Címke: #trailrunning

Őszi fények, deres ösvények – csajos program Spital am Semmeringtől a Kampalpén át

Miközben a fiúk fiús programot szerveztek, mi négyen asszonyok “csajos napot” tartottunk – méghozzá egy új útvonalon, amely számomra is új felfedezés volt. Vonattal mentünk Spital am Semmeringre, majd onnan gyalog és futva vágtunk neki a Kampalpe gerincének, és egy hosszú, változatos útvonalon át jutottunk vissza Payerbachba, végül pedig haza, a Waldschlösslbe.

📍 Útvonal: Spital am Semmering – Kampalpe – Wolfsbergkogel – Gasthaus Polleres – Payerbach – Waldschlössl

Táv: kb. 24,6 km

Szintemelkedés: +1.200 m / -1.400 m

Nettó idő: 3 óra 40 perc kocogva, tempósan gyalogolva

Igazi őszi ajándék: sok napfény, deres ösvények, hűvös völgyek és tiszta levegő. Az útvonal igazi meglepetés volt – a Kampalpe nyugodt, vadregényes gerince lenyűgöző látványt és könnyen járható útvonalat kínált. A Wolfsbergkogel után, amikor már kezdett elfogyni az energiánk, pont jókor érkeztünk meg a Gasthaus Polleresbe, ahol egy bambi mellett megpihentünk, és a fogadtatás is nagyon kedves volt.

Egy igazán különleges nap volt – nemcsak a panoráma és az új útvonal miatt, hanem a társaság, a nyugodt hegyek és az őszi fényjátékok miatt is. Az ilyen napok emlékeztetnek arra, hogy milyen sokféleképpen lehet töltekezni: mozgással, izgalmas beszélgetésekkel és jó társasággal.

Gondolatok a Schneeberg túloldaláról

Pascal Le Bail emlékére

Egyszer majd nem marad más, csak a közös élmények. Az együtt megélt pillanatok. Dalok, illatok, hangok. Az emlékek.

2008. május 27.

Apu 54 éves volt, amikor fűnyírás közben egy hirtelen infarktus néhány pillanat alatt magával ragadta. Egy rossz mozdulat, egy váratlan betegség. Majd minden megváltozik.

2024. július 20. – szombat

Anne, egy bécsi futótársam írt: „Holnap Weichtalklamm, Schneeberg, Bukta-hütte és vissza Pascallal.” Gyors egyeztetés Christiannal – a fiúk St. Coronára mennek, „fiús napot” tartanak – én pedig kimenőt kaptam.

Ez a túra már régóta a bakancslistámon volt. De mindig halogattam. Egyrészt nem voltam benne biztos, hogy a Weichtalklamm egyedül jó ötlet-e (még akkor sem, ha Christian így írta le: „Igen, ismerem. Régen arra FUTOTTAM lefelé.” 🤪). Másrészt kellett hozzá egy szabad fél nap. Ma minden összeállt.

2024. július 21. – vasárnap

Fél kilenckor már Payerbachban álltam a busznál. Majdnem utolsóként szálltam fel – a járat teljesen megtelt. Természetesen Anne és Pascal az elsők között voltak. Nem sokkal 9 után már a Höllentalban, a Weichtalhausnál voltunk.

A szurdok lenyűgöző volt. A meredek út, a sziklák, a létrák, a mászás – minden lépésben volt valami felfelé húzó erő. Ritka az, amikor úgy sikerül hárman összeállni egy terepfutásra vagy túrára, hogy nem kell magyarázkodni, nem kell egymásra várni – minden magától értetődik, mint egy összeszokott csapatnál. Pascálnál óvatosabb és megfontoltabb férfival amúgy még nem találkoztam a hegyekben. Úgy ismerte és tisztelte a környéket, ahogy nagyon kevesen.

10:30-ra már a Kienthalerhütténél voltunk, és röviddel dél előtt a Klosterwappen csúcsán álltunk mindhárman. 2.076 méter – a Schneeberg teteje. Innen hamar indultunk tovább a Baumgartner-házhoz – Anne és Pascal egy jól megérdemelt buktát kaptak, nekem egy nagy bodzaszörp járt.
Néhány perc múlva már kocogtunk tovább a Lackabodengraben, az Eng, a Mariensteig és végül a Waldschlössl felé.

Vannak kirándulások, amelyek nem csupán a futásról szólnak. Olyan élmények ezek, amelyeket az ember örökre elraktároz. Ez a nap is ilyen volt.

—

Útvonal:

Weichtalhaus – Weichtalklamm – Kienthalerhütte – Klosterwappen – Schutzhütte Baumgartner – Lackabodengraben – Eng – Mariensteig – Waldschlössl

Táv: kb. 21,7 km

Szintkülönbség: +1.585 m / –1.558 m

Idő: bruttó 5 óra 45 perc, két rövid szünettel

—

2024. augusztus vége

Egy jó hónappal később jött a hír:

„Hohe Wand. Egy 54 éves férfi mászás közben életét vesztette.”

2024. július 21.

A Kienthalerhüttétől a Klosterwappenre vezető úton áll egy kereszt. Pontosan 11-kor értünk oda. Egy pillanatra megálltunk mellette, megcsodáltuk a kilátást. A minket körülvevő bármely hegyre mutatva Pascal nevén tudta nevezni őket. Ismerte a hegyeket.

Egy különös érzés futott végig rajtam, amikor a kereszt melletti feliratot olvastuk:

„Állj meg egy percre, s olvasd e jelet:

Ami te vagy, voltam egykor én,

S ami most én vagyok, azzá leszel te is,

Ugyanazon föld takar majd téged is.”

Nem voltak nagy szavak – nem is volt rájuk szükség. Csak a lépések. A sziklák. A júliusi napfény. A csend. A pillanatok, amik örökre megmaradnak. És a hála a közösen töltött percekért.

Sopron Trail – Több, mint egy vasárnapi futás

A szombati sonnwendsteines „tapering”után elérkezett végre a következő terepfutó-kihívásunk: a Sopron Trail. A megelőző éjszaka feltűnően nyugodt volt – mondhatni: „tapering anyukáknak”. A gyerekek (néhány ébredéssel persze) majdnem hétig aludtak. Már szinte wellnessnek nevezhetnénk, ha nem kellett volna legkésőbb 7:00-kor elindulnunk. Szerencsére Christian mindig zseniálisan kezeli a reménytelennek tűnő helyzeteket.

