Egy igen jól sikerült vasárnap délelőtt a Raxon – a Reisstalersteigen keresztül a Heukuppéra

Hogyan lehetne egy vasárnap délelőttöt szebben eltölteni, mint a Raxon? – gondoltuk Ginával, majd pedig útnak is indultunk: ezúttal a Preiner Gscheidtől a Reisstalersteigon keresztül egyenesen fel a Heukuppéhoz.

Az ösvény felső része nem éppen nevezhető unalmasnak: helyenként kitett, néhol kötelekkel biztosított (via ferrata A/B), ezért csak gyakorlott túrázóknak ajánlott. Gyerekek nélkül itt úton lenni igazi szabadság volt: élveztük a csendet, a napsütést és a nyugalmat. A hegyen már érezni, hogy közeledik az ősz – a levegő friss és fent hűvös szél fújt. 🥶

A Heukuppétól gyorsan továbbindultunk, lefelé a Schlangenwegen át a tempónkat olyan „magyar terepfutós” vagy „karintiai túrázós”-nak nevezném. Mindenesetre tempósan haladtunk. A Waxriegelhausnál megálltunk egy kis frissítőre, és még “Martin, 15 éve a Waxriegelhaus házigazdája” jubileumi ünneplésébe is belepillanthattunk. Szívből gratulálunk, és köszönjük a vendégszeretetet! Ezután a visszaúton a Preiner Gscheidhoz már (részben) dél-tiroli kísérettel mentünk. És, ami egy dél-tiroli számára kényelmes sétatempó, azt Bécsben vagy Magyarországon könnyű terepfutásnak nevezzük ;).

Útvonalunk: Preiner Gscheid – Reisstalersteig – Heukuppe – Karl-Ludwig-Haus – Schlangenweg – Waxriegelhaus – vissza a Preiner Gscheidre

⏱️ Táv: kb. 10 km / 950 m szint

🗺️ Idő: felfelé kb. 2 óra (málnaszünetekkel, de lendületesen), lefelé kb. 1:20 óra – hívjuk terepfutásnak 😉

Egy igazán tökéletes vasárnap – barátok, napsütés, hegyi levegő és egy kis őszi hangulat.

Hogy senki se maradjon otthon – kombinálható túrák a Waldschlössl körül

A Waldschlössl kiváló kiindulópont különböző kirándulásokhoz. Az alábbi útvonalak egymással is kombinálhatók, és a rövidebb utak akár kisgyermekekkel is bejárhatók. Rövid sétát kerestek vagy inkább egy egész napos túrát? Itt biztosan megtaláljátok a nektek megfelelőt!

Így akár több család is együtt indulhat útnak, majd útközben  választhattok hosszabb vagy rövidebb variációt – a végén pedig újra találkozhattok.

👉 Tipp: Ha lent kiválasztjátok a #kombiútvonal hashtaget, minden olyan túrát megtaláltok, amelyekhez már léteznek kombinációs javaslatok az oldalunkon.

  1. Túrák 0 km-től egészen a nagyobb kihívást jelentő túrákig

Speckbacherhütte és környéke – a teljesen könnyűtől a sportosig

(A menedékház autóval is elérhető)

• 👣  Családi túra vasúttal megspékelve

Kombinálható:

• ☕ Túra szintkülönbséggel és panorámával

• 🌿 Egy kellemes délutáni kör a családdal

• 🗺️ Hosszabb körút kilátással és panorámával

Rax – igazi klasszikus kicsiknek és nagyoknak

• 🏔️ Panorámás családi túra a Rax-fennsíkon felvonóval (NÖ-Card)

Kombinálható:

• 🥾 Törlweg túraútvonalon az Ottohausig és vissza gyalog vagy felvonóval

• 🧗 Via ferrata tesztelés 1, 2, 3 a Weichtalhaustól Hirschwangig

Schneeberg

• 🍂  A Salamander fogaskerekűvel a Schneebergre (NÖ-Card)

Vagy:

• 🚂 Fogaskerekű és túra minden korosztálynak (NÖ-Card)

Kombinálható:

• ⛰️ Kihívást jelentő túra indulással a Waldschlössl-től

• 🏃🏼 Waldschlössl ajtajától a Schneeberg tetejére és vissza

• 🌄 Fárasztó alternatíva ott, ahol a madár se jár (vagy mindenképp kevesebb)

• 🏃🏼‍♀️🏃🏻‍♂️ Sportos, ambiciózus túraútvonal

Semmering – Hirschenkogel

• ☀️ Családi túra kabinos felvonóval és hüttézéssel (NÖ-Card)

Kombinálható:

• 🔄 Kreatív körtúra kilátással és kávézóval

2. Könnyebb túráktól az igazi kihívásokig

• 🥾 Családi túra hüttézéssel

Kombinálható:

