A Jubiläumsaussicht-hez vezető túrát sokszor ajánljuk nektek. A héten kétszer is teszteltem, hogy kilátni-e a ködfelhőből odafent: mindkétszer szerencsével jártam.
Ritkán van ködös időnk Reichenauban, talán a sok szél miatt. Veszprémi létemre mindig gyermekkori izgalommal várom a novemberi reggeleket, amikor nem látszik a Rax vagy késő délután ködfágyolba burkolózik a környék.
2021-et írtunk. Kihasználva, hogy Chris apukája nálunk járt, és ez a tény Lenót teljesen lefoglalta, elindultam egy kis reggeli kocogásra.
A Waldschlössl mellett kezdődő ösvényen kezdtem az utat, majd az épülő méhszálló mellett jobbra kanyarodva egy kis erdei szakaszon lerövidítettem azt. A Hochbergernél már felsejlettek a környező hegyek, bár a köd még ekkor is sűrűn ült a dombokon. Innen gyorsan gyalogolva kb. 25 perc alatt értem fel a kilátóhoz, ahol a nap első sugarai lassan áttörtek a ködburkon – igazi ajándék ez az időjárás.
Hazafelé a sárga jelzést választottam: a kék úton még egy keveset felfelé, majd balra a traktorúton, onnan kb. fél kilométer, és máris ismerős ösvényeken vezet vissza az út a Waldschlössl-höz.
Ha szeretnétek ti is megtapasztalni a köd misztikus csendjét és a dombok lassú ébredését, akkor ezt az útvonalat szívből ajánljuk – rövid, változatos és minden évszakban tartogat meglepetést. 🏞🍂
📍 Táv: 7-9 km
⛰ Szintemelkedés: kb. 450 m
⏱ Időtartam: 1 óra 15 perc – 3 óra (tempótól függően)
Útvonal: Waldschlössl – Hochberger (kék jelzés) – Jubiläumsaussicht – sárga jelzés – vissza a Waldschlösslbe
Ezúttal egy lendületes, panorámás körtúrát tettünk a Waldschlössltől indulva:
Jubiläumsaussicht – Waldburgangerhütte – Schedwiese útvonalon, majd vissza a kiindulópontra.
A Waldburgangerhütte május 1. és június 30., valamint szeptember 1. és október 26. között hétvégéken és ünnepnapokon van nyitva – érdemes ehhez igazítani a túrát, ha szeretnénk odafent megpihenni vagy enni-inni egy jót.
Több útvonal is vezet a hüttéhez a Waldschlössltől – mi a kék jelzést követtük felfelé. A Jubiläumsaussichtgyönyörű kilátást kínál. Visszafelé a sárga turistajelzést követtük, a Schedwiese egy nagy rét a visszaúton szép kilátással. Ha meredeknek tűnik a turistaút, visszafelé át lehet térni a traktorútra és lesétálni a szerpentinen.
📍 Táv: 9,3 km
⛰ Szintemelkedés: kb. 700 m
⏱ Idő: 2:20 óra
Útvonal: Waldschlössl – Jubiläumsaussicht (kék jelzés) – Waldburgangerhütte – Schedwiese (sárga jelzés) – vissza a Waldschlösslhez
Ajánlott egy nagyobb hétvégi kirándulásra – akár családdal is, ha a tempót hozzáigazítjuk a legkisebbekhez.
Amikor az éves családi nyaralás november végére esik és mindezt itthon töltjük, legalább az első hóról nem marad le az ember. Egy rövid, de lendületes körtúrára indultunk a friss havat keresve odafent.
Amikor az éves családi nyaralás november végére esik és mindezt itthon töltjük, legalább az első hóról nem marad le az ember. Egy rövid, de lendületes körtúrára indultunk a friss havat keresve odafent.
Hogyan tervezzünk meg egy túranapot kisgyerekkel és minimális csomaggal?
Egyszerű. Először is: írsz egy listát a legfontosabb dolgokról. Aztán elindulsz – és a lista marad, ahol van. Ettől kezdve pedig már csak egy dologra lesz szükséged: improvizációra. (Ami néha egészen konkrét dolgokat jelent. Például havon csúszni – szánkó nélkül. De erről majd később.)