Ez a kiruccanás már néhány hónappal korábban fix volt: egy olyan vasárnapi futás, ami nincs túl messze, Reichenauból és Bécsből is jól megközelíthető, nem túl hosszú, van benne némi szintemelkedés, de nem túl sok és lehetőleg minimális mennyiségű meredek lejtő. Egyszerűen jó: szívnek, lábnak és léleknek egyaránt. A táj pedig természetesen csodálatos. A soproni nap mindenkinek ígért valamit: Katjának egy nyugodt vasárnapi futást, Ginának és nekem egy kis versenymotivációt.

Pár hete aztán L1 is jelentkezett: feltétlenül szeretne megint futni egy versenyen. Választhatott: 500 méteres gyerekfutás egyedül vagy 1,5 kilométer 60 méter szinttel, de apával. A válasz egyértelmű volt: természetesen apával. Szerencsére Chris nemrég eltört bokája már annyira rendbe jött, hogy (L2-vel a karján) bírta a tempót. Így egyértelművé vált: ez a nap igazi családi terepfutónap lesz.

És ahogy az ilyenkor lenni szokott – legalábbis ami a „száguldó asszonyokat” illeti, a végére azért egy kicsit több lett, mint eredetileg terveztük. Az óra végül 26,6 km-t és 860 méter szintemelkedést mutatott. De hát ki is számolja ezt ilyen pontosan?😋

A nap meglepetése pedig: úgy tűnik, tökéletes versenyt választottunk. Mind a négyen dobogóra állhattunk (legalábbis virtuálisan): Gina és L1 a korosztályos 1. helyen, Katja és én pedig 3. helyen végeztünk.

Meleg volt? Naná! De a soproni erdő szerencsére sok árnyékot adott, az egész útvonal jól futható volt. A hangulat családias, a pálya változatos és remekül kijelölt, a szervezés pedig kiváló volt.

Egy átlagos vasárnapi futásnak indult, de valahogy többet adott. Együtt vágtunk neki, mégis mindenki a saját útját járta. Voltak benne emelkedők, lejtők, árnyékos és napos szakaszok, mint bármelyik nap. Haladtunk, megálltunk, nevettünk, küzdöttünk, egyedül, de mégis együtt. Egy jó nap volt. És néha ennyi éppen elég.

(📷 Biró Alma, Pete Zoltán)

Sonnwendstein gyerekekkel és barátokkal – verseny előtti bemelegítés Waldschlössl módra

Egy szokásos szombati munkanapon – Christian szerint legalábbis, aki most épp az üvegházat építette – Z és a két L felkerekedtünk, hogy kihasználjuk a szép időt, a NÖ kártyát és legfőképp a bécsi barátaink jó társaságát.

Ez a nap egyébként a tapering (verseny előtti terheléscsökkentés) jegyében telt: másnap terepfutóverseny várt L1-re és rám, úgyhogy a túra inkább bemelegítésnek és lazulós napnak indult (szpojler: nem volt az).

A logisztika remekül működött: biciklivel legurultunk az állomásra, uzsonnáztunk a vonaton, L2 tartott egy rövid, de hatékony délelőtti szunyókálást, és közben meg is érkeztünk Semmeringre. Innen a kabinos felvonó felé vettük az irányt, ott találkoztunk a Bécsből érkező barátokkal: gyerektársaság ✅, motiváció a túrára ✅.

Néhány perccel később már a Hirschenkogel-re vitt minket a felvonó, ezt a gyerekek már ismerték tavalyról: szuper játszótér, vízi játék, golyópálya, mászókák, elő-ebéd. Innen indultunk tovább a panorámaúton a Sonnwendstein felé. Ez valamivel talán hosszabb és szintesebb, mint az erdei út, de a kilátás páratlan, és a csúcson lévő kereszttől majdnem olyan szép a kilátás, mint a Sonnwendstein csúcsáról. Mivel három hete úgyis megfogadtam, hogy oda most egy darabig nem akarok felmenni (Bővebben itt), ez egy jó kompenzáció volt, mindenki egyetértett, hogy nincs szükségünk két csúcsra egy nap 😅.

Mind a négy gyerek szorgalmasan túrázott egész nap. A két kisebbet azért időről időre mi cipeltük, a két nagyobb fiú pedig gyakorlatilag végig sétált. L1 azért néha megunta a felfelé vezető utat, ilyenkor nem volt mit tenni: úgy tettünk, mint Boribon, amikor kirándul, elesik és beveri a térdét. Ő vitte a hátizsákot, én meg őt. Vagy ahogy ő fogalmazott:

– „Anya, én vagyok elöl, mert hátul L2 van!”

A Pollereshüttében az egyébként regionális ételek mellett finom, gluténmentes és vegán lencsefőzelék is volt. Rövid pihenő után indultunk vissza az erdei úton.

Végül a kabinos felvonóval leereszkedtünk, és a barátaink jóvoltából megspóroltuk a visszagyaloglást is: levittek minket a semmeringi állomásra, ahonnan már kényelmesen utaztunk haza.

⸻

Útvonal:


Semmering vasútállomás – Passhöhe – Kabinos felvonó – Hirschenkogel – Sonnwendstein (Pollereshütte) Hirschenkogel – kabinos felvonó – Semmering vasútállomás

A túra hossza:

Semmering vasútállomástól a kabinos felvonó aljáig. Kb. 1,8 km 100 m szintemelkedéssel, L1-nek és nekem kb. 20 percre volt szükségünk, de elég tempósan haladtunk

Hirschenkogel–Pollereshütte–Hirschenkogel – a túra 7,8 km volt 336 m szintemelkedéssel, nekünk négy gyerekkel 5 év alatt 3 óra 15 perc-re volt szükségünk

Két szívveréssel a semmeringi vasút nyomában

Tavaly nyár óta motoszkált a fejemben ez a kis félmaraton, amit korábban csak térképen álmodtam meg. Nana jóvoltából most sor került rá. Néhány kilométert ugyan lecsíptem belőle, mivel ezeket a szakaszokat már ismertem, de így is tökéletesnek bizonyult egy szombat délelőttre, belepasszolt Leno alvásidejébe, és így öt hónapos terhesen elég is volt.

