Címke: #niederösterreich

Családi túra a Jakobskogelre: biciklivel, felvonóval, gyerekekkel 🏔️

Már több mint három éve lakunk a Waldschlössl-ben, és bár sokszor jártunk már a Raxon, a Jakobskogel valahogy mindig kimaradt. Ez az a tipikus, turisták által kedvelt hegycsúcs a Raxon, amely olyan földi halandók számára is elérhető, akik nem akarnak 10–20 km-t gyalogolni és 700–800 méter szintet megmászni. Mi megspékeltük mindezt egy kis 🚲 biciklizéssel, némi 🚡 felvonózással, szeles 📸 fotózkodással és egy igazi csúcstámadással. 🏞️

A Rax-felvonó alsó állomása Hirschwangban található, nagyjából 6,5 kilométerre tőlünk. Elektromos biciklivel, utánfutóval felszerelkezve kb. 25 perc alatt ott is voltunk(Z+L1+L2), de aki nem szeretne tekerni, választhatja az autót, a menetrendszerinti buszt vagy a rugalmas Rufbust is.

A felvonóval gyorsan feljutottunk a hegyre (1546 m), onnan pedig a Jakobskogel felé vettük az irányt. A csúcs 1736 méteren található, és a leírás szerint kb. egy órás sétával érhető el az állomástól – nekünk most inkább 1,5 órára volt szükségünk, de minden második bokrot meg “kellett” vizsgálnunk. 🌿👀

Az Otto-ház tökéletes hely egy kis uzsonnaszünetre 🧃🥪. Míg L1 megérdemelten elmajszolta a tízóraiját Nanával, addig mi (Gi nagynéni, Z és L2) kihasználtuk a szeles, de napos időt néhány új családi 📷 fotó elkészítésére a hegytetőn.

A túra oda-vissza kb. 6 km, és 240 méter szintemelkedést tartalmaz. Kényelmes tempóban nagyjából 2,5 óra alatt teljesítettük. Ha visszafelé még egy kis kitérőre van energiátok, akkor érdemes elugrani a Höllentalaussicht felé, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az egész völgyre. 🌄✨

⸻

🗺️ Útvonal: Hirschwang – Rax-felvonó – végállomás – Otto-ház – Jakobskogel – vissza

🥾 Táv: kb. 6 km oda-vissza

📈 Szintemelkedés: 240 m

🕒 Idő: kb. 2,5 óra kényelmes tempóban, gyerekekkel

⸻

🎒 Igazi kis családi kirándulás lett belőle: nagynéni, nagymama, barátok, gyerekek, felvonó, hegycsúcs – minden benne volt, amitől este mindkét gyerek jól aludt. 💤 Néhány fotó a családi fényképalbumba, néhány közös élmény az emlékek közé – és egy újabb hegycsúcs, amit meghódítottunk. 💚🏞️

Gondolatok a Schneeberg túloldaláról

Pascal Le Bail emlékére

Egyszer majd nem marad más, csak a közös élmények. Az együtt megélt pillanatok. Dalok, illatok, hangok. Az emlékek.

2008. május 27.

Apu 54 éves volt, amikor fűnyírás közben egy hirtelen infarktus néhány pillanat alatt magával ragadta. Egy rossz mozdulat, egy váratlan betegség. Majd minden megváltozik.

2024. július 20. – szombat

Anne, egy bécsi futótársam írt: „Holnap Weichtalklamm, Schneeberg, Bukta-hütte és vissza Pascallal.” Gyors egyeztetés Christiannal – a fiúk St. Coronára mennek, „fiús napot” tartanak – én pedig kimenőt kaptam.

Ez a túra már régóta a bakancslistámon volt. De mindig halogattam. Egyrészt nem voltam benne biztos, hogy a Weichtalklamm egyedül jó ötlet-e (még akkor sem, ha Christian így írta le: „Igen, ismerem. Régen arra FUTOTTAM lefelé.” 🤪). Másrészt kellett hozzá egy szabad fél nap. Ma minden összeállt.

2024. július 21. – vasárnap

Fél kilenckor már Payerbachban álltam a busznál. Majdnem utolsóként szálltam fel – a járat teljesen megtelt. Természetesen Anne és Pascal az elsők között voltak. Nem sokkal 9 után már a Höllentalban, a Weichtalhausnál voltunk.

A szurdok lenyűgöző volt. A meredek út, a sziklák, a létrák, a mászás – minden lépésben volt valami felfelé húzó erő. Ritka az, amikor úgy sikerül hárman összeállni egy terepfutásra vagy túrára, hogy nem kell magyarázkodni, nem kell egymásra várni – minden magától értetődik, mint egy összeszokott csapatnál. Pascálnál óvatosabb és megfontoltabb férfival amúgy még nem találkoztam a hegyekben. Úgy ismerte és tisztelte a környéket, ahogy nagyon kevesen.

10:30-ra már a Kienthalerhütténél voltunk, és röviddel dél előtt a Klosterwappen csúcsán álltunk mindhárman. 2.076 méter – a Schneeberg teteje. Innen hamar indultunk tovább a Baumgartner-házhoz – Anne és Pascal egy jól megérdemelt buktát kaptak, nekem egy nagy bodzaszörp járt.
Néhány perc múlva már kocogtunk tovább a Lackabodengraben, az Eng, a Mariensteig és végül a Waldschlössl felé.

Vannak kirándulások, amelyek nem csupán a futásról szólnak. Olyan élmények ezek, amelyeket az ember örökre elraktároz. Ez a nap is ilyen volt.

—

Útvonal:

Weichtalhaus – Weichtalklamm – Kienthalerhütte – Klosterwappen – Schutzhütte Baumgartner – Lackabodengraben – Eng – Mariensteig – Waldschlössl

Táv: kb. 21,7 km

Szintkülönbség: +1.585 m / –1.558 m

Idő: bruttó 5 óra 45 perc, két rövid szünettel

—

2024. augusztus vége

Egy jó hónappal később jött a hír:

„Hohe Wand. Egy 54 éves férfi mászás közben életét vesztette.”

2024. július 21.

A Kienthalerhüttétől a Klosterwappenre vezető úton áll egy kereszt. Pontosan 11-kor értünk oda. Egy pillanatra megálltunk mellette, megcsodáltuk a kilátást. A minket körülvevő bármely hegyre mutatva Pascal nevén tudta nevezni őket. Ismerte a hegyeket.

Egy különös érzés futott végig rajtam, amikor a kereszt melletti feliratot olvastuk:

„Állj meg egy percre, s olvasd e jelet:

Ami te vagy, voltam egykor én,

S ami most én vagyok, azzá leszel te is,

Ugyanazon föld takar majd téged is.”

Nem voltak nagy szavak – nem is volt rájuk szükség. Csak a lépések. A sziklák. A júliusi napfény. A csend. A pillanatok, amik örökre megmaradnak. És a hála a közösen töltött percekért.

Sonnwendstein gyerekekkel és barátokkal – verseny előtti bemelegítés Waldschlössl módra

Egy szokásos szombati munkanapon – Christian szerint legalábbis, aki most épp az üvegházat építette – Z és a két L felkerekedtünk, hogy kihasználjuk a szép időt, a NÖ kártyát és legfőképp a bécsi barátaink jó társaságát.

