Miről álmodik a lány? (2. rész)

– Nem vágyódsz néha haza? – még magam is sablonosnak éreztem a kérdést, de egyszerűen érdekelt a válasz.

– Azt csinálom, amit szeretek. Nekem mindegy, hol vagyok.
Eszter válaszát biztosan nem sikerült szó szerint idéznem, de talán nem is ez számít. Amellett, hogy két kislány édesanyja, egy terepfutó zseni (tavaly harmadik lett a Western States 100-Mile Endurance Run-on). Hétvégén pedig a bécsi maratonon “mellesleg” magyar bajnok is lett.

Eszter egyike azon embereknek, akik miatt újra eszembe jutott, miről is álmodoztam 20 évesen: egy kis kávézóról, ahol olyan embereket ismerhetünk meg személyesen is, mint Eszter, az édesanyja és barátnője, Kertész Kata. Három varázslatos és erős nő. Beszélgetés terepfutásról, anyaságról, edzésről, motivációról és kihívásokról. Tabuk nélkül.

Köszönöm ezt a csoda délelőttöt!

Ködtakaróba burkolózó naplemente, csendes napfelkelte a felhők felett 🌫🌅

A Jubiläumsaussicht-hez vezető túrát sokszor ajánljuk nektek. A héten kétszer is teszteltem, hogy kilátni-e a ködfelhőből odafent: mindkétszer szerencsével jártam.

Ritkán van ködös időnk Reichenauban, talán a sok szél miatt. Veszprémi létemre mindig gyermekkori izgalommal várom a novemberi reggeleket, amikor nem látszik a Rax vagy késő délután ködfágyolba burkolózik a környék.

2021-et írtunk. Kihasználva, hogy Chris apukája nálunk járt, és ez a tény Lenót teljesen lefoglalta, elindultam egy kis reggeli kocogásra.

A Waldschlössl mellett kezdődő ösvényen kezdtem az utat, majd az épülő méhszálló mellett jobbra kanyarodva egy kis erdei szakaszon lerövidítettem azt. A Hochbergernél már felsejlettek a környező hegyek, bár a köd még ekkor is sűrűn ült a dombokon. Innen gyorsan gyalogolva kb. 25 perc alatt értem fel a kilátóhoz, ahol a nap első sugarai lassan áttörtek a ködburkon – igazi ajándék ez az időjárás.

Hazafelé a sárga jelzést választottam: a kék úton még egy keveset felfelé, majd balra a traktorúton, onnan kb. fél kilométer, és máris ismerős ösvényeken vezet vissza az út a Waldschlössl-höz.

Ha szeretnétek ti is megtapasztalni a köd misztikus csendjét és a dombok lassú ébredését, akkor ezt az útvonalat szívből ajánljuk – rövid, változatos és minden évszakban tartogat meglepetést. 🏞🍂

📍 Táv: 7-9 km

⛰ Szintemelkedés: kb. 450 m

⏱ Időtartam: 1 óra 15 perc – 3 óra (tempótól függően)

Útvonal: Waldschlössl – Hochberger (kék jelzés) – Jubiläumsaussicht – sárga jelzés – vissza a Waldschlösslbe

🏔 Egy nem egészen hétköznapi Schneeberg-túra egy három hónapos babával

Hogyan tervezzünk meg egy túranapot kisgyerekkel és minimális csomaggal?


Egyszerű. Először is: írsz egy listát a legfontosabb dolgokról. Aztán elindulsz – és a lista marad, ahol van. Ettől kezdve pedig már csak egy dologra lesz szükséged: improvizációra. (Ami néha egészen konkrét dolgokat jelent. Például havon csúszni – szánkó nélkül. De erről majd később.)

Reggel 8:05-kor, alig 200 méterre a Waldschlössl-től, a szomszédunk, Regina megkérdezte:

– „Marcóhoz mentek fel ma?”

És én még akkor sem tudtam biztosan, hogy egyáltalán eljutunk-e a Naturfreundehaus Knofeleben-ig.

Az útvonal? A vasárnapi klasszikus: Eng, majd az elágazónál nem a Mitterberggraben felé, hanem Lackabodengraben, onnan tovább a Krummbachstein felé vezető ösvényen. A Krummbachsattelnél jött a döntés:

➡️ Menjünk tovább a Schneeberg felé?