⸻
Reggel 8:05-kor, alig 200 méterre a Waldschlössl-től, a szomszédunk, Regina megkérdezte:
– „Marcóhoz mentek fel ma?”
És én még akkor sem tudtam biztosan, hogy egyáltalán eljutunk-e a Naturfreundehaus Knofeleben-ig.
Az útvonal? A vasárnapi klasszikus: Eng, majd az elágazónál nem a Mitterberggraben felé, hanem Lackabodengraben, onnan tovább a Krummbachstein felé vezető ösvényen. A Krummbachsattelnél jött a döntés:
➡️ Menjünk tovább a Schneeberg felé?
Vagy
☀️ Maradjunk a Knofelebennél, pihenjünk, együnk nyugisan?
Nos:
👶 A gyermek aludt.
🌞 A nap sütött.
🌡 A hőmérséklet kellemes volt.
🕙 És még csak 10:00 volt.
Mentünk tehát tovább.
⸻
A Baumgartner romjainál (10:45) L2 felébredt. Kerestünk egy félárnyékos, szélvédett helyet, tízóraiztunk (🤱🏼), aztán indultunk tovább.
15 perc múlva újabb megálló – L2 még nem volt elégedett (🤱🏼). És mivel nem tudtam biztosan, hogy az utolsó fogaskerekű valóban 15:15-kor indul-e, nem nagyon volt idő töprengeni. Menni kellett.
A következő szakasz elég meredek és köves volt – L2 sem értékelte túlzottan. De öt perc szolid tiltakozás után inkább újra elaludt.
Pontban dél volt, mire felértünk. És őszintén: elképesztően boldog voltam, hogy túljutottunk ezen a részen.
⸻
Ezután már „csak” egy kellemes séta volt a Klosterwappen-ig (13:05). Tényleg kellemes. Egészen addig, amíg a Fischerhütte alatt fel nem tűnt az a kisebb hó- (vagy inkább jég-)folt. És L2 fel nem ébredt. És ki nem fejezte határozott véleményét arról, hogy szerinte márpedig aludni kellene. De mivel éppen ott volt egy sor nézelődő turista, egy havas szakasz és rövid gondolkodás után gyors döntés született: leültünk a hóba és lecsúsztunk. Pontosabban én csúsztam. Fenéken. L2 ordított. Két perccel később viszont újra aludt.Nyert ügy.
⸻
Az összes eltervezett pihenőhely (Damböckhaus, Fischerhütte, megint Damböckhaus) kimaradt – L2 olyan mélyen aludt, hogy egyszer csak ott voltunk 14:05-kor a Schneebergbahn végállomásánál. A fogaskerekűn senki sem sejtette, hogy mi nem csak a Klosterwappenről jövünk – hanem hordozóval, gyalog, egész Reichenauból. 15:00-ra már Puchbergben vártuk a vonatpótló buszt.
Mondanám, hogy a payerbach-i vasútállomástól a Waldschlösslig vezető séta maga volt a nap megkoronázása, de őszintén: az utolsó 90 méter szintkülönbség inkább kúszás és belső mantrázás volt részemről így három hónappal szülés után. L2? Ő boldogan aludt újra egyet.
„Nos, innen már csak a helikopter vagy a hegyi mentők hoznak le minket” – mondta Chris, amikor már csak egy sziklafal választott el minket a Heukuppétól. A gyerekek összegömbölyödve pihentek a háti hordozóban (L1) és az elől felkötött babahordozóban (L2) – és valahogy érezték, hogy ez most nem az az időpont, amikor partizniuk kellene. Szépen aludtak hát tovább. Jól tették.
Egy kellemes családi kirándulást terveztünk a Rax hegység legmagasabb pontjára, a 2007 méteren található Heukuppéra. És hát a kellemes – az mindig viszonyítás kérdése.