Ez a nap egyébként a tapering (verseny előtti terheléscsökkentés) jegyében telt: másnap terepfutóverseny várt L1-re és rám, úgyhogy a túra inkább bemelegítésnek és lazulós napnak indult (szpojler: nem volt az).

A logisztika remekül működött: biciklivel legurultunk az állomásra, uzsonnáztunk a vonaton, L2 tartott egy rövid, de hatékony délelőtti szunyókálást, és közben meg is érkeztünk Semmeringre. Innen a kabinos felvonó felé vettük az irányt, ott találkoztunk a Bécsből érkező barátokkal: gyerektársaság ✅, motiváció a túrára ✅.

Néhány perccel később már a Hirschenkogel-re vitt minket a felvonó, ezt a gyerekek már ismerték tavalyról: szuper játszótér, vízi játék, golyópálya, mászókák, elő-ebéd. Innen indultunk tovább a panorámaúton a Sonnwendstein felé. Ez valamivel talán hosszabb és szintesebb, mint az erdei út, de a kilátás páratlan, és a csúcson lévő kereszttől majdnem olyan szép a kilátás, mint a Sonnwendstein csúcsáról. Mivel három hete úgyis megfogadtam, hogy oda most egy darabig nem akarok felmenni (Bővebben itt), ez egy jó kompenzáció volt, mindenki egyetértett, hogy nincs szükségünk két csúcsra egy nap 😅.

Mind a négy gyerek szorgalmasan túrázott egész nap. A két kisebbet azért időről időre mi cipeltük, a két nagyobb fiú pedig gyakorlatilag végig sétált. L1 azért néha megunta a felfelé vezető utat, ilyenkor nem volt mit tenni: úgy tettünk, mint Boribon, amikor kirándul, elesik és beveri a térdét. Ő vitte a hátizsákot, én meg őt. Vagy ahogy ő fogalmazott:

– „Anya, én vagyok elöl, mert hátul L2 van!”

A Pollereshüttében az egyébként regionális ételek mellett finom, gluténmentes és vegán lencsefőzelék is volt. Rövid pihenő után indultunk vissza az erdei úton.

Végül a kabinos felvonóval leereszkedtünk, és a barátaink jóvoltából megspóroltuk a visszagyaloglást is: levittek minket a semmeringi állomásra, ahonnan már kényelmesen utaztunk haza.

⸻

Útvonal:


Semmering vasútállomás – Passhöhe – Kabinos felvonó – Hirschenkogel – Sonnwendstein (Pollereshütte) Hirschenkogel – kabinos felvonó – Semmering vasútállomás

A túra hossza:

Semmering vasútállomástól a kabinos felvonó aljáig. Kb. 1,8 km 100 m szintemelkedéssel, L1-nek és nekem kb. 20 percre volt szükségünk, de elég tempósan haladtunk

Hirschenkogel–Pollereshütte–Hirschenkogel – a túra 7,8 km volt 336 m szintemelkedéssel, nekünk négy gyerekkel 5 év alatt 3 óra 15 perc-re volt szükségünk

Két szívveréssel a semmeringi vasút nyomában

Tavaly nyár óta motoszkált a fejemben ez a kis félmaraton, amit korábban csak térképen álmodtam meg. Nana jóvoltából most sor került rá. Néhány kilométert ugyan lecsíptem belőle, mivel ezeket a szakaszokat már ismertem, de így is tökéletesnek bizonyult egy szombat délelőttre, belepasszolt Leno alvásidejébe, és így öt hónapos terhesen elég is volt.

A Semmeringre kétóránként indulnak a vonatok, így reggel még belefért némi otthoni intézkedés és egy kis játék is odalent. 9:57-kor indultam el a háztól, nagyjából 700 méter kocogással melegítettem be az első vágányig.

A Semmering–Wolfsbergkogel szakaszt már ismertem, így most Wolfsbergkogel állomástól indultam. Ugyanezért kihagytam a Doppelreiteraussichtet is, de mindkettőt őszintén ajánlom bárkinek, aki először jár erre.

⸻

A Bahnwanderweg, vagyis a „vasútmenti túraút” a híres semmeringi vonat vonalát követi, amely 1998 óta az UNESCO világörökség része. Útközben lélegzetelállító kilátás nyílik a Semmering-Rax-Schneeberg vidékre és a híres viaduktokra.

Wolfsbergkogel állomásról indulva elhaladtam a Kurhaus Semmering régi épülete mellett – 1909-ben épült, ma is különleges hangulatot áraszt –, majd a 20 schillinges kilátó felé vettem az irányt. Innen az összes környékbeli hegy és hegycsúcs jól látható: balról jobbra a Rax (Heukuppe, Predigtstuhl, Jakobskogel), a Kreuzberg, a Schneeberg (Klosterwappen), a Krummbachstein és a Gahns.

Bár van rövidebb út is Breitenstein felé, én most a hosszabb és látványosabb irányt választottam. Körülbelül 2,8 km után található egy kisebb frissítőpont (Labestation), és útközben elhaladunk a Ghega múzeum mellett is, amely a Semmeringbahn megálmodójának, Carl von Ghegának a munkásságát mutatja be. A múzeum után balra fordultam, így Orthofon keresztül közelítettem meg a Speckbacherhüttét.

Itt jön a túra egyetlen érezhetőbb emelkedése: nagyjából 400 métert kell felfelé megtenni, de cserébe csodaszép erdei ösvények és csend fogad.

A Speckbacherhütténél megálltam egy jól megérdemelt kávéra – a nap épp átszűrődött a fák lombjai között, csend volt és nyugalom. Innen már csak le kellett kocogni: a Stojerhöhén keresztül Payerbachba, ahol el is kapott egy rövid zápor. Még egy utolsó kapaszkodó a vasúti felüljáró alatt, fel a dombra, és pont időben hazaértem: Leno épp akkor ébredt.

Útvonal: Wolfsbergkogel – 20-Schilling-Blick – Orthof – Speckbacherhütte – Stojerhöhe – Payerbach – Waldschlössl

Táv: 17,74 km

Szintemelkedés: +650 m / –970 m

Idő: nettó 3 órára volt szükségem, a tempó pedig nevezhető “terhesen” lassú terepfutásnak

🚕 🛤️ Kirándulás autó nélkül? Használjátok ki a Rufbus-t a Rax és Semmering környékén!

Egy kirándulás a hegyekbe igazi élmény – és a legjobb benne: ehhez autóra sincs szükség! 🚌🚊

A Payerbach-Reichenau vasútállomás mindössze kb. 700 méterre (1,2 km aszfaltozott úton) található a Waldschlössl-től.

A vonatok Bécsből (kb. egy óra) és Sopronból (1,5 óra) óránként, Bécsből gyakran félóránként is közlekednek.

Ha tömegközlekedéssel érkeztek, 10% kedvezményt kaptok a foglaláskor weboldalunkon, az „Öffi”kuponkóddal.