Vagy

☀️ Maradjunk a Knofelebennél, pihenjünk, együnk nyugisan?

Nos:

👶 A gyermek aludt.

🌞 A nap sütött.

🌡 A hőmérséklet kellemes volt.

🕙 És még csak 10:00 volt.

Mentünk tehát tovább.

A Baumgartner romjainál (10:45) L2 felébredt. Kerestünk egy félárnyékos, szélvédett helyet, tízóraiztunk (🤱🏼), aztán indultunk tovább.

15 perc múlva újabb megálló – L2 még nem volt elégedett (🤱🏼). És mivel nem tudtam biztosan, hogy az utolsó fogaskerekű valóban 15:15-kor indul-e, nem nagyon volt idő töprengeni. Menni kellett.

A következő szakasz elég meredek és köves volt – L2 sem értékelte túlzottan. De öt perc szolid tiltakozás után inkább újra elaludt.

Pontban dél volt, mire felértünk. És őszintén: elképesztően boldog voltam, hogy túljutottunk ezen a részen.

Ezután már „csak” egy kellemes séta volt a Klosterwappen-ig (13:05). Tényleg kellemes. Egészen addig, amíg a Fischerhütte alatt fel nem tűnt az a kisebb hó- (vagy inkább jég-)folt. És L2 fel nem ébredt. És ki nem fejezte határozott véleményét arról, hogy szerinte márpedig aludni kellene. De mivel éppen ott volt egy sor nézelődő turista, egy havas szakasz és rövid gondolkodás után gyors döntés született: leültünk a hóba és lecsúsztunk. Pontosabban én csúsztam. Fenéken. L2 ordított. Két perccel később viszont újra aludt.Nyert ügy.

Az összes eltervezett pihenőhely (Damböckhaus, Fischerhütte, megint Damböckhaus) kimaradt – L2 olyan mélyen aludt, hogy egyszer csak ott voltunk 14:05-kor a Schneebergbahn végállomásánál. A fogaskerekűn senki sem sejtette, hogy mi nem csak a Klosterwappenről jövünk – hanem hordozóval, gyalog, egész Reichenauból. 15:00-ra már Puchbergben vártuk a vonatpótló buszt.

Mondanám, hogy a payerbach-i vasútállomástól a Waldschlösslig vezető séta maga volt a nap megkoronázása, de őszintén: az utolsó 90 méter szintkülönbség inkább kúszás és belső mantrázás volt részemről így három hónappal szülés után. L2? Ő boldogan aludt újra egyet.

📍 Útvonal:

Waldschlössl – Eng – Lackabodengraben – Krummbachsattel – Klosterwappen – Fischerhütte – Damböckhaus – Hochschneeberg Bergbahnhof

📏 16,7 km

📈 1.650 m szintemelkedés

📉 400 m ereszkedés

🕒 6 óra, benne két pihenővel

👶 1 baba a hason hordozóban, egy hátizsák hátul

🎒 0 szánkó

😅 1 fenéken csúszás

❤️ 100% emlék

Egy közepesen optimális terepfutás – Sonnwendstein fordítva, ahol végül a kávézó nyert

Egy új kedvenc szófordulat lopakodott be a szókincsünkbe: közepesen optimális. Annetől tanultuk. És valahogy ez a kifejezés tökéletesen passzolt a mai terepfutásunkhoz.

A terv a következő volt: a korábbról már ismert Sonnwendstein-útvonalunk – csak most visszafelé. Tehát indulás a Waldschlössl-től, Payerbachon, Kübön, Schottwienen és Maria Schutzon át, aztán fel a Gebirgsjägersteig-en, át a Sonnwendstein-en, és végül le Semmeringbe. És talán – de tényleg csak talán – onnan haza is futhattunk volna. Elméletben.

Motiváció? Ma épp szabadságon volt. Valószínűleg a Raxon, de semmiképp nem a mi környékünkön. Vagy Katjánál. Mindhármunknak volt legalább egy jó kifogása arra, hogy ma miért nem kellene tovább futni. És így a hazafutást Semmeringről – nos, azt inkább elengedtük.

