbé humoros a hangvétele.
Célunk az, hogy ne egy olyan túra emlékével távozz, amelyre évekkel később ugyan már nevetve emlékszel vissza („ez volt az a borzalmas kirándulás, ahonnan a hegyi mentők hoztak le valakit…”),
hanem jókedvűen és épségben térj vissza hozzánk kora este.
✅ Tehát legyen mindenképp egy terved:
1. Nézz utána az időjárásnak!
Már reggel, indulás előtt. A hegyekben az idő gyorsan változhat – napközben is érdemes figyelni az alakulását.
2. Legyen nálad:
esőkabát
pulóver vagy kabát
Fent legalább 10 fokkal hűvösebb lehet, mint lent, és szél is fújhat.
A funkcionális ruha különösen jó, ha megizzadsz felfelé menet.
3. Ha a Rax havas, ne indulj pólóban és futócipőben.
Igen, az a fehér valami ott fent tényleg hó.
Ha tél van, legyen nálad legalább hómacska – nélküle elindulni felelőtlenség.
4. Ősztől tavaszig készülj a korai sötétedésre.
Egy fejlámpa mindig jól jön.
5. Tudd a hegyimentők számát: 140.
És legyen biztosításod!
A helyi (Reichenau előnyben) hegyimentők éves támogatói tagsága 32 euró, ami a házastársra és 18 év alatti gyerekekre is érvényes.
Mentési költségeket fedezi.
➡️ Támogatói tagság: bergrettung-nw.at
És egy mentőfólia sem árt – ha baj van, bele tudsz bújni, amíg vársz.
6. Víz kötelező.
És némi elemózsia sem árthat.
7. A telefon akkumulátorát töltsd fel!
A hidegben gyorsabban merül.
8. Használj túraappot.
Mi a mapy.cz-t szeretjük, de sok jó alkalmazás létezik, jó kiegészítés egy alapos túratervezés mellett.
Vagy hozz térképet – a kávézóban is találsz.
9. Ne térj le a kijelölt utakról.
Ez nem a Bakony. Ha letértél, fordulj vissza!
10. Nem mindegy, hogy mennyi a szintemelkedés.
A „10 km túra” nagyon más 100 m szinttel, mint 1.000–2.000 m-rel.
➡️ Még a boltig is van 80 m szintkülönbség 😉
A Preiner Gscheid, ahonnan sok túra indul, 1.070 m magas.
A Rax legmagasabb pontja: 2.007 m
A Schneeberg csúcsa: 2.076 m
(Összehasonlításképp: Kékestető 1.014 m.)
📌 Hasznos extra infó:11. FB-csoportunkban rendszeresen írunk környékbeli túrákról, és titeket is bíztatunk, hogy osszátok meg élményeiteket.
➡️ Köszönjük mindenkinek, aki már megosztotta a tapasztalatait!
Ugyanezeket a kirándulásokat a honlapunkon is megtaláljátok.
⏱️ Mennyi idő kell egy túrához?
Sajnos nem tudjuk pontosan megmondani.
De minden túraleírásban igyekszünk leírni, hogy nekünk mennyi idő volt:
– gyerekkel,
– alvó gyerekkel,
– kocogva,
– futva.
Így te is összehasonlíthatod a saját tempódat velünk.
Érdemes egy rövidebb túrával kezdeni, és utána mérni, hogy neked mennyi időbe telt.
Ameddig még nem nyit ki nálunk a kávézó, addig személyesen kísérleteztünk a környéken. Az alábbi összefoglaló kizárólag a mi tapasztalatainkon alapul, kérjük, mindenképpen kérdezzetek pontosan utána, mely ételben milyen összetevő van.
Schloss Stuben
Osztrák, hangulatos, nyáron kiülős, tradicionális hely. Van egy “pisztráng lecsóval” étel, amelyet már többször próbáltam, és mindig rendben volt, mást még nem mertem tesztelni.
Reichenauerhof Eines unserer Lieblingslokale, es gab nie Probleme mit dem Essen und ich fand immer genügend Auswahl (leider vorübergehend geschlossen: https://www.reichenauerhof.com/
Cukrászda:
Le petit Pâtisserie
Van egy nagyon kis cukrászda Reichenauban, nagyon igényes és hihetetlen aprólékossággal dolgozik a tulajdonos hölgy, nem olcsók a sütik, de finomak. A nyitvatartási idő egy kicsit korlátozott:
Mindkét bolt tele van gluténmentes kajákkal, külön polc van gluténmentes termékekből. A Billában a fagyasztóban van mentes császárzsemle is.