És ez még nem minden:

aki a Rax vagy Semmering régióban száll meg, ingyenesen használhatja a Rufbus elnevezésű szolgáltatást – kiváló lehetőség a környék stresszmentes és fenntartható felfedezésére.

⸻

Mi az a Rufbus?

A Rufbus egy telefonhívás alapján működő kisbusz (gyűjtőtaxi), amely naponta 8:30 és 18:00 óra között közlekedik.

Kényelmesen elvisz benneteket túraútvonalakhoz, felvonókhoz, szállásokhoz vagy kirándulóhelyekhez.

A Rufbus kb. 130 megállóhelyet érint az alábbi településeken:

Reichenau an der Rax, Payerbach, Schwarzau am Gebirge, Gloggnitz, Schottwien, Semmering und Breitenstein.

A szolgáltatás rugalmas, igényalapú és a vendégekhez igazodik – csak hívni kell, és a busz értetek megy!

⸻

Hogyan működik?

1. Amint bejelentkeztek nálunk, jelezzétek, hogy szeretnétek MobilitätsCard+-ot kérni. (Ha vonattal érkeztek, elég a foglalási visszaigazolás is – beszálláskor mondjátok a sofőrnek, hogy jogosultak vagytok az ingyenes utazásra.)

2. Foglaljátok le az utat legalább egy órával korábban, hosszabb táv (10 km fölött) esetén inkább már 24 órával előbb!

3. A foglalás elérhető:

• telefonon: +43 660 900 88 22 (naponta 9:00–16:00 között)

• vagy az ingyenes Postbus Shuttle applikáción keresztül

4. Beszálláskor mutassátok fel a MobilitätsCard+-ot.

⸻

Amit még érdemes tudni

• A szállásotokig vezető és egyéb, 7,5 km-nél rövidebb utak ingyenesek.

• 7,5 km fölötti utak esetén a normál viteldíj felét kell csak fizetni.

⸻

Téli Shuttle ❄️⛷️

Téli hétvégéken és iskolai szünetekben egy külön téli shuttle is közlekedik, amely a Semmering vasútállomástól visz el benneteket a Hirschenkogel síliftekhez.

Ennek minimális költsége van – a legjobb, ha foglaláskor rákérdeztek.

További információ:

👉 www.semmering-rax.com/rufbus-fragen

⸻

Környezettudatos utazás? Bármilyen kérdésetek van, itt vagyunk 🙂

Apás nap apák napján – avagy kávé a hegytetőn

Hogyan is tölthetné el szebben az ember az apák napját, mint egyedül a két fiával? 😅 Zita ma reggel hősiesen feláldozta magát, és kénytelen volt egyedül elmenni futni, hogy a három férfi végre nyugodtan tölthessen együtt egy napot. 🙌🏻

A fiúk természetesen gondoskodtak róla, hogy mindenki korán keljen – így Zita már korán útnak indulhatott. A Waldschlössl-től Kaiserbrunnig az út 8,5 km. Hirschwangtól az út az ún. Wiener Wasserleitungsweg árnyas ösvényén vezet, amely a Schwarza partján kanyarog a Höllentalon keresztül. Ha van nyári hőségben ideális futó- és túraútvonal, hát ez az! Árnyék, patakcsobogás, hídak, friss levegő – mi kell még?

Na jó, egy kávé még hiányzott – de azért meg kellett mászni a hegyet. Kaiserbrunn után Egy egyre meredekebb út vezet fel csodálatos kilátással a Raxra és a Schneebergre a Naturfreundehaus Knofeleben-hez. A teraszon végre ott gőzölgött előttem a jól megérdemelt életmentő presszókávé. ☕💚

Hazafelé az ismert úton, az Eng-en keresztül indultam haza, és körülbelül egy óra alatt vissza is értem a Waldschlössl-höz. A fiúkkal aztán jöhetett a jól megérdemelt pihenés – vagy legalábbis valami, amit 2 kisgyerek mellett annak lehet nevezni. 😅

⸻

📍 Útvonal: Waldschlössl – Hirschwang – Wasserleitungsweg – Kaiserbrunn – Miesleitensteig – Naturfreundehaus Knofeleben – Mitterberggraben – Eng – Mariensteig – Waldschlössl

📏 Táv: kb. 20 km

⛰️ Szintemelkedés: 920 m

🕒 Idő: kb. 3 óra 30 perc (nagyrészt kocogva, egy kávészünettel)

Kirándulás az Ottohaushoz – négy évszak, egy nap

Ezen a kellemes október végi reggelen hóesésre és viharos szélre ébredtünk, ezért igyekeztünk kitolni az indulás időpontját. Néhány órával később azonban ragyogó napsütésben kapaszkodtunk felfelé – teljesen szürreális élmény volt. A hegyek kiszámíthatatlanok, de épp ettől varázslatosak.

Mire felértünk, mindkettőnk számára világos lett: ide legközelebb csak akkor jövünk újra, ha a fiúk már maguk túráznak.

(Update 2025. május – Zita: naná, hogy L2-t még mindig a hátamon cipelem.)

A barátainkkal az Ottohausnál találkoztunk – ők három gyerekkel a felvonóval érkeztek, mi pedig Hirschwangból indultunk a Törlwegen. Nem sokkal azután, hogy felértünk, Christian indult is vissza: egyedül futott le a völgybe. Én a fiúkkal elsétáltam a felvonóhoz, és együtt mentünk le – pont egyszerre értünk a felvonó aljához. Bruttó négy órát töltöttünk a hegyen.

📍 Táv: kb. 10 km

⛰ Szintemelkedés: kb. 1.150 m

⏱ Időtartam: 4 óra (bruttó)

Útvonal: Hirschwang – Törlweg – Ottohaus – Praterstern – Rax-felvonó állomása

A legemlékezetesebb túrák ritkán alakulnak a tervek szerint – de pont ettől lesznek felejthetetlenek.

Ködtakaróba burkolózó naplemente, csendes napfelkelte a felhők felett 🌫🌅

A Jubiläumsaussicht-hez vezető túrát sokszor ajánljuk nektek. A héten kétszer is teszteltem, hogy kilátni-e a ködfelhőből odafent: mindkétszer szerencsével jártam.

Ritkán van ködös időnk Reichenauban, talán a sok szél miatt. Veszprémi létemre mindig gyermekkori izgalommal várom a novemberi reggeleket, amikor nem látszik a Rax vagy késő délután ködfágyolba burkolózik a környék.

2021-et írtunk. Kihasználva, hogy Chris apukája nálunk járt, és ez a tény Lenót teljesen lefoglalta, elindultam egy kis reggeli kocogásra.

A Waldschlössl mellett kezdődő ösvényen kezdtem az utat, majd az épülő méhszálló mellett jobbra kanyarodva egy kis erdei szakaszon lerövidítettem azt. A Hochbergernél már felsejlettek a környező hegyek, bár a köd még ekkor is sűrűn ült a dombokon. Innen gyorsan gyalogolva kb. 25 perc alatt értem fel a kilátóhoz, ahol a nap első sugarai lassan áttörtek a ködburkon – igazi ajándék ez az időjárás.