Így végül a Kaffeehalle-ban kötöttünk ki. És nem bántuk meg: kiváló kávé, pazar panoráma és a megnyugtató érzés, hogy jó döntést hoztunk – például azt, hogy inkább vonattal megyünk haza. Azért egy ilyen cappuccinóért simán megmászhattunk volna még 400 méter szintet. De nem tettük. Közepesen optimális – de legalább (vegán) tejhabbal.

A Sonnwendstein? Megint megmásztuk – és megint megfogadtuk, hogy egy ideig kerüljük. Az az ösvény olyan hosszúra nyúlik, hogy csak arra tud gondolni az ember: ha már ennyi szintet megyünk, miért nem inkább a Raxra mászunk fel? 😅

És ha valaki megkérdezi, milyen volt?

Közepesen optimális – de szép.

📍 Útvonal: Waldschlössl – Payerbach – Küb – Schottwien – Maria Schutz – Gebirgsjägersteig – Sonnwendstein – Semmering

📏 Táv: 22,4 km

⏱️ Időtartam: kb. 4 óra (nagyrészt mégiscsak terepfutás volt)

⛰️ Szintkülönbség: +1300 m, -940 m

Összegzés:

Nem futottunk hazáig, de cserébe ittunk egy jó kávét. Nem voltunk túl motiváltak, de a kitartás megvolt.
Nem lesz több Sonnwendstein… legalábbis most néhány hónapig. 😋

Ahhoz képest, hogy nem volt hozzá kedvünk, egész jól sikerült. Olyan közepesen optimálisan.

Száguldozó asszonyok a Raxon – vagyis anyák napja hegymenetben

Hogyan is ünnepelhetnénk meg jobban az anyák napját, ha nem egy félnapos kimenővel és egy kiadós Rax-túrával reggelire?! (Kiegészítő információ, hogy Ausztriában az anyukákat egy héttel később ünneplik, mint Magyarországon.)

A főút melletti parkolóból indultunk, hátizsákok a vállra és irány a Rudolfsteig. Az első 3 kilométeren máris 850 métert kapaszkodtunk felfelé. Anne mosolya a kitett részeken talán nem mindig volt teljesen őszinte, de hát ki hibáztatná ezért? A kilátás viszont mindenért kárpótolt.

Az út ezt követően már az erdőben vezetett tovább, de a meredekségéből szinte semmit sem vesztett. Nagyjából 4 kilométer és 1100 méter szintemelkedés után elértük a Gloggnitzer Hüttét – tökéletes hely egy rövid pihenőre és egy meleg bodzaszörpre.

A lefelé út már kevésbé volt megerőltető, a (számunkra) gyorsabb változatot választottuk: a széles traktorutat a Hirschtalon át le a Kis-Höllentalba.

Összesen 17 kilométer 1200 méter szintemelkedéssel 4 óra alatt – hivatalosan csak a hüttéig 4,5 óra lenne az út. Egy anyák napja, ahogy mi szeretjük: pörgősen, együtt és jó sok szintkülönbséggel.

Höllental parkoló – Rudolfsteig – Gloggnitzer Hütte – Großer Kesselgraben – Hirschtal – Kleines Höllental (erdészeti út) és vissza

Parkoló: Parkolni itt lehet

Reggeli kávé kilátással – egy terepfutós hétvége nyitánya

„Jó reggelt! Előre szólok, nálunk az egész házban nincs víz ma reggel. Még kávét sem ittam 🤪” – írta Anne kora reggel.

Nem volt kérdés, hogy mi a megoldás: irány a Speckbacherhütte mégpedig tempósan! Alig múlt 9 óra, amikor már a jól megérdemelt első kávénkat kortyolgattuk.

Négy nő, friss hegyi levegő, ragyogó napsütés. Az útvonal: Waldschlössl – Stojerhöhe – Speckbacherhütte – Mayerhöfen – Reichenau – Waldschlössl. Lent még hűvös és friss levegő, fent viszont már kellemesen napsütés – tökéletes, hogy kiszellőztessük a fejünket, átbeszéljük a következő hetek terveit és közben a lábainkat is megmozgassuk egy kicsit.

A végén az utolsó emelkedőn még kicsit rákapcsoltunk, hogy (szinte) pontosan 10:30-kor hazaérjünk, átvegyem a gyerekeket, és Christian is elkezdhesse a munkanapját.