NaturfreundehausKnofeleben
Nagyjából 6,5 km és 700 méter szintkülönbség választ el minket a kedvenc éttermünktől. Gyakorlatilag minden gluténmentes, ami nem egyértelműen nem az (pl. zsemlegombóc, palacsinta a levesben stb.). Marco, aki a szakács, cöliákiás, kérdezzétek őt közvetlenül. Egyre több vegán ételük is van.
Szintén egy jó kis túra tőlünk, de autóval is megközelíthető. A hüttét Alexandra, Marco testvére vezeti. Emiatt megbízhatóan tud nyilatkozni arról, hogy mi gluténmentes és mi nem. Abszolút ajánlom őket.
A Waldburgangerhütte május 1-től június 30-ig és szeptember 1-től október 26-ig szombat, vasárnap és ünnepnapokon tart nyitva. Maria maga készít mindent, a lencseleves és a vörösáfonyás szelet is gluténmentes.
Pottschacherhütte
Egy hosszabb túra, egy kellemes biciklis kirándulás vagy egy rövid autózás és egy kis túra választ el tőle. Közvetlenül Biancát kell kérdezni az ételekről, aki nemrég vette át a hüttét és maga főz. Ő fog tudni ajánlani ennivalót mindenkinek.
Téli kirándulásaink egyik fő célpontja. A Preiner Gscheid autóval 20 perc a Waldschlössl-től. A parkoló közepén található egy automata, ahol 4€ a parkolójegy. Onnan indul egy meredekebb és egy kacskaringós erdei út felfelé. Ha egészen a hüttéig szeretnétek felmenni, akkor a rövidebb, meredekebb út 1,8 km, az erdei traktorút 3,5 km (kb. 300-350 méter pozitív szintkülönbség). A Waxriegelhaus-ban mindig van egy leves, lencsefőzelék, esetleg kolbász, gluténmentes kenyér vagy zsemle.
Télen aztán az evés után indulhat is a kaland lefelé bobbal, szánkóval az 1,5-1,8 km-es úton. Tavasszal, nyáron egy kellemes családi kirándulás célpontja lehet, vagy egy nagyobb Rax-túra után érdemes itt megvárni a következő buszt, és szánni 30-45 percet a lefelé útra a parkolóig.
Alapvetően jó tapasztalataim vannak a kis hüttékkel, ahol közvetlenül a szakáccsal lehet beszélni és tudja, mit tesz az ételbe. Így van ez a Raxon is. Ez a hütte bármelyik nagyobb túránál útba ejthető. Lencsefőzeléket ettem, az a legtöbb helyen “működik”.
Abszolút ajánlás megy ide is, a fogaskerekű végállomásától kb. 15-20 perc gyalog, ha a Waxriegel csúcsot is útba ejtjük, akkor gyerekekkel 45 perc. Gluténmentes zsemle, lencsefőzelék stb.
Ez az a kiruccanás, amit szélviharban csak akkor javaslunk, ha
lejár az Alsó-Ausztria kártyátok, és szeretnétek kihasználni az utolsó lehetőséget (nálunk ez volt a helyzet, mivel a vonat november közepétől tavaszig nem jár)
pont akkor jöttök látogatóba, amikor a legnagyobb hóvihar van (ugye, Orsi?!)
szeretitek a kihívásokat (ugye, Évi) és lehetőleg nem gyerekekkel mentek (de úgy nem is lenne kihívás).
Azt érdemes tudni, hogy a Rax-felvonót extrém időjárás miatt kb. kétszer zárják le egy évben. Na, mi pont egy ilyen napot választottunk a kiruccanásra.
Puchbergbe el lehet jutni tőlünk vonattal is (de Bécsújhelyen át kell szállni, ezért relatíve macerás), vagy autóval kb. 40 perc, és lehet menni kis falvakon keresztül is. Mi ezt választottuk. Esetleg érdemes lehet az érkezés vagy a távozás napjára tervezni ezt az utat.
Puchbergből (és tőlünk is) gyalog is fel lehet menni a Schneebergre, ezért lehet úgy is tervezni a fogaskerekűzést, hogy a család egyik fele innen indul gyalog.