A Semmeringre kétóránként indulnak a vonatok, így reggel még belefért némi otthoni intézkedés és egy kis játék is odalent. 9:57-kor indultam el a háztól, nagyjából 700 méter kocogással melegítettem be az első vágányig.

A Semmering–Wolfsbergkogel szakaszt már ismertem, így most Wolfsbergkogel állomástól indultam. Ugyanezért kihagytam a Doppelreiteraussichtet is, de mindkettőt őszintén ajánlom bárkinek, aki először jár erre.

⸻

A Bahnwanderweg, vagyis a „vasútmenti túraút” a híres semmeringi vonat vonalát követi, amely 1998 óta az UNESCO világörökség része. Útközben lélegzetelállító kilátás nyílik a Semmering-Rax-Schneeberg vidékre és a híres viaduktokra.

Wolfsbergkogel állomásról indulva elhaladtam a Kurhaus Semmering régi épülete mellett – 1909-ben épült, ma is különleges hangulatot áraszt –, majd a 20 schillinges kilátó felé vettem az irányt. Innen az összes környékbeli hegy és hegycsúcs jól látható: balról jobbra a Rax (Heukuppe, Predigtstuhl, Jakobskogel), a Kreuzberg, a Schneeberg (Klosterwappen), a Krummbachstein és a Gahns.

Bár van rövidebb út is Breitenstein felé, én most a hosszabb és látványosabb irányt választottam. Körülbelül 2,8 km után található egy kisebb frissítőpont (Labestation), és útközben elhaladunk a Ghega múzeum mellett is, amely a Semmeringbahn megálmodójának, Carl von Ghegának a munkásságát mutatja be. A múzeum után balra fordultam, így Orthofon keresztül közelítettem meg a Speckbacherhüttét.

Itt jön a túra egyetlen érezhetőbb emelkedése: nagyjából 400 métert kell felfelé megtenni, de cserébe csodaszép erdei ösvények és csend fogad.

A Speckbacherhütténél megálltam egy jól megérdemelt kávéra – a nap épp átszűrődött a fák lombjai között, csend volt és nyugalom. Innen már csak le kellett kocogni: a Stojerhöhén keresztül Payerbachba, ahol el is kapott egy rövid zápor. Még egy utolsó kapaszkodó a vasúti felüljáró alatt, fel a dombra, és pont időben hazaértem: Leno épp akkor ébredt.

Útvonal: Wolfsbergkogel – 20-Schilling-Blick – Orthof – Speckbacherhütte – Stojerhöhe – Payerbach – Waldschlössl

Táv: 17,74 km

Szintemelkedés: +650 m / –970 m

Idő: nettó 3 órára volt szükségem, a tempó pedig nevezhető “terhesen” lassú terepfutásnak

Breitensteinből a Speckbacherhüttéhez – vonatozós családi kirándulás a legapróbbak lépésekhez igazítva

Szombat. Chris szerint ez a hét legjobb munkanapja, mert végre „nem zavarja senki” az irodából. Mióta két gyerekünk van, nehezebb rászánni magam, hogy elinduljak velük egyedül túrázni: legalább az egyiket vinni kell, mellette a hátizsák, némi logisztika… mégis, ezek a kirándulások válnak a legszebb emlékekké. Főleg, ha valaki velünk tart.

A közvetlen szomszédainkról elég csak annyit elmondani, hogy L2 első tíz szava közt szerepelt mindkettejük neve (vagy legalábbis valami hasonló 😅). A kiránduláshoz érdemben annyit tettem hozzá, hogy ismertem az útvonalat és volt tervem, no meg a jó társaságról is gondoskodtam (hiszen mindkét fiú jött velünk). Karin (“Tári”) és Opa Christian (“Sztán”) pedig gondoskodott minden egyéb nélkülözhetetlen kellékről: volt náluk zseblámpa, nasi, gyümölcs, jókedv és minden, amit egy kisgyerek csak kívánhat.

A cél a Speckbacherhütte volt, ahol tudtuk, hogy Alexandra újra zseniális ebéddel vár minket, és van vegán és gluténmentes verzió is.

A túrát Breitensteinből kezdtük, ahová vonattal érkeztünk – így nemcsak izgalmasabb volt a gyerekeknek, de felfelé is rövidebb utat kellett megtenni. A hütténél van egy kis játszótér is, ahol hosszabb pihenőt tartottunk, majd Reichenau felé ereszkedtünk le, és onnan sétáltunk vissza a Waldschlösslbe.

Ez a kirándulás igazán sokféleképp variálható és a cél kocsival is megközelíthető. Ha pedig bizonytalan az időjárás, érdemes a hütténél megvárni a következő vonatot, és gyorsan lesétálni Breitensteinbe. Onnan pedig irány haza, nagyjából szárazon.

Útvonal: Breitenstein – Speckbacherhütte – Stojerhöhe – Reichenau an der Rax – Waldschlössl

📍 9,75 km

⛰ +390 m / –640 m szintkülönbség

🕒 3 órára volt szükségünk kényelmes sétatempóban

A legjobb túrák nem attól lesznek különlegesek, hogy hová mentünk – hanem hogy kikkel.

Schneealpe – Tavasz tél helyett, napsütés szél helyett

A mai napra nem volt túl biztató az időjárás-előrejelzés: fentre a Schneealpéra 0–6 °C-ot és erős szelet jósoltak. Így hát bepakoltunk egy csomó ruhát és felkészültünk egy télies napra – de meglepetésünkre odafent tavaszias idő, napsütés és mindehhez páratlan kilátás fogadott minket.

Kora reggel vonattal indultunk Annéval Mürzzuschlagba, ahonnan Katja „taxija” vitt minket Altenberg an der Raxra, túránk kiindulópontjához. Innen az Almgraben völgyén keresztül haladtunk fel a Windbergre, majd megálltunk a Michlbauerhütténél egy kis pihenőre. Ezután továbbmentünk a Lohmgrabenen át a Kohlebnerstandhoz, végül pedig visszatértünk Altenbergbe.

