Olyan karintiai kellemes: 700 méter szintemelkedés bemelegítésnek, avagy 3 via ferrata az augusztusi napsütésben

A terv az volt, hogy a frissen felújított Alpenvereinsteig via ferrátát (B) teszteljük. Szerencsére (khmmm) megint volt velünk egy karintiai, aki szerint az „unalmas gyaloglás” helyett inkább menjünk egy másik úton, ami amúgy „csak egy kicsit” hosszabb. Mint tudjuk: Karintiában a szintemelkedést és a hegyoldalakat valahogy soha nem tekintik igazi kihívásnak.

Így történt, hogy először a Wachthüttelkammsteig könnyű (A) vasalt úton nagyjából 700 métert másztunk felfelé, hogy a Teufelbadstubensteigon (via ferrata B) ismét leereszkedhessünk pár kilométert (és 430 m szintet). Így érkeztünk meg a valódi túránk elejére: az Alpenvereinsteighoz, hogy aztán a kb. 800 méter szintemelkedés minden méterét “kiélvezhessük”.

Odafent elváltak útjaink: Chris a Kesselgraben felé futott vissza az autóhoz, Zita a felvonóhoz indult, hogy még integethessen a gyerekeknek (persze nem vették észre…), majd a Gsolhirnsteig ösvényen futott/ment/csúszott/mászott le. A többiek a felvonó fenti állomásnál (később pedig a lentinél) maradtak, hogy egy (kettő, három…) nagy sörrel pótolják az elégetett elektrolitokat.

Összegzés:

Távolság: 17 km

Szintkülönbség: 1540 m fel, 1590 m le

Idő: 7 óra 30 perc (pihenőkkel együtt, elég tempós!)

• Útvonal: Wachthüttelkammsteig ⬆️ – Teufelbadstubensteig ⬇️ – Alpenvereinsteig ⬆️ – Höllentalaussicht – Bergstation – Gsolhirnsteig ⬇️ – Hirschwang

Hogy senki se maradjon otthon – kombinálható túrák a Waldschlössl körül

A Waldschlössl kiváló kiindulópont különböző kirándulásokhoz. Az alábbi útvonalak egymással is kombinálhatók, és a rövidebb utak akár kisgyermekekkel is bejárhatók. Rövid sétát kerestek vagy inkább egy egész napos túrát? Itt biztosan megtaláljátok a nektek megfelelőt!

Így akár több család is együtt indulhat útnak, majd útközben  választhattok hosszabb vagy rövidebb variációt – a végén pedig újra találkozhattok.

👉 Tipp: Ha lent kiválasztjátok a #kombiútvonal hashtaget, minden olyan túrát megtaláltok, amelyekhez már léteznek kombinációs javaslatok az oldalunkon.

  1. Túrák 0 km-től egészen a nagyobb kihívást jelentő túrákig

Speckbacherhütte és környéke – a teljesen könnyűtől a sportosig

(A menedékház autóval is elérhető)

• 👣  Családi túra vasúttal megspékelve

Kombinálható:

• ☕ Túra szintkülönbséggel és panorámával

• 🌿 Egy kellemes délutáni kör a családdal

• 🗺️ Hosszabb körút kilátással és panorámával

Rax – igazi klasszikus kicsiknek és nagyoknak

• 🏔️ Panorámás családi túra a Rax-fennsíkon felvonóval (NÖ-Card)

Kombinálható:

• 🥾 Törlweg túraútvonalon az Ottohausig és vissza gyalog vagy felvonóval

• 🧗 Via ferrata tesztelés 1, 2, 3 a Weichtalhaustól Hirschwangig

Schneeberg

• 🍂  A Salamander fogaskerekűvel a Schneebergre (NÖ-Card)

Vagy:

• 🚂 Fogaskerekű és túra minden korosztálynak (NÖ-Card)

Kombinálható:

• ⛰️ Kihívást jelentő túra indulással a Waldschlössl-től

• 🏃🏼 Waldschlössl ajtajától a Schneeberg tetejére és vissza

• 🌄 Fárasztó alternatíva ott, ahol a madár se jár (vagy mindenképp kevesebb)

• 🏃🏼‍♀️🏃🏻‍♂️ Sportos, ambiciózus túraútvonal

Semmering – Hirschenkogel

• ☀️ Családi túra kabinos felvonóval és hüttézéssel (NÖ-Card)

Kombinálható:

• 🔄 Kreatív körtúra kilátással és kávézóval

2. Könnyebb túráktól az igazi kihívásokig

• 🥾 Családi túra hüttézéssel

Kombinálható:

• 🌫️ Menekülés a hegyekbe – nemcsak késő ősszel

• 🧗 Kihívást jelentő túra bátrabbaknak, mert megéri

• 🍁 Hangulatos hosszabb túra a Raxon

• ⛰️ Nagy kör gyakorlottaknak

Wolfsbergkogel – vonattal vagy autóval, röviden vagy hosszabban

• ❄️ Családi túra kilátással

Kombinálható:

• 👉 Hosszabb túra erdőkön és történelmi vasútvonalakon át

Grillenberg – kőbánya

• 🐾 Bányalátogatás és túra az egész családnak

Kombinálható:

• 🌦️ Rugalmas lehetőség akár rossz idő esetén is

• 🌲 Körút némi kalanddal fűszerezve

Naturfreundehaus Knofeleben – Szintkülönbség és kilátás

• 💍 Hegyi túra menedékházzal, szintkülönbséggel és jó hangulat

Vagy:

• 🌄 Körút meredek szakaszokkal

Kombinálható:

• ☕ Terepfutás, illetve kihívást jelentő túra

• ⛰️ Komolyabb túra csodálatos kilátással és csúcskereszttel

Waldburgangerhütte és környéke

• 🌅 Kis körtúra kilátással

Vagy:

• 🌫 Egy varázslatos nap kezdete vagy lezárása

Kombinálható:

• 🥣 Hosszabb túra babával és menedékházi élményekkel

• ❄️ Hosszabb túra akár egy kis hóval

• 🧺 Nyári kirándulás kilátással és árnyékkal

Ha egyénre szabott tippeket szeretnétek, vagy kíváncsiak vagytok, hogyan tudnátok legjobban összeállítani a saját ötleteitek alapján a terveiteket, keressetek meg minket bátran – örömmel segítünk!