A Reisstalersteig egy meredekebb út felfelé a Raxra, amely egy ponton túl már inkább alpesi terepnek nevezhető. Chris azért egy ponton halkan maga is megjegyezte, hogy: „hmmm, valahogy erre máshogy emlékeztem…” – talán kissé megszépültek az emlékei a gyerekek előtti időkből. Technikai értelemben nem túl nehéz a felső szakasz sem, de magabiztos mozgást igényel sziklás talajon, főleg azon a részen (kb. 1750 méteren), ahol egy meredekebb, kb. 100 méter magas sziklafal (A/B nehézségű via ferrata) következik. Ennek az első szakasza azért jócskán mászós, feljebb két létra is van a szakaszon (…olyan “karintiai módon kellemes”…)
Az időjárásra fel voltunk készülve – nagy esőkabát L2-nek és Z-nek, esővédő a hordozóra, meleg ruha–, de a sűrűsödő köd és a széllökések nem motiváltak minket arra, hogy a Rax tetején pinikezzünk.
Leno, aki akkor (2023. júniusában) még nem volt hároméves, több mint 300 méter szintet maga sétált– büszkén, apró, eltökélt lépésekkel. A Heukuppéig körülbelül 2 óra 40 percre volt így szükségünk.
A Karl-Ludwig-Hausnál tartottunk egy hosszabb szünetet – de nem a vendégtérben, mivel 2023 júniusában még ez zárva volt. A téli menedékhelyen fogyasztottuk el az otthonról hozott elemózsiát, a legkisebbnek most is kéznél volt az anyatej, és összeszedtük az erőnket a lefelé úthoz.
→ 2025-ös Update: a Karl-Ludwig-Haus ismét nyitva van!
A Schlangenwegen lefelé vezető ereszkedés már sokkal kellemesebb volt – köves ösvény, szélvédett szakasz, és lassan az eső is elállt. Ehhez a részhez a Waxriegelhausig kb. 2 órára volt szükségünk, onnan még 30 perc a Preiner Gscheidig.
Látogatóinkkal kihasználtuk a napsütést egy rövid, de annál szebb túrához! Kocsival 15-20 perc Orthof, innen pedig nekivágtunk a Luckerte Wand kilátóhoz, majd továbbmentünk a Gaiskirchéhez, egy hangulatos kis kápolnához.
Az út jól járható, a kilátás pedig minden fáradtságot megér! Ha egy relatíve rövid, de látványos kirándulást kerestek a környéken, ezt csak ajánlani tudjuk! ⛰️🌲
Hogyan is ünnepelhetnénk meg jobban az anyák napját, ha nem egy félnapos kimenővel és egy kiadós Rax-túrával reggelire?! (Kiegészítő információ, hogy Ausztriában az anyukákat egy héttel később ünneplik, mint Magyarországon.)
A főút melletti parkolóból indultunk, hátizsákok a vállra és irány a Rudolfsteig. Az első 3 kilométeren máris 850 métert kapaszkodtunk felfelé. Anne mosolya a kitett részeken talán nem mindig volt teljesen őszinte, de hát ki hibáztatná ezért? A kilátás viszont mindenért kárpótolt.
Az út ezt követően már az erdőben vezetett tovább, de a meredekségéből szinte semmit sem vesztett. Nagyjából 4 kilométer és 1100 méter szintemelkedés után elértük a Gloggnitzer Hüttét – tökéletes hely egy rövid pihenőre és egy meleg bodzaszörpre.
A lefelé út már kevésbé volt megerőltető, a (számunkra) gyorsabb változatot választottuk: a széles traktorutat a Hirschtalon át le a Kis-Höllentalba.
Összesen 17 kilométer 1200 méter szintemelkedéssel 4 óra alatt – hivatalosan csak a hüttéig 4,5 óra lenne az út. Egy anyák napja, ahogy mi szeretjük: pörgősen, együtt és jó sok szintkülönbséggel.
Höllental parkoló – Rudolfsteig – Gloggnitzer Hütte – Großer Kesselgraben – Hirschtal – Kleines Höllental (erdészeti út) és vissza
Múlt héten kihasználtuk a jó időt és a szomszédasszony szabadságát (😅), és elgurultunk a Preiner Gscheidhoz, ami 1.070 méteren fekszik.
Egy nagy parkolóból indul több túraútvonal is a Raxra, tőlünk autóval kb. 20 perc, de tavasztól őszig busszal is könnyű feljutni. Innen több útvonal is vezet a Waxriegelhaushoz:
• A hosszabb, enyhébb emelkedésű traktorút: kb. 3,5 km egy irányba, 300-350 méter szintemelkedéssel – ideális egy kényelmesebb túrához.