Útvonal: Altenberg an der Rax – Almgraben – Windberg – Michlbauerhütte – Lohmgraben – Kohlebnerstand – Altenberg an der Rax

🥾 Táv: 22,15 km

⛰️ Szintemelkedés: 1.354 m

⏱️ Idő: kb. 4:00 óra terepfutás + össze-vissza 1:00 óra pihenő

Ebbe a mai napba sokminden belefért: messzire nyúló panorámás kilátás, napos pihenő a hegycsúcson, egy váratlan kis mászószakasz, egy gyors közösségi médiás fotóworkshop a kereszt tövében, cipőteszt, sok beszélgetés és még több nevetés. Közben pedig elhangzott néhány bölcs gondolat is a 20–30 évnyi házasságot tapasztalt és gyakorlott túrapartnerektől. 😅 Ilyenkor mindig újra tudatosul bennünk, milyen hatalmas ajándék, hogy ilyen kalandokat élhetünk át együtt.

Végül a Waldschlössl teraszán ittunk még egy kávét és egy friss akácszörpöt a napsütésben, miközben lassan gyülekeztek a felhők és feltámadt a szél. Egy minden szempontból gyönyörű túra tökéletes lezárása.

Apás nap apák napján – avagy kávé a hegytetőn

Hogyan is tölthetné el szebben az ember az apák napját, mint egyedül a két fiával? 😅 Zita ma reggel hősiesen feláldozta magát, és kénytelen volt egyedül elmenni futni, hogy a három férfi végre nyugodtan tölthessen együtt egy napot. 🙌🏻

A fiúk természetesen gondoskodtak róla, hogy mindenki korán keljen – így Zita már korán útnak indulhatott. A Waldschlössl-től Kaiserbrunnig az út 8,5 km. Hirschwangtól az út az ún. Wiener Wasserleitungsweg árnyas ösvényén vezet, amely a Schwarza partján kanyarog a Höllentalon keresztül. Ha van nyári hőségben ideális futó- és túraútvonal, hát ez az! Árnyék, patakcsobogás, hídak, friss levegő – mi kell még?

Na jó, egy kávé még hiányzott – de azért meg kellett mászni a hegyet. Kaiserbrunn után Egy egyre meredekebb út vezet fel csodálatos kilátással a Raxra és a Schneebergre a Naturfreundehaus Knofeleben-hez. A teraszon végre ott gőzölgött előttem a jól megérdemelt életmentő presszókávé. ☕💚

Hazafelé az ismert úton, az Eng-en keresztül indultam haza, és körülbelül egy óra alatt vissza is értem a Waldschlössl-höz. A fiúkkal aztán jöhetett a jól megérdemelt pihenés – vagy legalábbis valami, amit 2 kisgyerek mellett annak lehet nevezni. 😅

⸻

📍 Útvonal: Waldschlössl – Hirschwang – Wasserleitungsweg – Kaiserbrunn – Miesleitensteig – Naturfreundehaus Knofeleben – Mitterberggraben – Eng – Mariensteig – Waldschlössl

📏 Táv: kb. 20 km

⛰️ Szintemelkedés: 920 m

🕒 Idő: kb. 3 óra 30 perc (nagyrészt kocogva, egy kávészünettel)

Kirándulás az Ottohaushoz – négy évszak, egy nap

Ezen a kellemes október végi reggelen hóesésre és viharos szélre ébredtünk, ezért igyekeztünk kitolni az indulás időpontját. Néhány órával később azonban ragyogó napsütésben kapaszkodtunk felfelé – teljesen szürreális élmény volt. A hegyek kiszámíthatatlanok, de épp ettől varázslatosak.

Mire felértünk, mindkettőnk számára világos lett: ide legközelebb csak akkor jövünk újra, ha a fiúk már maguk túráznak.

(Update 2025. május – Zita: naná, hogy L2-t még mindig a hátamon cipelem.)

A barátainkkal az Ottohausnál találkoztunk – ők három gyerekkel a felvonóval érkeztek, mi pedig Hirschwangból indultunk a Törlwegen. Nem sokkal azután, hogy felértünk, Christian indult is vissza: egyedül futott le a völgybe. Én a fiúkkal elsétáltam a felvonóhoz, és együtt mentünk le – pont egyszerre értünk a felvonó aljához. Bruttó négy órát töltöttünk a hegyen.

📍 Táv: kb. 10 km

⛰ Szintemelkedés: kb. 1.150 m

⏱ Időtartam: 4 óra (bruttó)

Útvonal: Hirschwang – Törlweg – Ottohaus – Praterstern – Rax-felvonó állomása

A legemlékezetesebb túrák ritkán alakulnak a tervek szerint – de pont ettől lesznek felejthetetlenek.

U4–U4 – Womanstrailday Bécsben

Megéri a hegyek közül Bécsbe utazni kizárólag egy terepfutás miatt?

Mindenképp.

A terv egyszerű volt: #womanstrailday napja van – és mi szerettünk volna együtt futni. Mivel a fiúk úgyis Bécsbe mentek ma, gyorsan megszületett a döntés: én is megyek.

Az U4-től az U4-ig – ki a hétköznapokból, irány a városi terepfutás világa.

Bevallom, eleinte szkeptikus voltam. Terepfutás Bécsben?

Húzzak emiatt egyáltalán terepfutócipőt a lábamra?!

De ahogy az életben oly sokszor: egy próbát megér.

És igen – elég saras volt.

És meleg.

És fárasztó.

De leginkább: gyönyörű.

A végére 27 km és 800 méter szintemelkedés lett belőle – mindez Bécs városában!

Négy nő, négy különböző edzéscél, négy eltérő irány – és mégis egy közös érzés: összetartozás.

Mindannyiunknak adott valamit: edzést, beszélgetéseket, természet nyugalmát, izzadást, a forrósághoz való akklimatizálódást, nevetést, motivációt.

Köszi, Bécs, a nyári sarat.

Köszi, lányok, az együtt töltött időt.