Hazafelé a sárga jelzést választottam: a kék úton még egy keveset felfelé, majd balra a traktorúton, onnan kb. fél kilométer, és máris ismerős ösvényeken vezet vissza az út a Waldschlössl-höz.

Ha szeretnétek ti is megtapasztalni a köd misztikus csendjét és a dombok lassú ébredését, akkor ezt az útvonalat szívből ajánljuk – rövid, változatos és minden évszakban tartogat meglepetést. 🏞🍂

📍 Táv: 7-9 km

⛰ Szintemelkedés: kb. 450 m

⏱ Időtartam: 1 óra 15 perc – 3 óra (tempótól függően)

Útvonal: Waldschlössl – Hochberger (kék jelzés) – Jubiläumsaussicht – sárga jelzés – vissza a Waldschlösslbe

Lencseleves a hegytetőn, szuszogás a hordozóban – gyors kiruccanás a Waldburgangerhüttéhez

Ezúttal egy lendületes, panorámás körtúrát tettünk a Waldschlössltől indulva:


Jubiläumsaussicht – Waldburgangerhütte – Schedwiese útvonalon, majd vissza a kiindulópontra.

A Waldburgangerhütte május 1. és június 30., valamint szeptember 1. és október 26. között hétvégéken és ünnepnapokon van nyitva – érdemes ehhez igazítani a túrát, ha szeretnénk odafent megpihenni vagy enni-inni egy jót.

Több útvonal is vezet a hüttéhez a Waldschlössltől – mi a kék jelzést követtük felfelé. A Jubiläumsaussichtgyönyörű kilátást kínál. Visszafelé a sárga turistajelzést követtük, a Schedwiese egy nagy rét a visszaúton szép kilátással. Ha meredeknek tűnik a turistaút, visszafelé át lehet térni a traktorútra és lesétálni a szerpentinen.

📍 Táv: 9,3 km

⛰ Szintemelkedés: kb. 700 m

⏱ Idő: 2:20 óra

Útvonal: Waldschlössl – Jubiläumsaussicht (kék jelzés) – Waldburgangerhütte – Schedwiese (sárga jelzés) – vissza a Waldschlösslhez

Ajánlott egy nagyobb hétvégi kirándulásra – akár családdal is, ha a tempót hozzáigazítjuk a legkisebbekhez.

🏔 Egy nem egészen hétköznapi Schneeberg-túra egy három hónapos babával

Hogyan tervezzünk meg egy túranapot kisgyerekkel és minimális csomaggal?


Egyszerű. Először is: írsz egy listát a legfontosabb dolgokról. Aztán elindulsz – és a lista marad, ahol van. Ettől kezdve pedig már csak egy dologra lesz szükséged: improvizációra. (Ami néha egészen konkrét dolgokat jelent. Például havon csúszni – szánkó nélkül. De erről majd később.)

⸻

Reggel 8:05-kor, alig 200 méterre a Waldschlössl-től, a szomszédunk, Regina megkérdezte:

– „Marcóhoz mentek fel ma?”

És én még akkor sem tudtam biztosan, hogy egyáltalán eljutunk-e a Naturfreundehaus Knofeleben-ig.

Az útvonal? A vasárnapi klasszikus: Eng, majd az elágazónál nem a Mitterberggraben felé, hanem Lackabodengraben, onnan tovább a Krummbachstein felé vezető ösvényen. A Krummbachsattelnél jött a döntés:

➡️ Menjünk tovább a Schneeberg felé?

Vagy

☀️ Maradjunk a Knofelebennél, pihenjünk, együnk nyugisan?

Nos:

👶 A gyermek aludt.

🌞 A nap sütött.

🌡 A hőmérséklet kellemes volt.

🕙 És még csak 10:00 volt.

Mentünk tehát tovább.

⸻

A Baumgartner romjainál (10:45) L2 felébredt. Kerestünk egy félárnyékos, szélvédett helyet, tízóraiztunk (🤱🏼), aztán indultunk tovább.

15 perc múlva újabb megálló – L2 még nem volt elégedett (🤱🏼). És mivel nem tudtam biztosan, hogy az utolsó fogaskerekű valóban 15:15-kor indul-e, nem nagyon volt idő töprengeni. Menni kellett.

A következő szakasz elég meredek és köves volt – L2 sem értékelte túlzottan. De öt perc szolid tiltakozás után inkább újra elaludt.

Pontban dél volt, mire felértünk. És őszintén: elképesztően boldog voltam, hogy túljutottunk ezen a részen.

⸻

Ezután már „csak” egy kellemes séta volt a Klosterwappen-ig (13:05). Tényleg kellemes. Egészen addig, amíg a Fischerhütte alatt fel nem tűnt az a kisebb hó- (vagy inkább jég-)folt. És L2 fel nem ébredt. És ki nem fejezte határozott véleményét arról, hogy szerinte márpedig aludni kellene. De mivel éppen ott volt egy sor nézelődő turista, egy havas szakasz és rövid gondolkodás után gyors döntés született: leültünk a hóba és lecsúsztunk. Pontosabban én csúsztam. Fenéken. L2 ordított. Két perccel később viszont újra aludt.Nyert ügy.

⸻

Az összes eltervezett pihenőhely (Damböckhaus, Fischerhütte, megint Damböckhaus) kimaradt – L2 olyan mélyen aludt, hogy egyszer csak ott voltunk 14:05-kor a Schneebergbahn végállomásánál. A fogaskerekűn senki sem sejtette, hogy mi nem csak a Klosterwappenről jövünk – hanem hordozóval, gyalog, egész Reichenauból. 15:00-ra már Puchbergben vártuk a vonatpótló buszt.

Mondanám, hogy a payerbach-i vasútállomástól a Waldschlösslig vezető séta maga volt a nap megkoronázása, de őszintén: az utolsó 90 méter szintkülönbség inkább kúszás és belső mantrázás volt részemről így három hónappal szülés után. L2? Ő boldogan aludt újra egyet.

⸻

📍 Útvonal:

Waldschlössl – Eng – Lackabodengraben – Krummbachsattel – Klosterwappen – Fischerhütte – Damböckhaus – Hochschneeberg Bergbahnhof

📏 16,7 km

📈 1.650 m szintemelkedés

📉 400 m ereszkedés

🕒 6 óra, benne két pihenővel

👶 1 baba a hason hordozóban, egy hátizsák hátul

🎒 0 szánkó

😅 1 fenéken csúszás

❤️ 100% emlék

Egy közepesen optimális terepfutás – Sonnwendstein fordítva, ahol végül a kávézó nyert

Egy új kedvenc szófordulat lopakodott be a szókincsünkbe: közepesen optimális. Annetől tanultuk. És valahogy ez a kifejezés tökéletesen passzolt a mai terepfutásunkhoz.

A terv a következő volt: a korábbról már ismert Sonnwendstein-útvonalunk – csak most visszafelé. Tehát indulás a Waldschlössl-től, Payerbachon, Kübön, Schottwienen és Maria Schutzon át, aztán fel a Gebirgsjägersteig-en, át a Sonnwendstein-en, és végül le Semmeringbe. És talán – de tényleg csak talán – onnan haza is futhattunk volna. Elméletben.