Amúgy a fogaskerekűnek elég borsos ára van (43,50 euró oda-vissza, 32,50 euró egy út, 2025-ös árak). De hat év alatt ingyenes, ez nekünk ugye jól jön (elvileg egy gyereket lehet egy főnek vinni, de szerintem megsajnáltak, vagy nem hitték, hogy a hátamon is van egy  ). Lehet venni kombinált jegyet a Raxra és a Schneebergre (https://www.schneeberg-rax-kombi.at/index.php/auswahl/), ez két évig érvényes (64 € felnőtteknek 2025-ben). Vagy vásárolni (lehetőleg karácsonyra) egy Alsó-Ausztria kártyát (https://www.niederoesterreich-card.at/card-kaufen-oder-verlaengern?gad_source=1&gclid=CjwKCAiAgeeqBhBAEiwAoDDhnxkEmHbMImerANslGwYIrEqFuMWGt5XtSw7n2SF0NBqHagbUTfsdihoCNCcQAvD_BwE). Ez 2025-ben 83 €, az a baj vele, hogy mindig január elsejétől érvényes, most a következő év március 31-ig (tehát 15 hónapig). Viszont egy csomó dolog benne van, érdemes átnézni, ha gyakrabban jönnétek a környékre, vagy akár Bécsbe is. Mindenre egy alkalommal lehet felszállni és hivatalosan névhez kötött.
De visszatérve a lényegre: a fogaskerekű 40 perc menetidő alatt 1.800 méter magasra viszi fel az utasokat. Az utolsó előtti állomáson van idő kiszállni és venni egy hagyományos buktát (jó, ez talán nem a lényeg, de baromi jól néz ki, amúgy 4,50 €).
A végállomásról az 1.888 méteres Waxriegel csúcsra – ha épp nincs szélvihar – kis gyerekekkel is fel lehet mászni, onnan lefelé a Damböckhausban vagy a Fischerhüttében lehet ebédelni. A 2.076 méteres csúcsra két út vezet fel a Damböckhaus irányából. Ha balról közelítjük, egy meredekebb, mászósabb utat választunk, amíg a Fischerhütte felé egy lankásabb út vezet (itt látható néhány kép erről a részről: https://www.facebook.com/groups/379181340184306/permalink/791939628908473/). (Mivel ebben a körben már volt tapasztalatunk, meg az időjárás se volt tökéletes – a fent járt magyarok egyenesen életveszélyesnek nevezték -, így most kihagytuk.)
Mi végül a Damböckhausig jutottunk ebben a “jó kis szélben”, de a gyerekek kb. 15 perc után akklimatizálódtak, és cseppet sem zavarta őket a vihar, bár igazán extrém átfúvások főleg a vonat végállomásánál voltak. Persze itt előnyben van az, akinek megfelelő korú és tömegű két gyereke van: egy elől, egy hátul és máris nem visz el a szél senkit.
Összefoglalva: nézzetek időjárás-jelentést nagyon alaposan előtte! Viszont a kilátás a sok mozgó felhő miatt csodálatos volt. Mire leértünk már teljes ködben volt a hegycsúcs és elkezdett havazni.
“Na igen, az én gyerekeim az autóban aludtak, de ezeknél az osztrákoknál, úgy tűnik, más a szokás.” – Mindig szórakoztat, amikor a magyar túrázók azt gondolják, úgyse érti őket senki…
De kezdjük az elején. Két hónapja tartozom már ezzel a beszámolóval, de mivel holnap újabb vendégek érkeznek, akik a Raxra szeretnének túrázni, végre rászántam magam.
Ha már az a megtiszteltetés ért minket, hogy Zsófia látogatóba jött, mindenképp meg kellett lepnünk őt egy pörgősebb Rax-túrával, csak hogy legyen megint mire emlékeznünk. 😉
Szóval felkerekedtünk egy júniusi reggelen (Zsófi+L), illetve délelőttön (Zita+L2), lesétáltunk a payerbachi vasútállomásra és felszálltunk a Preiner Gscheid felé tartó buszra. Innen indult fél óra múlva a túránk. (Aki a menetrendet értelmezni tudja, az kap 10% kedvezményt a következő foglalásnál: Menetrend).
A Reisstalersteig és a Gretchensteig útvonalának alsó része majdnem a Reisstalerhüttéig ugyanaz. Kicsivel a Hütte előtt aztán van egy meredek ösvény felfelé, ahonnan végig nagyon jó a kilátás, amíg újra be nem érünk a fák közé. Zsófiék itt tartottak egy kis szünetet, így én L2-vel (mindent a nyugalmas alvásért jeligére) előre mentem. Ez az út vezet aztán fel a Gretchensteighoz. A steig (meredekebb, mászós út, a térképen fekete jelzéssel) alatt nem sokkal van egy kis kőomlásos rész, szerény megítélésem szerint egy nagyobb szívás, mint maga a biztosított út (via ferrata), de ezt majd döntse el mindenki maga.
“Wazz, az egy gyerek ott elől.” “Te, ez egy nő. Ennek meg hol a férje?! Biztosan füvet nyír.” “Á, ez itt tutira nem megy fel, mi lejönni is alig tudunk. Biztosan van egy másik út is.” “Na igen, az én gyerekeim az autóban aludtak, de ezeknél az osztrákoknál, úgy tűnik, más a szokás.”