• A meredekebb, rövidebb ösvény: kb. 1,5 km egy irányba, ugyancsak 300-350 méter szintemelkedéssel – azoknak, akik szeretik a kihívásokat.
Általában ilyen novemberben már 1.000 méteren hó van, de idén ez máshogy alakult. Volt viszont gyönyörű napsütés, hatalmas köd alattunk, szép kilátás és a Waxriegelhausban egy zseniális lencsefőzelék is várt ránk. Lenónak pedig felfelé egy rövid délelőtti alvás is belefért az útjába.
Nekünk oda-vissza most másfél órára volt szükség a kb. 3,8 km-es úthoz, 300 méter szintkülönbséggel, kényelmes túratempóban, visszafelé persze már Leno is végig gyalog jött, úgyhogy szednünk kellett a lábunkat, hogy lépést tudjunk tartani a kis “gyorsvonattal”.
Gyerekekkel is ideális rövid kirándulás, ha lett volna hó, visszafelé szánkózni is lehet. Szép időben pedig lehet tovább menni a Rax csúcsaira.
Egy szép novemberi napon a Preiner Gscheid – Martinsteig – Heukuppe – Habsburghaus – Preiner Wand – Neue Seehütte – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid túrát jártuk végig, ami összesen majdnem 21 km hosszú 1500 méter szintkülönbséggel (+ és -). Nekünk, felfelé túrázva, odafent kocogva és két szünetet tartva 7 órára volt szükségünk. Gyerekek nélkül, Ginával, egy nagyon kedves futótársammal indultunk neki a túrának.
Kocsival indultunk a Preiner Gscheidhoz, ahol egy új, izgalmas útvonalon vágtunk neki a túránknak. A Martinsteig eléggé hasonlít a Gretchensteighoz. Felértünk a Heukuppéhoz, átkocogtunk a Habsburghaus, ami ilyenkor már zárva, de a teraszon megpihentünk. A novemberi napsütés minden egyes percet varázslatossá tette. Csodálatos időnk volt.
A túra során több lélegzetelállító panorámát is megcsodálhattunk. A Martinsteig éppúgy elvarázsolt minket, mint a Heukuppe csúcsán elénk táruló látvány, a Preiner Wand pedig igazán felejthetetlen élményt nyújtott.
Ameddig még nem nyit ki nálunk a kávézó, addig személyesen kísérleteztünk a környéken. Az alábbi összefoglaló kizárólag a mi tapasztalatainkon alapul, kérjük, mindenképpen kérdezzetek pontosan utána, mely ételben milyen összetevő van.
Schloss Stuben
Osztrák, hangulatos, nyáron kiülős, tradicionális hely. Van egy “pisztráng lecsóval” étel, amelyet már többször próbáltam, és mindig rendben volt, mást még nem mertem tesztelni.
Reichenauerhof Eines unserer Lieblingslokale, es gab nie Probleme mit dem Essen und ich fand immer genügend Auswahl (leider vorübergehend geschlossen: https://www.reichenauerhof.com/
Cukrászda:
Le petit Pâtisserie
Van egy nagyon kis cukrászda Reichenauban, nagyon igényes és hihetetlen aprólékossággal dolgozik a tulajdonos hölgy, nem olcsók a sütik, de finomak. A nyitvatartási idő egy kicsit korlátozott:
Mindkét bolt tele van gluténmentes kajákkal, külön polc van gluténmentes termékekből. A Billában a fagyasztóban van mentes császárzsemle is.
NaturfreundehausKnofeleben
Nagyjából 6,5 km és 700 méter szintkülönbség választ el minket a kedvenc éttermünktől. Gyakorlatilag minden gluténmentes, ami nem egyértelműen nem az (pl. zsemlegombóc, palacsinta a levesben stb.). Marco, aki a szakács, cöliákiás, kérdezzétek őt közvetlenül. Egyre több vegán ételük is van.
Szintén egy jó kis túra tőlünk, de autóval is megközelíthető. A hüttét Alexandra, Marco testvére vezeti. Emiatt megbízhatóan tud nyilatkozni arról, hogy mi gluténmentes és mi nem. Abszolút ajánlom őket.
A Waldburgangerhütte május 1-től június 30-ig és szeptember 1-től október 26-ig szombat, vasárnap és ünnepnapokon tart nyitva. Maria maga készít mindent, a lencseleves és a vörösáfonyás szelet is gluténmentes.