Motiváció? Ma épp szabadságon volt. Valószínűleg a Raxon, de semmiképp nem a mi környékünkön. Vagy Katjánál. Mindhármunknak volt legalább egy jó kifogása arra, hogy ma miért nem kellene tovább futni. És így a hazafutást Semmeringről – nos, azt inkább elengedtük.

Így végül a Kaffeehalle-ban kötöttünk ki. És nem bántuk meg: kiváló kávé, pazar panoráma és a megnyugtató érzés, hogy jó döntést hoztunk – például azt, hogy inkább vonattal megyünk haza. Azért egy ilyen cappuccinóért simán megmászhattunk volna még 400 méter szintet. De nem tettük. Közepesen optimális – de legalább (vegán) tejhabbal.

A Sonnwendstein? Megint megmásztuk – és megint megfogadtuk, hogy egy ideig kerüljük. Az az ösvény olyan hosszúra nyúlik, hogy csak arra tud gondolni az ember: ha már ennyi szintet megyünk, miért nem inkább a Raxra mászunk fel? 😅

⸻

És ha valaki megkérdezi, milyen volt?

Közepesen optimális – de szép.

📍 Útvonal: Waldschlössl – Payerbach – Küb – Schottwien – Maria Schutz – Gebirgsjägersteig – Sonnwendstein – Semmering

📏 Táv: 22,4 km

⏱️ Időtartam: kb. 4 óra (nagyrészt mégiscsak terepfutás volt)

⛰️ Szintkülönbség: +1300 m, -940 m

Összegzés:

Nem futottunk hazáig, de cserébe ittunk egy jó kávét. Nem voltunk túl motiváltak, de a kitartás megvolt.
Nem lesz több Sonnwendstein… legalábbis most néhány hónapig. 😋

Ahhoz képest, hogy nem volt hozzá kedvünk, egész jól sikerült. Olyan közepesen optimálisan.

Karintiai meghittség a Heukuppén – egy vadregényes családi túra története

„Nos, innen már csak a helikopter vagy a hegyi mentők hoznak le minket” – mondta Chris, amikor már csak egy sziklafal választott el minket a Heukuppétól. A gyerekek összegömbölyödve pihentek a háti hordozóban (L1) és az elől felkötött babahordozóban (L2) – és valahogy érezték, hogy ez most nem az az időpont, amikor partizniuk kellene. Szépen aludtak hát tovább. Jól tették.

Egy kellemes családi kirándulást terveztünk a Rax hegység legmagasabb pontjára, a 2007 méteren található Heukuppéra. És hát a kellemes – az mindig viszonyítás kérdése.

A Reisstalersteig egy meredekebb út felfelé a Raxra, amely egy ponton túl már inkább alpesi terepnek nevezhető. Chris azért egy ponton halkan maga is megjegyezte, hogy: „hmmm, valahogy erre máshogy emlékeztem…” – talán kissé megszépültek az emlékei a gyerekek előtti időkből. Technikai értelemben nem túl nehéz a felső szakasz sem, de magabiztos mozgást igényel sziklás talajon, főleg azon a részen (kb. 1750 méteren), ahol egy meredekebb, kb. 100 méter magas sziklafal (A/B nehézségű via ferrata) következik. Ennek az első szakasza azért jócskán mászós, feljebb két létra is van a szakaszon (…olyan “karintiai módon kellemes”…)

Az időjárásra fel voltunk készülve – nagy esőkabát L2-nek és Z-nek, esővédő a hordozóra, meleg ruha–, de a sűrűsödő köd és a széllökések nem motiváltak minket arra, hogy a Rax tetején pinikezzünk.

Leno, aki akkor (2023. júniusában) még nem volt hároméves, több mint 300 méter szintet maga sétált– büszkén, apró, eltökélt lépésekkel. A Heukuppéig körülbelül 2 óra 40 percre volt így szükségünk.

A Karl-Ludwig-Hausnál tartottunk egy hosszabb szünetet – de nem a vendégtérben, mivel 2023 júniusában még ez zárva volt. A téli menedékhelyen fogyasztottuk el az otthonról hozott elemózsiát, a legkisebbnek most is kéznél volt az anyatej, és összeszedtük az erőnket a lefelé úthoz.

→ 2025-ös Update: a Karl-Ludwig-Haus ismét nyitva van!

A Schlangenwegen lefelé vezető ereszkedés már sokkal kellemesebb volt – köves ösvény, szélvédett szakasz, és lassan az eső is elállt. Ehhez a részhez a Waxriegelhausig kb. 2 órára volt szükségünk, onnan még 30 perc a Preiner Gscheidig.

⸻

Útvonalunk:

Preiner Gscheid – Reisstalersteig – Heukuppe – Karl-Ludwig-Haus – Schlangenweg – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid

→ kb. 10 km, 960 méter szintkülönbséggel

⸻

Összegzés:

💨 Szél, 🌧️ eső, 🌫️ köd

🥾 egy kihívást jelentő szakasz

👣 egy majdnem hároméves, aki hősiesen gyűrte le a szintet

A meghittség talán nem a kilátásban volt, hanem a közösen megoldott kihívásokban és a gyerekek csendes szuszogásában.

Egy családi túra, ami ugyan szeles, ködös és esős volt – de pont ettől lett emlékezetes.

Üdvözlünk Schneedörfl-ben, zümmögő segítők – élet költözött a méhszállóba 🐝✨

Nemrég új lakók költöztek Schneedörfl-be – és végre a méhszállónk is benépesült. A méheink Karintiából érkeztek, Christian édesapjától. Összesen hat családot hozott el Christian és Leno egy kalandos éjjel.

Öt közülük már szépen fejlődik, termelő család lett belőlük. A hatodikkal pedig már elkezdtük a tenyésztést. A méhszállóban akár 18 családnak is jut hely, úgyhogy bőven van még lehetőség bővítésre.

Reméljük, a méheink hamar hozzászoknak a szelesebb időjáráshoz – Karintiában ilyen huzatot biztosan nem tapasztaltak. A tavaszi virágzásnak az időjárás sajnos nem kedvezett, így nem tudtak minden lehetőséget kihasználni, de az első pici méhnyomokat már felfedeztük.

Bízunk benne, hogy a következő években nagy szerepet kapnak a gyümölcsfáink beporzásában – és ki tudja, talán már idén is kóstolhatunk egy kis erdei mézet.

Izgatottan várjuk, mit hoz még az idei méhév – és hogy mikor hangzik el először a varázsmondat: „Ideje pörgetni a mézet!”

Miről álmodik a lány?

“Egy kávézó. Kedves vendégekkel. Napsütés. Hosszú beszélgetések.” – 2014 ősze lehetett, amikor Adrival és Manuval két előadás szünetében nem messze az ELTE jogi karától tervezgettük a jövőnket.

Nehezen tudtuk elképzelni, hogy egyszer ügyvéd lesz belőlünk. Mindegyikünknek megvoltak a hosszú távú tervei, amelyeket aztán nemcsak a saját döntéseink alakítanak/alakítottak, hanem a véletlenek is.