Mivel a magyar csapat (teljes via ferrata felszereléssel) elég lassan ereszkedett az általuk nehéznek ítélt terepen, volt időm lefordítani a fenti szösszeneteket a velem együtt várakozó osztrák hölgynek (aki a meredekebb részt “sima ügy”-ként írta le). Mindenesetre jól szórakoztunk. Ez a történet amúgy egy kiváló példa arra, hogy különböző szintű felkészültséggel és gyakorlattal mennyire másként élhetünk meg egy-egy hegyi szakaszt.
Fent most nem álltam meg a Karl-Ludwig-Hausnál, hanem folytattam az utat a Neue Seehütte felé. Előtte félórával aztán kénytelenek voltunk beiktatni egy ebédszünetet (L2) a domboldalon, majd egy kicsit meredekebb út következett lefelé, amelyet egy kiváló (gluténmentes és vegán) lencsefőzelék követett.
Innen tovább indulva kaptunk a nyakunkba (illetve az esőkabátunkra) egy kis kellemes (?!) jégesőt (helló június, mi így szeretünk). Végül Zsófiékat a Waxriegelhaus-nál vártuk be, innen együtt sétáltunk le az utolsó buszhoz.
Összefoglalva:
Összesen kb. 12 km, 900 méter pozitív és negatív szintkülönbség, nettó 5 órára volt szükségünk L2-vel, de ehhez jött még három megálló. Visszaérve még egy szivárványt is kaptunk kompenzálva a néhány órával korábbi jégesőt. 🌈
…akkor általában egyszerűen nyugat felé vesszük az irányt.
A második kereszteződésnél aztán a középső utat választjuk a Talhof irányába, majd a második jobboldali ösvényen indulunk el srégen felfelé a Naturfreundehaus Knofeleben fele. Ebben az esetben nincs szükség nagyobb csomagokra, tudjuk, hogy maximum 2 óra alatt felérünk és a főzést is megspóroljuk aznap. A fenti étterem azon kevesek egyike, ahol mindketten kedvünkre válogathatunk: gyakorlatilag minden étel gluténmentes és egyre több vegán választék is van. Ma egy sütőtökleves (L2, Ch és Z), paprikáskrumpli babbal (L1, L2, Z) és Christiannak és L1-nak áfonyás rétes volt a menü. (Ok, ok, Z kapott egy zabtejes kávét, ahogy Marco fogalmazott, kifejezetten Frau Waldschlössl részére készítve🤭).
Lefelé egy kb. 500 méteres szakaszt leszámítva L1 egyedül sétált hazáig, így oda és vissza is kb. 1:45 órára volt szükségünk. (Felfelé L1 nagyrészt cipeltette magát, vagy nézelődött, így végül a fiúk 20 perccel később értek fel, de legalább addigra lett asztalunk.)
Waldschlössl – Mariensteig – Eng – Naturfreundehaus auf der Knofeleben és vissza
Összesen kb. 11,75 km, 730 méter pozitív és negatív szintkülönbség.
Mit is csinálhatna az ember anyák napján egy szuper anyukával, aki az idő nagyrészében egyedül gondoskodik a gyerekünkről? Elviszi végre valahova! Mivel pedig az éttermek a korona miatt zárva vannak, így Leno és én elvittük a mi Zitánkat kirándulni.
Valahol a Mittagstein alatt aztán abbahagytam a fotózást. Nagyjából ezzel egyidőben két döntést hoztam: vennem kell végre egy túrabakancsot és szükségem van túrabotra. Chris szerint az útvonal (így hat héttel a dupla bokaszalag-szakadása és műtéte után) épp kellemes volt. Szerintem az út – hogy is mondjam – vadregényes volt.
Hétvégén újra olyan “klasszikus” Schneedörfl-időjárás volt: szélvihar, szemerkélő (havas) eső, és stabil 3 fok – pont ideális egy kis családi programhoz!
Ha gyerekekkel kirándulunk, Reichenau mindig jó választás. Közvetlenül a Schwarza-patak partján, a gyógypark szélén található a szeretettel kialakított Kinderinsel játszótér.
Vannak napok, amikor, bár előre tervezünk, minden egészen máshogy alakul. Ma például Prigglitz felé szerettünk volna kirándulni, de a reggeli pakolászás, a panziós váltás és egy jól megérdemelt adag szennyes elrendezése végül úgy alakította a napunkat, hogy csak jóval később tudtunk útnak indulni. A cél így módosult: Grillenberg lett belőle – és milyen jól jártunk!