Ködtakaróba burkolózó naplemente, csendes napfelkelte a felhők felett 🌫🌅

A Jubiläumsaussicht-hez vezető túrát sokszor ajánljuk nektek. A héten kétszer is teszteltem, hogy kilátni-e a ködfelhőből odafent: mindkétszer szerencsével jártam.

Ritkán van ködös időnk Reichenauban, talán a sok szél miatt. Veszprémi létemre mindig gyermekkori izgalommal várom a novemberi reggeleket, amikor nem látszik a Rax vagy késő délután ködfágyolba burkolózik a környék.

2021-et írtunk. Kihasználva, hogy Chris apukája nálunk járt, és ez a tény Lenót teljesen lefoglalta, elindultam egy kis reggeli kocogásra.

A Waldschlössl mellett kezdődő ösvényen kezdtem az utat, majd az épülő méhszálló mellett jobbra kanyarodva egy kis erdei szakaszon lerövidítettem azt. A Hochbergernél már felsejlettek a környező hegyek, bár a köd még ekkor is sűrűn ült a dombokon. Innen gyorsan gyalogolva kb. 25 perc alatt értem fel a kilátóhoz, ahol a nap első sugarai lassan áttörtek a ködburkon – igazi ajándék ez az időjárás.

Hazafelé a sárga jelzést választottam: a kék úton még egy keveset felfelé, majd balra a traktorúton, onnan kb. fél kilométer, és máris ismerős ösvényeken vezet vissza az út a Waldschlössl-höz.

Ha szeretnétek ti is megtapasztalni a köd misztikus csendjét és a dombok lassú ébredését, akkor ezt az útvonalat szívből ajánljuk – rövid, változatos és minden évszakban tartogat meglepetést. 🏞🍂

📍 Táv: 7-9 km

⛰ Szintemelkedés: kb. 450 m

⏱ Időtartam: 1 óra 15 perc – 3 óra (tempótól függően)

Útvonal: Waldschlössl – Hochberger (kék jelzés) – Jubiläumsaussicht – sárga jelzés – vissza a Waldschlösslbe

Első hó a hegyekben ❄️🥾

Amikor az éves családi nyaralás november végére esik és mindezt itthon töltjük, legalább az első hóról nem marad le az ember. Egy rövid, de lendületes körtúrára indultunk a friss havat keresve odafent.

Amikor az éves családi nyaralás november végére esik és mindezt itthon töltjük, legalább az első hóról nem marad le az ember. Egy rövid, de lendületes körtúrára indultunk a friss havat keresve odafent.

Útvonal:

Waldschlössl – Jubiläumsaussicht – Waldburgangerhütte – Schedkapelle – Werning – Payerbach – Waldschlössl

Összefoglalva:

📏 kb. 10 km

📈 +735 m szint

⏱ 2:30 perc, tempósan egy gyerekkel Chris hátán

Szép kilátás, friss levegő, néhol szeles hegygerinc, jóleső fáradtság nálunk és kipihent gyerek a hordozóban.

🏔 Egy nem egészen hétköznapi Schneeberg-túra egy három hónapos babával

Hogyan tervezzünk meg egy túranapot kisgyerekkel és minimális csomaggal?


Egyszerű. Először is: írsz egy listát a legfontosabb dolgokról. Aztán elindulsz – és a lista marad, ahol van. Ettől kezdve pedig már csak egy dologra lesz szükséged: improvizációra. (Ami néha egészen konkrét dolgokat jelent. Például havon csúszni – szánkó nélkül. De erről majd később.)

⸻

Reggel 8:05-kor, alig 200 méterre a Waldschlössl-től, a szomszédunk, Regina megkérdezte:

– „Marcóhoz mentek fel ma?”

És én még akkor sem tudtam biztosan, hogy egyáltalán eljutunk-e a Naturfreundehaus Knofeleben-ig.

Az útvonal? A vasárnapi klasszikus: Eng, majd az elágazónál nem a Mitterberggraben felé, hanem Lackabodengraben, onnan tovább a Krummbachstein felé vezető ösvényen. A Krummbachsattelnél jött a döntés:

➡️ Menjünk tovább a Schneeberg felé?

Vagy

☀️ Maradjunk a Knofelebennél, pihenjünk, együnk nyugisan?

Nos:

👶 A gyermek aludt.

🌞 A nap sütött.

🌡 A hőmérséklet kellemes volt.

🕙 És még csak 10:00 volt.

Mentünk tehát tovább.

⸻

A Baumgartner romjainál (10:45) L2 felébredt. Kerestünk egy félárnyékos, szélvédett helyet, tízóraiztunk (🤱🏼), aztán indultunk tovább.

15 perc múlva újabb megálló – L2 még nem volt elégedett (🤱🏼). És mivel nem tudtam biztosan, hogy az utolsó fogaskerekű valóban 15:15-kor indul-e, nem nagyon volt idő töprengeni. Menni kellett.

A következő szakasz elég meredek és köves volt – L2 sem értékelte túlzottan. De öt perc szolid tiltakozás után inkább újra elaludt.

Pontban dél volt, mire felértünk. És őszintén: elképesztően boldog voltam, hogy túljutottunk ezen a részen.

⸻

Ezután már „csak” egy kellemes séta volt a Klosterwappen-ig (13:05). Tényleg kellemes. Egészen addig, amíg a Fischerhütte alatt fel nem tűnt az a kisebb hó- (vagy inkább jég-)folt. És L2 fel nem ébredt. És ki nem fejezte határozott véleményét arról, hogy szerinte márpedig aludni kellene. De mivel éppen ott volt egy sor nézelődő turista, egy havas szakasz és rövid gondolkodás után gyors döntés született: leültünk a hóba és lecsúsztunk. Pontosabban én csúsztam. Fenéken. L2 ordított. Két perccel később viszont újra aludt.Nyert ügy.

⸻

Az összes eltervezett pihenőhely (Damböckhaus, Fischerhütte, megint Damböckhaus) kimaradt – L2 olyan mélyen aludt, hogy egyszer csak ott voltunk 14:05-kor a Schneebergbahn végállomásánál. A fogaskerekűn senki sem sejtette, hogy mi nem csak a Klosterwappenről jövünk – hanem hordozóval, gyalog, egész Reichenauból. 15:00-ra már Puchbergben vártuk a vonatpótló buszt.