• 🌫️ Menekülés a hegyekbe – nemcsak késő ősszel

• 🧗 Kihívást jelentő túra bátrabbaknak, mert megéri

• 🍁 Hangulatos hosszabb túra a Raxon

• ⛰️ Nagy kör gyakorlottaknak

Wolfsbergkogel – vonattal vagy autóval, röviden vagy hosszabban

• ❄️ Családi túra kilátással

Kombinálható:

• 👉 Hosszabb túra erdőkön és történelmi vasútvonalakon át

Grillenberg – kőbánya

• 🐾 Bányalátogatás és túra az egész családnak

Kombinálható:

• 🌦️ Rugalmas lehetőség akár rossz idő esetén is

• 🌲 Körút némi kalanddal fűszerezve

Naturfreundehaus Knofeleben – Szintkülönbség és kilátás

• 💍 Hegyi túra menedékházzal, szintkülönbséggel és jó hangulat

Vagy:

• 🌄 Körút meredek szakaszokkal

Kombinálható:

• ☕ Terepfutás, illetve kihívást jelentő túra

• ⛰️ Komolyabb túra csodálatos kilátással és csúcskereszttel

Waldburgangerhütte és környéke

• 🌅 Kis körtúra kilátással

Vagy:

• 🌫 Egy varázslatos nap kezdete vagy lezárása

Kombinálható:

• 🥣 Hosszabb túra babával és menedékházi élményekkel

• ❄️ Hosszabb túra akár egy kis hóval

• 🧺 Nyári kirándulás kilátással és árnyékkal

Ha egyénre szabott tippeket szeretnétek, vagy kíváncsiak vagytok, hogyan tudnátok legjobban összeállítani a saját ötleteitek alapján a terveiteket, keressetek meg minket bátran – örömmel segítünk!

Sonnwendstein gyerekekkel és barátokkal – verseny előtti bemelegítés Waldschlössl módra

Egy szokásos szombati munkanapon – Christian szerint legalábbis, aki most épp az üvegházat építette – Z és a két L felkerekedtünk, hogy kihasználjuk a szép időt, a NÖ kártyát és legfőképp a bécsi barátaink jó társaságát.

Ez a nap egyébként a tapering (verseny előtti terheléscsökkentés) jegyében telt: másnap terepfutóverseny várt L1-re és rám, úgyhogy a túra inkább bemelegítésnek és lazulós napnak indult (szpojler: nem volt az).

A logisztika remekül működött: biciklivel legurultunk az állomásra, uzsonnáztunk a vonaton, L2 tartott egy rövid, de hatékony délelőtti szunyókálást, és közben meg is érkeztünk Semmeringre. Innen a kabinos felvonó felé vettük az irányt, ott találkoztunk a Bécsből érkező barátokkal: gyerektársaság ✅, motiváció a túrára ✅.

Néhány perccel később már a Hirschenkogel-re vitt minket a felvonó, ezt a gyerekek már ismerték tavalyról: szuper játszótér, vízi játék, golyópálya, mászókák, elő-ebéd. Innen indultunk tovább a panorámaúton a Sonnwendstein felé. Ez valamivel talán hosszabb és szintesebb, mint az erdei út, de a kilátás páratlan, és a csúcson lévő kereszttől majdnem olyan szép a kilátás, mint a Sonnwendstein csúcsáról. Mivel három hete úgyis megfogadtam, hogy oda most egy darabig nem akarok felmenni (Bővebben itt), ez egy jó kompenzáció volt, mindenki egyetértett, hogy nincs szükségünk két csúcsra egy nap 😅.

Mind a négy gyerek szorgalmasan túrázott egész nap. A két kisebbet azért időről időre mi cipeltük, a két nagyobb fiú pedig gyakorlatilag végig sétált. L1 azért néha megunta a felfelé vezető utat, ilyenkor nem volt mit tenni: úgy tettünk, mint Boribon, amikor kirándul, elesik és beveri a térdét. Ő vitte a hátizsákot, én meg őt. Vagy ahogy ő fogalmazott:

– „Anya, én vagyok elöl, mert hátul L2 van!”

A Pollereshüttében az egyébként regionális ételek mellett finom, gluténmentes és vegán lencsefőzelék is volt. Rövid pihenő után indultunk vissza az erdei úton.

Végül a kabinos felvonóval leereszkedtünk, és a barátaink jóvoltából megspóroltuk a visszagyaloglást is: levittek minket a semmeringi állomásra, ahonnan már kényelmesen utaztunk haza.