Pottschacherhütte
Egy hosszabb túra, egy kellemes biciklis kirándulás vagy egy rövid autózás és egy kis túra választ el tőle. Közvetlenül Biancát kell kérdezni az ételekről, aki nemrég vette át a hüttét és maga főz. Ő fog tudni ajánlani ennivalót mindenkinek.
Téli kirándulásaink egyik fő célpontja. A Preiner Gscheid autóval 20 perc a Waldschlössl-től. A parkoló közepén található egy automata, ahol 4€ a parkolójegy. Onnan indul egy meredekebb és egy kacskaringós erdei út felfelé. Ha egészen a hüttéig szeretnétek felmenni, akkor a rövidebb, meredekebb út 1,8 km, az erdei traktorút 3,5 km (kb. 300-350 méter pozitív szintkülönbség). A Waxriegelhaus-ban mindig van egy leves, lencsefőzelék, esetleg kolbász, gluténmentes kenyér vagy zsemle.
Télen aztán az evés után indulhat is a kaland lefelé bobbal, szánkóval az 1,5-1,8 km-es úton. Tavasszal, nyáron egy kellemes családi kirándulás célpontja lehet, vagy egy nagyobb Rax-túra után érdemes itt megvárni a következő buszt, és szánni 30-45 percet a lefelé útra a parkolóig.
Alapvetően jó tapasztalataim vannak a kis hüttékkel, ahol közvetlenül a szakáccsal lehet beszélni és tudja, mit tesz az ételbe. Így van ez a Raxon is. Ez a hütte bármelyik nagyobb túránál útba ejthető. Lencsefőzeléket ettem, az a legtöbb helyen “működik”.
Abszolút ajánlás megy ide is, a fogaskerekű végállomásától kb. 15-20 perc gyalog, ha a Waxriegel csúcsot is útba ejtjük, akkor gyerekekkel 45 perc. Gluténmentes zsemle, lencsefőzelék stb.
“Na igen, az én gyerekeim az autóban aludtak, de ezeknél az osztrákoknál, úgy tűnik, más a szokás.” – Mindig szórakoztat, amikor a magyar túrázók azt gondolják, úgyse érti őket senki…
De kezdjük az elején. Két hónapja tartozom már ezzel a beszámolóval, de mivel holnap újabb vendégek érkeznek, akik a Raxra szeretnének túrázni, végre rászántam magam.
Ha már az a megtiszteltetés ért minket, hogy Zsófia látogatóba jött, mindenképp meg kellett lepnünk őt egy pörgősebb Rax-túrával, csak hogy legyen megint mire emlékeznünk. 😉
Szóval felkerekedtünk egy júniusi reggelen (Zsófi+L), illetve délelőttön (Zita+L2), lesétáltunk a payerbachi vasútállomásra és felszálltunk a Preiner Gscheid felé tartó buszra. Innen indult fél óra múlva a túránk. (Aki a menetrendet értelmezni tudja, az kap 10% kedvezményt a következő foglalásnál: Menetrend).
A Reisstalersteig és a Gretchensteig útvonalának alsó része majdnem a Reisstalerhüttéig ugyanaz. Kicsivel a Hütte előtt aztán van egy meredek ösvény felfelé, ahonnan végig nagyon jó a kilátás, amíg újra be nem érünk a fák közé. Zsófiék itt tartottak egy kis szünetet, így én L2-vel (mindent a nyugalmas alvásért jeligére) előre mentem. Ez az út vezet aztán fel a Gretchensteighoz. A steig (meredekebb, mászós út, a térképen fekete jelzéssel) alatt nem sokkal van egy kis kőomlásos rész, szerény megítélésem szerint egy nagyobb szívás, mint maga a biztosított út (via ferrata), de ezt majd döntse el mindenki maga.
“Wazz, az egy gyerek ott elől.” “Te, ez egy nő. Ennek meg hol a férje?! Biztosan füvet nyír.” “Á, ez itt tutira nem megy fel, mi lejönni is alig tudunk. Biztosan van egy másik út is.” “Na igen, az én gyerekeim az autóban aludtak, de ezeknél az osztrákoknál, úgy tűnik, más a szokás.”