Mondanám, hogy a payerbach-i vasútállomástól a Waldschlösslig vezető séta maga volt a nap megkoronázása, de őszintén: az utolsó 90 méter szintkülönbség inkább kúszás és belső mantrázás volt részemről így három hónappal szülés után. L2? Ő boldogan aludt újra egyet.

⸻

📍 Útvonal:

Waldschlössl – Eng – Lackabodengraben – Krummbachsattel – Klosterwappen – Fischerhütte – Damböckhaus – Hochschneeberg Bergbahnhof

📏 16,7 km

📈 1.650 m szintemelkedés

📉 400 m ereszkedés

🕒 6 óra, benne két pihenővel

👶 1 baba a hason hordozóban, egy hátizsák hátul

🎒 0 szánkó

😅 1 fenéken csúszás

❤️ 100% emlék

Egy közepesen optimális terepfutás – Sonnwendstein fordítva, ahol végül a kávézó nyert

Egy új kedvenc szófordulat lopakodott be a szókincsünkbe: közepesen optimális. Annetől tanultuk. És valahogy ez a kifejezés tökéletesen passzolt a mai terepfutásunkhoz.

A terv a következő volt: a korábbról már ismert Sonnwendstein-útvonalunk – csak most visszafelé. Tehát indulás a Waldschlössl-től, Payerbachon, Kübön, Schottwienen és Maria Schutzon át, aztán fel a Gebirgsjägersteig-en, át a Sonnwendstein-en, és végül le Semmeringbe. És talán – de tényleg csak talán – onnan haza is futhattunk volna. Elméletben.

Motiváció? Ma épp szabadságon volt. Valószínűleg a Raxon, de semmiképp nem a mi környékünkön. Vagy Katjánál. Mindhármunknak volt legalább egy jó kifogása arra, hogy ma miért nem kellene tovább futni. És így a hazafutást Semmeringről – nos, azt inkább elengedtük.

Így végül a Kaffeehalle-ban kötöttünk ki. És nem bántuk meg: kiváló kávé, pazar panoráma és a megnyugtató érzés, hogy jó döntést hoztunk – például azt, hogy inkább vonattal megyünk haza. Azért egy ilyen cappuccinóért simán megmászhattunk volna még 400 méter szintet. De nem tettük. Közepesen optimális – de legalább (vegán) tejhabbal.

A Sonnwendstein? Megint megmásztuk – és megint megfogadtuk, hogy egy ideig kerüljük. Az az ösvény olyan hosszúra nyúlik, hogy csak arra tud gondolni az ember: ha már ennyi szintet megyünk, miért nem inkább a Raxra mászunk fel? 😅

⸻

És ha valaki megkérdezi, milyen volt?

Közepesen optimális – de szép.

📍 Útvonal: Waldschlössl – Payerbach – Küb – Schottwien – Maria Schutz – Gebirgsjägersteig – Sonnwendstein – Semmering

📏 Táv: 22,4 km

⏱️ Időtartam: kb. 4 óra (nagyrészt mégiscsak terepfutás volt)

⛰️ Szintkülönbség: +1300 m, -940 m

Összegzés:

Nem futottunk hazáig, de cserébe ittunk egy jó kávét. Nem voltunk túl motiváltak, de a kitartás megvolt.
Nem lesz több Sonnwendstein… legalábbis most néhány hónapig. 😋

Ahhoz képest, hogy nem volt hozzá kedvünk, egész jól sikerült. Olyan közepesen optimálisan.

Délutáni túra a Luckerte Wandhoz 🌿☀️

Látogatóinkkal kihasználtuk a napsütést egy rövid, de annál szebb túrához! Kocsival 15-20 perc Orthof, innen pedig nekivágtunk a Luckerte Wand kilátóhoz, majd továbbmentünk a Gaiskirchéhez, egy hangulatos kis kápolnához.

Útvonal: Orthof – Luckerte Wand – Gaiskirche – Orthof

Táv: 5,5 km

⏳ Gyerekekkel kb. 2 óra

Szintemelkedés: 277 m

Az út jól járható, a kilátás pedig minden fáradtságot megér! Ha egy relatíve rövid, de látványos kirándulást kerestek a környéken, ezt csak ajánlani tudjuk! ⛰️🌲

📍 Kiindulópont: Google Maps

Talhof-kör: ideális egy rövid futásra vagy egy kellemes sétára

Ideális mindenkinek, aki a bécsi business futásra készül (😋) vagy csak egy kellemes, viszonylag emelkedőmentes, 4,2 km-es útvonalat keres a közelben, illetve persze azoknak is, akik egy nyugodt, természetközeli sétára vágynak. A Talhof-kör (szinte) minden időjárás esetén jó választás, és még egy masszívabb, nagyobb kerekű babakocsival is könnyen teljesíthető.

Útvonal: Waldschlössl – Scheiterplatz – Talhof – Talhofstraße – Rudolfvilla – Schneedörflstraße – Waldschlössl


Táv: 4,2 km


⏳ Attól függően, kivel voltunk, 30 perc és 2 óra között sikerült teljesítenünk

Szintemelkedés: 120 m

Reggeli kávé kilátással – egy terepfutós hétvége nyitánya

„Jó reggelt! Előre szólok, nálunk az egész házban nincs víz ma reggel. Még kávét sem ittam 🤪” – írta Anne kora reggel.

Nem volt kérdés, hogy mi a megoldás: irány a Speckbacherhütte mégpedig tempósan! Alig múlt 9 óra, amikor már a jól megérdemelt első kávénkat kortyolgattuk.

Négy nő, friss hegyi levegő, ragyogó napsütés. Az útvonal: Waldschlössl – Stojerhöhe – Speckbacherhütte – Mayerhöfen – Reichenau – Waldschlössl. Lent még hűvös és friss levegő, fent viszont már kellemesen napsütés – tökéletes, hogy kiszellőztessük a fejünket, átbeszéljük a következő hetek terveit és közben a lábainkat is megmozgassuk egy kicsit.