Útvonal:


Semmering vasútállomás – Passhöhe – Kabinos felvonó – Hirschenkogel – Sonnwendstein (Pollereshütte) Hirschenkogel – kabinos felvonó – Semmering vasútállomás

A túra hossza:

Semmering vasútállomástól a kabinos felvonó aljáig. Kb. 1,8 km 100 m szintemelkedéssel, L1-nek és nekem kb. 20 percre volt szükségünk, de elég tempósan haladtunk

Hirschenkogel–Pollereshütte–Hirschenkogel – a túra 7,8 km volt 336 m szintemelkedéssel, nekünk négy gyerekkel 5 év alatt 3 óra 15 perc-re volt szükségünk

Breitensteinből a Speckbacherhüttéhez – vonatozós családi kirándulás a legapróbbak lépésekhez igazítva

Szombat. Chris szerint ez a hét legjobb munkanapja, mert végre „nem zavarja senki” az irodából. Mióta két gyerekünk van, nehezebb rászánni magam, hogy elinduljak velük egyedül túrázni: legalább az egyiket vinni kell, mellette a hátizsák, némi logisztika… mégis, ezek a kirándulások válnak a legszebb emlékekké. Főleg, ha valaki velünk tart.

A közvetlen szomszédainkról elég csak annyit elmondani, hogy L2 első tíz szava közt szerepelt mindkettejük neve (vagy legalábbis valami hasonló 😅). A kiránduláshoz érdemben annyit tettem hozzá, hogy ismertem az útvonalat és volt tervem, no meg a jó társaságról is gondoskodtam (hiszen mindkét fiú jött velünk). Karin (“Tári”) és Opa Christian (“Sztán”) pedig gondoskodott minden egyéb nélkülözhetetlen kellékről: volt náluk zseblámpa, nasi, gyümölcs, jókedv és minden, amit egy kisgyerek csak kívánhat.

A cél a Speckbacherhütte volt, ahol tudtuk, hogy Alexandra újra zseniális ebéddel vár minket, és van vegán és gluténmentes verzió is.

A túrát Breitensteinből kezdtük, ahová vonattal érkeztünk – így nemcsak izgalmasabb volt a gyerekeknek, de felfelé is rövidebb utat kellett megtenni. A hütténél van egy kis játszótér is, ahol hosszabb pihenőt tartottunk, majd Reichenau felé ereszkedtünk le, és onnan sétáltunk vissza a Waldschlösslbe.

Ez a kirándulás igazán sokféleképp variálható és a cél kocsival is megközelíthető. Ha pedig bizonytalan az időjárás, érdemes a hütténél megvárni a következő vonatot, és gyorsan lesétálni Breitensteinbe. Onnan pedig irány haza, nagyjából szárazon.

Útvonal: Breitenstein – Speckbacherhütte – Stojerhöhe – Reichenau an der Rax – Waldschlössl

📍 9,75 km

⛰ +390 m / –640 m szintkülönbség

🕒 3 órára volt szükségünk kényelmes sétatempóban

A legjobb túrák nem attól lesznek különlegesek, hogy hová mentünk – hanem hogy kikkel.

Kirándulás az Ottohaushoz – négy évszak, egy nap

Ezen a kellemes október végi reggelen hóesésre és viharos szélre ébredtünk, ezért igyekeztünk kitolni az indulás időpontját. Néhány órával később azonban ragyogó napsütésben kapaszkodtunk felfelé – teljesen szürreális élmény volt. A hegyek kiszámíthatatlanok, de épp ettől varázslatosak.

Mire felértünk, mindkettőnk számára világos lett: ide legközelebb csak akkor jövünk újra, ha a fiúk már maguk túráznak.

(Update 2025. május – Zita: naná, hogy L2-t még mindig a hátamon cipelem.)

A barátainkkal az Ottohausnál találkoztunk – ők három gyerekkel a felvonóval érkeztek, mi pedig Hirschwangból indultunk a Törlwegen. Nem sokkal azután, hogy felértünk, Christian indult is vissza: egyedül futott le a völgybe. Én a fiúkkal elsétáltam a felvonóhoz, és együtt mentünk le – pont egyszerre értünk a felvonó aljához. Bruttó négy órát töltöttünk a hegyen.

📍 Táv: kb. 10 km

Szintemelkedés: kb. 1.150 m

Időtartam: 4 óra (bruttó)

Útvonal: Hirschwang – Törlweg – Ottohaus – Praterstern – Rax-felvonó állomása

A legemlékezetesebb túrák ritkán alakulnak a tervek szerint – de pont ettől lesznek felejthetetlenek.

Ködtakaróba burkolózó naplemente, csendes napfelkelte a felhők felett 🌫🌅

A Jubiläumsaussicht-hez vezető túrát sokszor ajánljuk nektek. A héten kétszer is teszteltem, hogy kilátni-e a ködfelhőből odafent: mindkétszer szerencsével jártam.