A Waldschlössl Schneedörfl egyik teraszán ülök, 2022 februárjában. Süt a nap, nem messze tőlünk hó fedi még a Rax hegységet, de már érezni lehet a tavasz illatát. Bár egy kis kastélyban lakunk, királykisasszony azért nem lett belőlem.

2021. május 19-én nyitottuk meg kis panziónkat Reichenauban, ahol azóta sok régi és új ismerősünkkel ücsörögtünk már ezen a teraszon, és élveztük a friss hegyi levegőt és a nagy túrák utáni csendet.

Lent a kávézó előterében az új kávégép már várja a nyitást. A kezemet a hűvös délutánon melegíti a bögre a néhány perce elkészült zabtejes kávéval. Az idei tervek közé tartozik, hogy megkezdjük a belső terasz és tető kicserélését/átalakítását. Az asztalok készülnek.

“Kellett nekem ügyvédnek tanulni? Érdemes volt utána még egy osztrák jogi diplomát is szerezni?” – merül fel bennem a kérdés. Igen. Minden kis és nagy lépés kellett ahhoz, hogy egy cél a megvalósulás fázisához érjen. Ahhoz, hogy úgy tudjam értékelni ezt a bögre kávét, ahogy. Hogy olyan barátaim és ismerőseim legyenek, akikkel jó ücsörögni ezen a teraszon.

Vannak-e további álmaink? Számtalan.

Délutáni túra a Luckerte Wandhoz 🌿☀️

Látogatóinkkal kihasználtuk a napsütést egy rövid, de annál szebb túrához! Kocsival 15-20 perc Orthof, innen pedig nekivágtunk a Luckerte Wand kilátóhoz, majd továbbmentünk a Gaiskirchéhez, egy hangulatos kis kápolnához.

Útvonal: Orthof – Luckerte Wand – Gaiskirche – Orthof

Táv: 5,5 km

⏳ Gyerekekkel kb. 2 óra

Szintemelkedés: 277 m

Az út jól járható, a kilátás pedig minden fáradtságot megér! Ha egy relatíve rövid, de látványos kirándulást kerestek a környéken, ezt csak ajánlani tudjuk! ⛰️🌲

📍 Kiindulópont: Google Maps

Száguldozó asszonyok a Raxon – vagyis anyák napja hegymenetben

Hogyan is ünnepelhetnénk meg jobban az anyák napját, ha nem egy félnapos kimenővel és egy kiadós Rax-túrával reggelire?! (Kiegészítő információ, hogy Ausztriában az anyukákat egy héttel később ünneplik, mint Magyarországon.)

A főút melletti parkolóból indultunk, hátizsákok a vállra és irány a Rudolfsteig. Az első 3 kilométeren máris 850 métert kapaszkodtunk felfelé. Anne mosolya a kitett részeken talán nem mindig volt teljesen őszinte, de hát ki hibáztatná ezért? A kilátás viszont mindenért kárpótolt.

Az út ezt követően már az erdőben vezetett tovább, de a meredekségéből szinte semmit sem vesztett. Nagyjából 4 kilométer és 1100 méter szintemelkedés után elértük a Gloggnitzer Hüttét – tökéletes hely egy rövid pihenőre és egy meleg bodzaszörpre.

A lefelé út már kevésbé volt megerőltető, a (számunkra) gyorsabb változatot választottuk: a széles traktorutat a Hirschtalon át le a Kis-Höllentalba.

Összesen 17 kilométer 1200 méter szintemelkedéssel 4 óra alatt – hivatalosan csak a hüttéig 4,5 óra lenne az út. Egy anyák napja, ahogy mi szeretjük: pörgősen, együtt és jó sok szintkülönbséggel.

Höllental parkoló – Rudolfsteig – Gloggnitzer Hütte – Großer Kesselgraben – Hirschtal – Kleines Höllental (erdészeti út) és vissza

Parkoló: Parkolni itt lehet

Reggeli kávé kilátással – egy terepfutós hétvége nyitánya

„Jó reggelt! Előre szólok, nálunk az egész házban nincs víz ma reggel. Még kávét sem ittam 🤪” – írta Anne kora reggel.

Nem volt kérdés, hogy mi a megoldás: irány a Speckbacherhütte mégpedig tempósan! Alig múlt 9 óra, amikor már a jól megérdemelt első kávénkat kortyolgattuk.

Négy nő, friss hegyi levegő, ragyogó napsütés. Az útvonal: Waldschlössl – Stojerhöhe – Speckbacherhütte – Mayerhöfen – Reichenau – Waldschlössl. Lent még hűvös és friss levegő, fent viszont már kellemesen napsütés – tökéletes, hogy kiszellőztessük a fejünket, átbeszéljük a következő hetek terveit és közben a lábainkat is megmozgassuk egy kicsit.

A végén az utolsó emelkedőn még kicsit rákapcsoltunk, hogy (szinte) pontosan 10:30-kor hazaérjünk, átvegyem a gyerekeket, és Christian is elkezdhesse a munkanapját.

Egy majdnem 14 kilométeres terepfutás 740 méter szintemelkedéssel, nettó 2 óra 20 perc alatt indulhat a hétvége.

Útvonal: Waldschlössl – Payerbachgraben – Stojerhöhe – Speckbacherhütte – Mayerhöfen – Reichenau – Waldschlössl 

Szintgyűjtés virágcsokor helyett – névnapi parti a hegyekben

– Összedobsz nekünk egy útvonalat 30 km-rel és 1500 méter szintemelkedéssel, de lehetőleg úgy, hogy legyen benne három 500 méteres emelkedés egyben? – kérdezte Egon pár héttel ezelőtt.

– Persze – mondtam. – Tartunk egy-két kávészünetet, és megvan a három 500-as szinted.

– Na, de azért nyomassuk a dolgot lendületesen, a cél az lenne, hogy 6 órán belül meglegyen – tette hozzá Egon.

Én pedig szeretem a kihívásokat…

A terv egyszerű volt. Reggel 7:15-kor álltam a Waldschlössl előtt, a levegő meglepően csípős volt – de a lábamban a bizsergető érzés már jelezte: ez egy jó nap lesz.

Az első emelkedésen már 8:30-ra túl voltunk (700 méter szint). Egon elégedetten mosolygott. Én tartottam egy 5 perces pihenőt – Egon edzésterve szerint ez szinte kötelező volt. Az ünnepi almalé forró vízzel ezen a reggelen szinte különösen jólesett – köszönjük, Naturfreundehaus Knofeleben!

Mióta Ausztriában élek néha elfelejtem, hogy otthon, Magyarországon a névnapokat is ünnepeljük. De hogyan is lehetne szebben tölteni ezt a napot, mint egy igazi terepfutó specialistával, futótárssal és motivátorral, Egonnal?

Ő volt az, aki – még a Reichenauba költözésünk előtt – bevezetett a terepfutás világába, és rajta keresztül ismerkedtem meg az ultrafutással. Ma ismét tanított nekem valami újat – majd meglátjuk, hogy sikerül a gyakorlatba átültetni a tudást: hogyan kell helyesen használni a botot (köszönöm, Anne!), és hogyan kell hatékonyan lefelé futni.