A végén az utolsó emelkedőn még kicsit rákapcsoltunk, hogy (szinte) pontosan 10:30-kor hazaérjünk, átvegyem a gyerekeket, és Christian is elkezdhesse a munkanapját.

Egy majdnem 14 kilométeres terepfutás 740 méter szintemelkedéssel, nettó 2 óra 20 perc alatt indulhat a hétvége.

Útvonal: Waldschlössl – Payerbachgraben – Stojerhöhe – Speckbacherhütte – Mayerhöfen – Reichenau – Waldschlössl 

Szintgyűjtés virágcsokor helyett – névnapi parti a hegyekben

– Összedobsz nekünk egy útvonalat 30 km-rel és 1500 méter szintemelkedéssel, de lehetőleg úgy, hogy legyen benne három 500 méteres emelkedés egyben? – kérdezte Egon pár héttel ezelőtt.

– Persze – mondtam. – Tartunk egy-két kávészünetet, és megvan a három 500-as szinted.

– Na, de azért nyomassuk a dolgot lendületesen, a cél az lenne, hogy 6 órán belül meglegyen – tette hozzá Egon.

Én pedig szeretem a kihívásokat…

A terv egyszerű volt. Reggel 7:15-kor álltam a Waldschlössl előtt, a levegő meglepően csípős volt – de a lábamban a bizsergető érzés már jelezte: ez egy jó nap lesz.

Az első emelkedésen már 8:30-ra túl voltunk (700 méter szint). Egon elégedetten mosolygott. Én tartottam egy 5 perces pihenőt – Egon edzésterve szerint ez szinte kötelező volt. Az ünnepi almalé forró vízzel ezen a reggelen szinte különösen jólesett – köszönjük, Naturfreundehaus Knofeleben!

Mióta Ausztriában élek néha elfelejtem, hogy otthon, Magyarországon a névnapokat is ünnepeljük. De hogyan is lehetne szebben tölteni ezt a napot, mint egy igazi terepfutó specialistával, futótárssal és motivátorral, Egonnal?

Ő volt az, aki – még a Reichenauba költözésünk előtt – bevezetett a terepfutás világába, és rajta keresztül ismerkedtem meg az ultrafutással. Ma ismét tanított nekem valami újat – majd meglátjuk, hogy sikerül a gyakorlatba átültetni a tudást: hogyan kell helyesen használni a botot (köszönöm, Anne!), és hogyan kell hatékonyan lefelé futni.

Single trail? Jövök!

Az útvonalunk:

Waldschlössl – Mariensteig – Eng – Knofeleben – Krummbachstein – Emmysteig – Waxriegel – Baumgartner – Bodenwiese – Waldburgangerhütte – Waldschlössl.

Végül 29,7 km és 1770 méter szintemelkedés jött össze 5 óra 45 perc alatt, pihenőkkel együtt – többé-kevésbé három szép, izzasztó emelkedéssel.

Egy névnapi délelőtt kilátással, almalével, terepfutással, két csúcskereszttel, sok nevetéssel, új élményekkel – és egy (vagy inkább két) széles mosollyal.
És azzal az érzéssel, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.

Őszi varázslat a Raxon

Egy szép novemberi napon a Preiner Gscheid – Martinsteig – Heukuppe – Habsburghaus – Preiner Wand – Neue Seehütte – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid túrát jártuk végig, ami összesen majdnem 21 km hosszú 1500 méter szintkülönbséggel (+ és -). Nekünk, felfelé túrázva, odafent kocogva és két szünetet tartva 7 órára volt szükségünk. Gyerekek nélkül, Ginával, egy nagyon kedves futótársammal indultunk neki a túrának.

Kocsival indultunk a Preiner Gscheidhoz, ahol egy új, izgalmas útvonalon vágtunk neki a túránknak. A Martinsteig eléggé hasonlít a Gretchensteighoz. Felértünk a Heukuppéhoz, átkocogtunk a Habsburghaus, ami ilyenkor már zárva, de a teraszon megpihentünk. A novemberi napsütés minden egyes percet varázslatossá tette. Csodálatos időnk volt.

A túra során több lélegzetelállító panorámát is megcsodálhattunk. A Martinsteig éppúgy elvarázsolt minket, mint a Heukuppe csúcsán elénk táruló látvány, a Preiner Wand pedig igazán felejthetetlen élményt nyújtott.

Waldschlössl – Naturfreundehaus Knofeleben – Waldschlössl

Mit is csinálhatna az ember anyák napján egy szuper anyukával, aki az idő nagyrészében egyedül gondoskodik a gyerekünkről? Elviszi végre valahova! Mivel pedig az éttermek a korona miatt zárva vannak, így Leno és én elvittük a mi Zitánkat kirándulni.

Continue reading “Waldschlössl – Naturfreundehaus Knofeleben – Waldschlössl”

Szélvihar, havas eső és egy várrom – családi kaland Waldschlössl-módra

Hétvégén újra olyan “klasszikus” Schneedörfl-időjárás volt: szélvihar, szemerkélő (havas) eső, és stabil 3 fok – pont ideális egy kis családi programhoz!

Continue reading “Szélvihar, havas eső és egy várrom – családi kaland Waldschlössl-módra”

Titkok az alagút végén – Egy délutáni felfedezőút története

Vannak napok, amikor, bár előre tervezünk, minden egészen máshogy alakul. Ma például Prigglitz felé szerettünk volna kirándulni, de a reggeli pakolászás, a panziós váltás és egy jól megérdemelt adag szennyes elrendezése végül úgy alakította a napunkat, hogy csak jóval később tudtunk útnak indulni. A cél így módosult: Grillenberg lett belőle – és milyen jól jártunk!

Continue reading “Titkok az alagút végén – Egy délutáni felfedezőút története”

Novemberi túra a Krummbachsteinre – avagy édes a teher 🏔️🤰🍁

A Waldschlössl környéki túrákban az a jó, hogy még ugyanaz a cél is egészen más arcát mutatja, ha kicsit más útvonalon közelítjük meg. Ezúttal is a Naturfreundehaus Knofeleben volt a túránk célja – de egy másik irányból vettük “támadásba”. 😊

Nem tudom, akik azt mondják, hogy a mozgás terhesség alatt is ajánlott, mennyire ismerik Christiant – de az biztos, hogy mellette unatkozni nem lehet. Ez a kirándulás is csak egy kímélő sétának indult (hiszen nem a Rax csúcsát vettük célba).