Ritkán van ködös időnk Reichenauban, talán a sok szél miatt. Veszprémi létemre mindig gyermekkori izgalommal várom a novemberi reggeleket, amikor nem látszik a Rax vagy késő délután ködfágyolba burkolózik a környék.

2021-et írtunk. Kihasználva, hogy Chris apukája nálunk járt, és ez a tény Lenót teljesen lefoglalta, elindultam egy kis reggeli kocogásra.

A Waldschlössl mellett kezdődő ösvényen kezdtem az utat, majd az épülő méhszálló mellett jobbra kanyarodva egy kis erdei szakaszon lerövidítettem azt. A Hochbergernél már felsejlettek a környező hegyek, bár a köd még ekkor is sűrűn ült a dombokon. Innen gyorsan gyalogolva kb. 25 perc alatt értem fel a kilátóhoz, ahol a nap első sugarai lassan áttörtek a ködburkon – igazi ajándék ez az időjárás.

Hazafelé a sárga jelzést választottam: a kék úton még egy keveset felfelé, majd balra a traktorúton, onnan kb. fél kilométer, és máris ismerős ösvényeken vezet vissza az út a Waldschlössl-höz.

Ha szeretnétek ti is megtapasztalni a köd misztikus csendjét és a dombok lassú ébredését, akkor ezt az útvonalat szívből ajánljuk – rövid, változatos és minden évszakban tartogat meglepetést. 🏞🍂

📍 Táv: 7-9 km

⛰ Szintemelkedés: kb. 450 m

⏱ Időtartam: 1 óra 15 perc – 3 óra (tempótól függően)

Útvonal: Waldschlössl – Hochberger (kék jelzés) – Jubiläumsaussicht – sárga jelzés – vissza a Waldschlösslbe

Lencseleves a hegytetőn, szuszogás a hordozóban – gyors kiruccanás a Waldburgangerhüttéhez

Ezúttal egy lendületes, panorámás körtúrát tettünk a Waldschlössltől indulva:


Jubiläumsaussicht – Waldburgangerhütte – Schedwiese útvonalon, majd vissza a kiindulópontra.

A Waldburgangerhütte május 1. és június 30., valamint szeptember 1. és október 26. között hétvégéken és ünnepnapokon van nyitva – érdemes ehhez igazítani a túrát, ha szeretnénk odafent megpihenni vagy enni-inni egy jót.

Több útvonal is vezet a hüttéhez a Waldschlössltől – mi a kék jelzést követtük felfelé. A Jubiläumsaussichtgyönyörű kilátást kínál. Visszafelé a sárga turistajelzést követtük, a Schedwiese egy nagy rét a visszaúton szép kilátással. Ha meredeknek tűnik a turistaút, visszafelé át lehet térni a traktorútra és lesétálni a szerpentinen.

📍 Táv: 9,3 km

⛰ Szintemelkedés: kb. 700 m

⏱ Idő: 2:20 óra

Útvonal: Waldschlössl – Jubiläumsaussicht (kék jelzés) – Waldburgangerhütte – Schedwiese (sárga jelzés) – vissza a Waldschlösslhez

Ajánlott egy nagyobb hétvégi kirándulásra – akár családdal is, ha a tempót hozzáigazítjuk a legkisebbekhez.

Délutáni túra a Luckerte Wandhoz 🌿☀️

Látogatóinkkal kihasználtuk a napsütést egy rövid, de annál szebb túrához! Kocsival 15-20 perc Orthof, innen pedig nekivágtunk a Luckerte Wand kilátóhoz, majd továbbmentünk a Gaiskirchéhez, egy hangulatos kis kápolnához.

Útvonal: Orthof – Luckerte Wand – Gaiskirche – Orthof

Táv: 5,5 km

⏳ Gyerekekkel kb. 2 óra

Szintemelkedés: 277 m

Az út jól járható, a kilátás pedig minden fáradtságot megér! Ha egy relatíve rövid, de látványos kirándulást kerestek a környéken, ezt csak ajánlani tudjuk! ⛰️🌲

📍 Kiindulópont: Google Maps

Titkok az alagút végén – Egy délutáni felfedezőút története

Vannak napok, amikor, bár előre tervezünk, minden egészen máshogy alakul. Ma például Prigglitz felé szerettünk volna kirándulni, de a reggeli pakolászás, a panziós váltás és egy jól megérdemelt adag szennyes elrendezése végül úgy alakította a napunkat, hogy csak jóval később tudtunk útnak indulni. A cél így módosult: Grillenberg lett belőle – és milyen jól jártunk!

Continue reading “Titkok az alagút végén – Egy délutáni felfedezőút története”