Egy majdnem 14 kilométeres terepfutás 740 méter szintemelkedéssel, nettó 2 óra 20 perc alatt indulhat a hétvége.

Útvonal: Waldschlössl – Payerbachgraben – Stojerhöhe – Speckbacherhütte – Mayerhöfen – Reichenau – Waldschlössl 

Szintgyűjtés virágcsokor helyett – névnapi parti a hegyekben

– Összedobsz nekünk egy útvonalat 30 km-rel és 1500 méter szintemelkedéssel, de lehetőleg úgy, hogy legyen benne három 500 méteres emelkedés egyben? – kérdezte Egon pár héttel ezelőtt.

– Persze – mondtam. – Tartunk egy-két kávészünetet, és megvan a három 500-as szinted.

– Na, de azért nyomassuk a dolgot lendületesen, a cél az lenne, hogy 6 órán belül meglegyen – tette hozzá Egon.

Én pedig szeretem a kihívásokat…

A terv egyszerű volt. Reggel 7:15-kor álltam a Waldschlössl előtt, a levegő meglepően csípős volt – de a lábamban a bizsergető érzés már jelezte: ez egy jó nap lesz.

Az első emelkedésen már 8:30-ra túl voltunk (700 méter szint). Egon elégedetten mosolygott. Én tartottam egy 5 perces pihenőt – Egon edzésterve szerint ez szinte kötelező volt. Az ünnepi almalé forró vízzel ezen a reggelen szinte különösen jólesett – köszönjük, Naturfreundehaus Knofeleben!

Mióta Ausztriában élek néha elfelejtem, hogy otthon, Magyarországon a névnapokat is ünnepeljük. De hogyan is lehetne szebben tölteni ezt a napot, mint egy igazi terepfutó specialistával, futótárssal és motivátorral, Egonnal?

Ő volt az, aki – még a Reichenauba költözésünk előtt – bevezetett a terepfutás világába, és rajta keresztül ismerkedtem meg az ultrafutással. Ma ismét tanított nekem valami újat – majd meglátjuk, hogy sikerül a gyakorlatba átültetni a tudást: hogyan kell helyesen használni a botot (köszönöm, Anne!), és hogyan kell hatékonyan lefelé futni.

Single trail? Jövök!

Az útvonalunk:

Waldschlössl – Mariensteig – Eng – Knofeleben – Krummbachstein – Emmysteig – Waxriegel – Baumgartner – Bodenwiese – Waldburgangerhütte – Waldschlössl.

Végül 29,7 km és 1770 méter szintemelkedés jött össze 5 óra 45 perc alatt, pihenőkkel együtt – többé-kevésbé három szép, izzasztó emelkedéssel.

Egy névnapi délelőtt kilátással, almalével, terepfutással, két csúcskereszttel, sok nevetéssel, új élményekkel – és egy (vagy inkább két) széles mosollyal.
És azzal az érzéssel, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.

Tavaszias túra a Waxriegelhaushoz – friss levegő, szép kilátás és egy pár igen fáradt kis láb

Múlt héten kihasználtuk a jó időt és a szomszédasszony szabadságát (😅), és elgurultunk a Preiner Gscheidhoz, ami 1.070 méteren fekszik.

Egy nagy parkolóból indul több túraútvonal is a Raxra, tőlünk autóval kb. 20 perc, de tavasztól őszig busszal is könnyű feljutni. Innen több útvonal is vezet a Waxriegelhaushoz:


A hosszabb, enyhébb emelkedésű traktorút: kb. 3,5 km egy irányba, 300-350 méter szintemelkedéssel – ideális egy kényelmesebb túrához.


A meredekebb, rövidebb ösvény: kb. 1,5 km egy irányba, ugyancsak 300-350 méter szintemelkedéssel – azoknak, akik szeretik a kihívásokat.

Általában ilyen novemberben már 1.000 méteren hó van, de idén ez máshogy alakult. Volt viszont gyönyörű napsütés, hatalmas köd alattunk, szép kilátás és a Waxriegelhausban egy zseniális lencsefőzelék is várt ránk. Lenónak pedig felfelé egy rövid délelőtti alvás is belefért az útjába.