Mivel a magyar csapat (teljes via ferrata felszereléssel) elég lassan ereszkedett az általuk nehéznek ítélt terepen, volt időm lefordítani a fenti szösszeneteket a velem együtt várakozó osztrák hölgynek (aki a meredekebb részt “sima ügy”-ként írta le). Mindenesetre jól szórakoztunk. Ez a történet amúgy egy kiváló példa arra, hogy különböző szintű felkészültséggel és gyakorlattal mennyire másként élhetünk meg egy-egy hegyi szakaszt.
Fent most nem álltam meg a Karl-Ludwig-Hausnál, hanem folytattam az utat a Neue Seehütte felé. Előtte félórával aztán kénytelenek voltunk beiktatni egy ebédszünetet (L2) a domboldalon, majd egy kicsit meredekebb út következett lefelé, amelyet egy kiváló (gluténmentes és vegán) lencsefőzelék követett.
Innen tovább indulva kaptunk a nyakunkba (illetve az esőkabátunkra) egy kis kellemes (?!) jégesőt (helló június, mi így szeretünk). Végül Zsófiékat a Waxriegelhaus-nál vártuk be, innen együtt sétáltunk le az utolsó buszhoz.
Összefoglalva:
Összesen kb. 12 km, 900 méter pozitív és negatív szintkülönbség, nettó 5 órára volt szükségünk L2-vel, de ehhez jött még három megálló. Visszaérve még egy szivárványt is kaptunk kompenzálva a néhány órával korábbi jégesőt. 🌈
…akkor általában egyszerűen nyugat felé vesszük az irányt.
A második kereszteződésnél aztán a középső utat választjuk a Talhof irányába, majd a második jobboldali ösvényen indulunk el srégen felfelé a Naturfreundehaus Knofeleben fele. Ebben az esetben nincs szükség nagyobb csomagokra, tudjuk, hogy maximum 2 óra alatt felérünk és a főzést is megspóroljuk aznap. A fenti étterem azon kevesek egyike, ahol mindketten kedvünkre válogathatunk: gyakorlatilag minden étel gluténmentes és egyre több vegán választék is van. Ma egy sütőtökleves (L2, Ch és Z), paprikáskrumpli babbal (L1, L2, Z) és Christiannak és L1-nak áfonyás rétes volt a menü. (Ok, ok, Z kapott egy zabtejes kávét, ahogy Marco fogalmazott, kifejezetten Frau Waldschlössl részére készítve🤭).
Lefelé egy kb. 500 méteres szakaszt leszámítva L1 egyedül sétált hazáig, így oda és vissza is kb. 1:45 órára volt szükségünk. (Felfelé L1 nagyrészt cipeltette magát, vagy nézelődött, így végül a fiúk 20 perccel később értek fel, de legalább addigra lett asztalunk.)
Waldschlössl – Mariensteig – Eng – Naturfreundehaus auf der Knofeleben és vissza
Összesen kb. 11,75 km, 730 méter pozitív és negatív szintkülönbség.
Valahol a Mittagstein alatt aztán abbahagytam a fotózást. Nagyjából ezzel egyidőben két döntést hoztam: vennem kell végre egy túrabakancsot és szükségem van túrabotra. Chris szerint az útvonal (így hat héttel a dupla bokaszalag-szakadása és műtéte után) épp kellemes volt. Szerintem az út – hogy is mondjam – vadregényes volt.
Hétvégén újra olyan “klasszikus” Schneedörfl-időjárás volt: szélvihar, szemerkélő (havas) eső, és stabil 3 fok – pont ideális egy kis családi programhoz!
Ha gyerekekkel kirándulunk, Reichenau mindig jó választás. Közvetlenül a Schwarza-patak partján, a gyógypark szélén található a szeretettel kialakított Kinderinsel játszótér.
Vannak napok, amikor, bár előre tervezünk, minden egészen máshogy alakul. Ma például Prigglitz felé szerettünk volna kirándulni, de a reggeli pakolászás, a panziós váltás és egy jól megérdemelt adag szennyes elrendezése végül úgy alakította a napunkat, hogy csak jóval később tudtunk útnak indulni. A cél így módosult: Grillenberg lett belőle – és milyen jól jártunk!