Single trail? Jövök!

Az útvonalunk:

Waldschlössl – Mariensteig – Eng – Knofeleben – Krummbachstein – Emmysteig – Waxriegel – Baumgartner – Bodenwiese – Waldburgangerhütte – Waldschlössl.

Végül 29,7 km és 1770 méter szintemelkedés jött össze 5 óra 45 perc alatt, pihenőkkel együtt – többé-kevésbé három szép, izzasztó emelkedéssel.

Egy névnapi délelőtt kilátással, almalével, terepfutással, két csúcskereszttel, sok nevetéssel, új élményekkel – és egy (vagy inkább két) széles mosollyal.
És azzal az érzéssel, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.

Tavaszias túra a Waxriegelhaushoz – friss levegő, szép kilátás és egy pár igen fáradt kis láb

Múlt héten kihasználtuk a jó időt és a szomszédasszony szabadságát (😅), és elgurultunk a Preiner Gscheidhoz, ami 1.070 méteren fekszik.

Egy nagy parkolóból indul több túraútvonal is a Raxra, tőlünk autóval kb. 20 perc, de tavasztól őszig busszal is könnyű feljutni. Innen több útvonal is vezet a Waxriegelhaushoz:


• A hosszabb, enyhébb emelkedésű traktorút: kb. 3,5 km egy irányba, 300-350 méter szintemelkedéssel – ideális egy kényelmesebb túrához.


• A meredekebb, rövidebb ösvény: kb. 1,5 km egy irányba, ugyancsak 300-350 méter szintemelkedéssel – azoknak, akik szeretik a kihívásokat.

Általában ilyen novemberben már 1.000 méteren hó van, de idén ez máshogy alakult. Volt viszont gyönyörű napsütés, hatalmas köd alattunk, szép kilátás és a Waxriegelhausban egy zseniális lencsefőzelék is várt ránk. Lenónak pedig felfelé egy rövid délelőtti alvás is belefért az útjába.

Nekünk oda-vissza most másfél órára volt szükség a kb. 3,8 km-es úthoz, 300 méter szintkülönbséggel, kényelmes túratempóban, visszafelé persze már Leno is végig gyalog jött, úgyhogy szednünk kellett a lábunkat, hogy lépést tudjunk tartani a kis “gyorsvonattal”.

Gyerekekkel is ideális rövid kirándulás, ha lett volna hó, visszafelé szánkózni is lehet. Szép időben pedig lehet tovább menni a Rax csúcsaira.

Őszi varázslat a Raxon

Egy szép novemberi napon a Preiner Gscheid – Martinsteig – Heukuppe – Habsburghaus – Preiner Wand – Neue Seehütte – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid túrát jártuk végig, ami összesen majdnem 21 km hosszú 1500 méter szintkülönbséggel (+ és -). Nekünk, felfelé túrázva, odafent kocogva és két szünetet tartva 7 órára volt szükségünk. Gyerekek nélkül, Ginával, egy nagyon kedves futótársammal indultunk neki a túrának.

Kocsival indultunk a Preiner Gscheidhoz, ahol egy új, izgalmas útvonalon vágtunk neki a túránknak. A Martinsteig eléggé hasonlít a Gretchensteighoz. Felértünk a Heukuppéhoz, átkocogtunk a Habsburghaus, ami ilyenkor már zárva, de a teraszon megpihentünk. A novemberi napsütés minden egyes percet varázslatossá tette. Csodálatos időnk volt.

A túra során több lélegzetelállító panorámát is megcsodálhattunk. A Martinsteig éppúgy elvarázsolt minket, mint a Heukuppe csúcsán elénk táruló látvány, a Preiner Wand pedig igazán felejthetetlen élményt nyújtott.

Preiner Gscheid – Gretchensteig – Karl-Ludwig-Haus – Neue Seehütte – Göbl Kühn Steig – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid

“Na igen, az én gyerekeim az autóban aludtak, de ezeknél az osztrákoknál, úgy tűnik, más a szokás.” – Mindig szórakoztat, amikor a magyar túrázók azt gondolják, úgyse érti őket senki…

De kezdjük az elején. Két hónapja tartozom már ezzel a beszámolóval, de mivel holnap újabb vendégek érkeznek, akik a Raxra szeretnének túrázni, végre rászántam magam.

Ha már az a megtiszteltetés ért minket, hogy Zsófia látogatóba jött, mindenképp meg kellett lepnünk őt egy pörgősebb Rax-túrával, csak hogy legyen megint mire emlékeznünk. 😉

Szóval felkerekedtünk egy júniusi reggelen (Zsófi+L), illetve délelőttön (Zita+L2), lesétáltunk a payerbachi vasútállomásra és felszálltunk a Preiner Gscheid felé tartó buszra. Innen indult fél óra múlva a túránk. (Aki a menetrendet értelmezni tudja, az kap 10% kedvezményt a következő foglalásnál: Menetrend).

A Reisstalersteig és a Gretchensteig útvonalának alsó része majdnem a Reisstalerhüttéig ugyanaz. Kicsivel a Hütte előtt aztán van egy meredek ösvény felfelé, ahonnan végig nagyon jó a kilátás, amíg újra be nem érünk a fák közé. Zsófiék itt tartottak egy kis szünetet, így én L2-vel (mindent a nyugalmas alvásért jeligére) előre mentem. Ez az út vezet aztán fel a Gretchensteighoz. A steig (meredekebb, mászós út, a térképen fekete jelzéssel) alatt nem sokkal van egy kis kőomlásos rész, szerény megítélésem szerint egy nagyobb szívás, mint maga a biztosított út (via ferrata), de ezt majd döntse el mindenki maga.

“Wazz, az egy gyerek ott elől.” “Te, ez egy nő. Ennek meg hol a férje?! Biztosan füvet nyír.” “Á, ez itt tutira nem megy fel, mi lejönni is alig tudunk. Biztosan van egy másik út is.” “Na igen, az én gyerekeim az autóban aludtak, de ezeknél az osztrákoknál, úgy tűnik, más a szokás.”

Mivel a magyar csapat (teljes via ferrata felszereléssel) elég lassan ereszkedett az általuk nehéznek ítélt terepen, volt időm lefordítani a fenti szösszeneteket a velem együtt várakozó osztrák hölgynek (aki a meredekebb részt “sima ügy”-ként írta le). Mindenesetre jól szórakoztunk. Ez a történet amúgy egy kiváló példa arra, hogy különböző szintű felkészültséggel és gyakorlattal mennyire másként élhetünk meg egy-egy hegyi szakaszt.

Fent most nem álltam meg a Karl-Ludwig-Hausnál, hanem folytattam az utat a Neue Seehütte felé. Előtte félórával aztán kénytelenek voltunk beiktatni egy ebédszünetet (L2) a domboldalon, majd egy kicsit meredekebb út következett lefelé, amelyet egy kiváló (gluténmentes és vegán) lencsefőzelék követett.