A túra a megszokott módon a Waldschlössltől indult, ahonnan a Lackabodengraben felé vettük az irányt. Ez az út kellemes, fokozatosan emelkedik, és amikor felértünk, nem fordultunk balra a Knofeleben irányába, hanem egyenesen mentünk tovább a piros-sárga-piros jelzésen, egészen a Krummbachstein csúcsáig. Innen nézve az út hosszabb ugyan (kb. 4 km a meredekebb 2 km-es alternatíva helyett), de sokkal barátságosabban, szelíden emelkedik, és még egy kis havat is láttunk odafent ❄️.

A napsütés végig velünk volt ☀️, és – ritka kivételként – a csúcson sem volt szélvihar, úgyhogy ki lehetett élvezni az ősz minden színét és csendjét 🍂🍃.

Ez volt az a nap, amikor beléptem a terhesség 7. hónapjába, és mint később kiderült, ez lett az utolsó hosszabb túra L2-vel a hasamban 🤰. (Később már csak a Knofelebenig másztunk fel.)

A csúcsról lefelé már a meredekebb úton mentünk, amely a Naturfreundehaus Knofeleben felé vezet. Terhesen ezt az irányt amúgy nem javaslom 😅 – de egy pihenővel a háznál (kajakajakajaaa 🍽️ és gyerekparadicsom: motoros fűrész 🪚, vonat 🚂, kisautó 🚗, játszórész) azért élvezhetővé vált.

Innen a traktorúton ereszkedtünk le az Eng felé, ami nemcsak kényelmes, de elég lankás ahhoz, hogy Leno is kedvet kapjon egy kis kocogáshoz 🏃‍♂️. És hát kapott is: az első 4 km-t le is nyomta velünk – néha megvárt engem is, amiért hálás voltam 💛.

⸻

🗺️ Útvonal:


Waldschlössl – Lackabodengraben – Krummbachstein – Naturfreundehaus Knofeleben – Eng – Mariensteig – Waldschlössl

📏 Táv: 19 km

⬆️ Szintemelkedés: 1100 méter

⏱️ Idő: felfelé kb. 4 óra, lefelé szünetekkel együtt kb. 2 óra (átlagos túratempó)

Videó: Ide kattints

Ahonnan az egész indult – út a Waldschlössl-ből a Schneeberg csúcsára🏔️🏃🏼

Már három éve, hogy nekivágtunk a Waldschlössl-projektnek, és azóta nem került sor arra, hogy felmásszunk a Schneebergre. Mindez annak ellenére, hogy a ház gyakorlatilag a Schneeberg oldalában fekszik, ha a Schwarza-völgy felől nézzük. Az első években, amikor még nem laktunk itt, amúgy sem volt sok időm túrázni: csak azért jártam Schneedörfl-be, hogy dolgozzak az építkezésen.

Aztán, amikor elköltöztünk Schneedörfl-be, lassan újra visszatért a túrázás az életünkbe – de ezek az utak jobbára a Raxra, vagy a „mi oldalunkon” legfeljebb a Krummbachsteinig vezettek.

Pedig a gondolat gyakran kísértett. Nem egyszer kérdezték már tőlem, hogy mégis, hogy jutott eszembe ez a Waldschlössl-projekt. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy régebben, amikor Puchbergből mentem fel a Schneebergre, majd lefelé az Engen keresztül ereszkedtem le a Payerbach-Reichenau vasútállomáshoz, elhaladtam a mai házunk mellett. A túra végén mindig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy „itt kellene lakni”. Ahogy ezek az emlékek jártak a fejemben, szép lassan kialakult valami kisebb fajta rosszszájíz ötvözve egy kis becsvággyal, amely újra motivációt adott, hogy nekivágjak a Schneebergnek.

Zita bevállalta a vasárnapi gyerekfelügyeletet, így kora reggel 6:05-kor elindultam. A völgyben még csak épp kezdett felszállni a köd, minden nedves volt az éjszakai harmattól, de az időjárás egyébként tökéletes túraidőnek bizonyult.

Jól haladtam, 7:09-kor már a Knofelebennél jártam, ahonnan egyenesen továbbmentem a Krummbachstein felé. 7:43-kor fent voltam, itt tartottam egy gyors pihenőt, aztán lefutottam a Krummbachsattelhez, és onnan az Emmysteigen keresztül elértem a jól ismert „félcipős turistaautópályát” – a Schneeberg-fogaskerekű felső állomásától a Fischerhüttéig vezető széles ösvényt.

Itt találkoztam először más kirándulókkal. De ezen a széles szakaszon ismét lehetett egy kicsit kocogni, úgyhogy jó tempóban haladtam az utolsó meredek szakasz felé, amely a Klosterwappenre vezet.

9:21-kor értem fel a Klosterwappenre, a Schneeberg legmagasabb pontjára. Itt elmajszoltam a zsemlémet, élveztem a csúcs csendjét (és azt, hogy ilyen korán még kevesen voltak fent), majd 10 perc pihenő után elindultam lefelé.

Ugyanazon az úton futottam vissza a Krummbachsattelig, de ezúttal kihagytam a Krummbachsteint, és helyette az Alplecken, majd a Lackabodengraben és az Eng felé vettem az irányt – végig lefelé, szinte egy lendülettel hazaértem.

Pontban 11:29-kor értem haza a Waldschlösslbe – éppen időben, hogy még melegen kapjam az ebédet.
Köszi, Zita 😉

⸻

🗺️ Útvonal: Waldschlössl – Knofeleben – Krummbachstein – Krummbachsattel – Emmysteig – Klosterwappen – Krummbachsattel – Alpleck – Lackabodengraben – Eng – Waldschlössl

📏 Táv: 26 km

⬆️ Szintemelkedés: 1800 méter

⏱️ Idő: felfelé 3:15 óra, fent 10 perc pihenő, lefelé 2:05 óra (terepfutás, amikor a terhes feleséged kisgyerekkel és meleg ebéddel vár otthon)