Innen tovább indulva kaptunk a nyakunkba (illetve az esőkabátunkra) egy kis kellemes (?!) jégesőt (helló június, mi így szeretünk). Végül Zsófiékat a Waxriegelhaus-nál vártuk be, innen együtt sétáltunk le az utolsó buszhoz.

Összefoglalva:



Preiner Gscheid – Gretchensteig – Karl-Ludwig-Haus – Neue Seehütte – Göbl Kühn Steig – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid

Waldschlössl – Mariensteig – Eng – Naturfreundehaus auf der Knofeleben és vissza

Ha épp nincs kedvünk tervezni…

…akkor általában egyszerűen nyugat felé vesszük az irányt.

A második kereszteződésnél aztán a középső utat választjuk a Talhof irányába, majd a második jobboldali ösvényen indulunk el srégen felfelé a Naturfreundehaus Knofeleben fele. Ebben az esetben nincs szükség nagyobb csomagokra, tudjuk, hogy maximum 2 óra alatt felérünk és a főzést is megspóroljuk aznap. A fenti étterem azon kevesek egyike, ahol mindketten kedvünkre válogathatunk: gyakorlatilag minden étel gluténmentes és egyre több vegán választék is van. Ma egy sütőtökleves (L2, Ch és Z), paprikáskrumpli babbal (L1, L2, Z) és Christiannak és L1-nak áfonyás rétes volt a menü. (Ok, ok, Z kapott egy zabtejes kávét, ahogy Marco fogalmazott, kifejezetten Frau Waldschlössl részére készítve🤭).

Lefelé egy kb. 500 méteres szakaszt leszámítva L1 egyedül sétált hazáig, így oda és vissza is kb. 1:45 órára volt szükségünk. (Felfelé L1 nagyrészt cipeltette magát, vagy nézelődött, így végül a fiúk 20 perccel később értek fel, de legalább addigra lett asztalunk.)

Waldschlössl – Mariensteig – Eng – Naturfreundehaus auf der Knofeleben és vissza

Összesen kb. 11,75 km, 730 méter pozitív és negatív szintkülönbség.

Szélvihar, havas eső és egy várrom – családi kaland Waldschlössl-módra

Hétvégén újra olyan “klasszikus” Schneedörfl-időjárás volt: szélvihar, szemerkélő (havas) eső, és stabil 3 fok – pont ideális egy kis családi programhoz!

Continue reading “Szélvihar, havas eső és egy várrom – családi kaland Waldschlössl-módra”

🛝 Egy hely, ahol játszani és megpihenni is jó: a Kinderinsel játszótér Reichenauban

Ha gyerekekkel kirándulunk, Reichenau mindig jó választás. Közvetlenül a Schwarza-patak partján, a gyógypark szélén található a szeretettel kialakított Kinderinsel játszótér.

Continue reading “🛝 Egy hely, ahol játszani és megpihenni is jó: a Kinderinsel játszótér Reichenauban”

Titkok az alagút végén – Egy délutáni felfedezőút története

Vannak napok, amikor, bár előre tervezünk, minden egészen máshogy alakul. Ma például Prigglitz felé szerettünk volna kirándulni, de a reggeli pakolászás, a panziós váltás és egy jól megérdemelt adag szennyes elrendezése végül úgy alakította a napunkat, hogy csak jóval később tudtunk útnak indulni. A cél így módosult: Grillenberg lett belőle – és milyen jól jártunk!

Continue reading “Titkok az alagút végén – Egy délutáni felfedezőút története”

Ahonnan az egész indult – út a Waldschlössl-ből a Schneeberg csúcsára🏔️🏃🏼

Már három éve, hogy nekivágtunk a Waldschlössl-projektnek, és azóta nem került sor arra, hogy felmásszunk a Schneebergre. Mindez annak ellenére, hogy a ház gyakorlatilag a Schneeberg oldalában fekszik, ha a Schwarza-völgy felől nézzük. Az első években, amikor még nem laktunk itt, amúgy sem volt sok időm túrázni: csak azért jártam Schneedörfl-be, hogy dolgozzak az építkezésen.

Aztán, amikor elköltöztünk Schneedörfl-be, lassan újra visszatért a túrázás az életünkbe – de ezek az utak jobbára a Raxra, vagy a „mi oldalunkon” legfeljebb a Krummbachsteinig vezettek.

Pedig a gondolat gyakran kísértett. Nem egyszer kérdezték már tőlem, hogy mégis, hogy jutott eszembe ez a Waldschlössl-projekt. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy régebben, amikor Puchbergből mentem fel a Schneebergre, majd lefelé az Engen keresztül ereszkedtem le a Payerbach-Reichenau vasútállomáshoz, elhaladtam a mai házunk mellett. A túra végén mindig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy „itt kellene lakni”. Ahogy ezek az emlékek jártak a fejemben, szép lassan kialakult valami kisebb fajta rosszszájíz ötvözve egy kis becsvággyal, amely újra motivációt adott, hogy nekivágjak a Schneebergnek.

Zita bevállalta a vasárnapi gyerekfelügyeletet, így kora reggel 6:05-kor elindultam. A völgyben még csak épp kezdett felszállni a köd, minden nedves volt az éjszakai harmattól, de az időjárás egyébként tökéletes túraidőnek bizonyult.

Jól haladtam, 7:09-kor már a Knofelebennél jártam, ahonnan egyenesen továbbmentem a Krummbachstein felé. 7:43-kor fent voltam, itt tartottam egy gyors pihenőt, aztán lefutottam a Krummbachsattelhez, és onnan az Emmysteigen keresztül elértem a jól ismert „félcipős turistaautópályát” – a Schneeberg-fogaskerekű felső állomásától a Fischerhüttéig vezető széles ösvényt.

Itt találkoztam először más kirándulókkal. De ezen a széles szakaszon ismét lehetett egy kicsit kocogni, úgyhogy jó tempóban haladtam az utolsó meredek szakasz felé, amely a Klosterwappenre vezet.

9:21-kor értem fel a Klosterwappenre, a Schneeberg legmagasabb pontjára. Itt elmajszoltam a zsemlémet, élveztem a csúcs csendjét (és azt, hogy ilyen korán még kevesen voltak fent), majd 10 perc pihenő után elindultam lefelé.

Ugyanazon az úton futottam vissza a Krummbachsattelig, de ezúttal kihagytam a Krummbachsteint, és helyette az Alplecken, majd a Lackabodengraben és az Eng felé vettem az irányt – végig lefelé, szinte egy lendülettel hazaértem.

Pontban 11:29-kor értem haza a Waldschlösslbe – éppen időben, hogy még melegen kapjam az ebédet.
Köszi, Zita 😉

⸻

🗺️ Útvonal: Waldschlössl – Knofeleben – Krummbachstein – Krummbachsattel – Emmysteig – Klosterwappen – Krummbachsattel – Alpleck – Lackabodengraben – Eng – Waldschlössl

📏 Táv: 26 km

⬆️ Szintemelkedés: 1800 méter

⏱️ Idő: felfelé 3:15 óra, fent 10 perc pihenő, lefelé 2:05 óra (terepfutás, amikor a terhes feleséged kisgyerekkel és meleg ebéddel vár otthon)