Nekünk oda-vissza most másfél órára volt szükség a kb. 3,8 km-es úthoz, 300 méter szintkülönbséggel, kényelmes túratempóban, visszafelé persze már Leno is végig gyalog jött, úgyhogy szednünk kellett a lábunkat, hogy lépést tudjunk tartani a kis “gyorsvonattal”.

Gyerekekkel is ideális rövid kirándulás, ha lett volna hó, visszafelé szánkózni is lehet. Szép időben pedig lehet tovább menni a Rax csúcsaira.

Őszi varázslat a Raxon

Egy szép novemberi napon a Preiner Gscheid – Martinsteig – Heukuppe – Habsburghaus – Preiner Wand – Neue Seehütte – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid túrát jártuk végig, ami összesen majdnem 21 km hosszú 1500 méter szintkülönbséggel (+ és -). Nekünk, felfelé túrázva, odafent kocogva és két szünetet tartva 7 órára volt szükségünk. Gyerekek nélkül, Ginával, egy nagyon kedves futótársammal indultunk neki a túrának.

Kocsival indultunk a Preiner Gscheidhoz, ahol egy új, izgalmas útvonalon vágtunk neki a túránknak. A Martinsteig eléggé hasonlít a Gretchensteighoz. Felértünk a Heukuppéhoz, átkocogtunk a Habsburghaus, ami ilyenkor már zárva, de a teraszon megpihentünk. A novemberi napsütés minden egyes percet varázslatossá tette. Csodálatos időnk volt.

A túra során több lélegzetelállító panorámát is megcsodálhattunk. A Martinsteig éppúgy elvarázsolt minket, mint a Heukuppe csúcsán elénk táruló látvány, a Preiner Wand pedig igazán felejthetetlen élményt nyújtott.

Preiner Gscheid – Gretchensteig – Karl-Ludwig-Haus – Neue Seehütte – Göbl Kühn Steig – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid

Na igen, az én gyerekeim az autóban aludtak, de ezeknél az osztrákoknál, úgy tűnik, más a szokás.” – Mindig szórakoztat, amikor a magyar túrázók azt gondolják, úgyse érti őket senki…

De kezdjük az elején. Két hónapja tartozom már ezzel a beszámolóval, de mivel holnap újabb vendégek érkeznek, akik a Raxra szeretnének túrázni, végre rászántam magam.

Ha már az a megtiszteltetés ért minket, hogy Zsófia látogatóba jött, mindenképp meg kellett lepnünk őt egy pörgősebb Rax-túrával, csak hogy legyen megint mire emlékeznünk. 😉

Szóval felkerekedtünk egy júniusi reggelen (Zsófi+L), illetve délelőttön (Zita+L2), lesétáltunk a payerbachi vasútállomásra és felszálltunk a Preiner Gscheid felé tartó buszra. Innen indult fél óra múlva a túránk. (Aki a menetrendet értelmezni tudja, az kap 10% kedvezményt a következő foglalásnál: Menetrend).

A Reisstalersteig és a Gretchensteig útvonalának alsó része majdnem a Reisstalerhüttéig ugyanaz. Kicsivel a Hütte előtt aztán van egy meredek ösvény felfelé, ahonnan végig nagyon jó a kilátás, amíg újra be nem érünk a fák közé. Zsófiék itt tartottak egy kis szünetet, így én L2-vel (mindent a nyugalmas alvásért jeligére) előre mentem. Ez az út vezet aztán fel a Gretchensteighoz. A steig (meredekebb, mászós út, a térképen fekete jelzéssel) alatt nem sokkal van egy kis kőomlásos rész, szerény megítélésem szerint egy nagyobb szívás, mint maga a biztosított út (via ferrata), de ezt majd döntse el mindenki maga.

Wazz, az egy gyerek ott elől.” “Te, ez egy nő. Ennek meg hol a férje?! Biztosan füvet nyír.” “Á, ez itt tutira nem megy fel, mi lejönni is alig tudunk. Biztosan van egy másik út is.” “Na igen, az én gyerekeim az autóban aludtak, de ezeknél az osztrákoknál, úgy tűnik, más a szokás.”

Mivel a magyar csapat (teljes via ferrata felszereléssel) elég lassan ereszkedett az általuk nehéznek ítélt terepen, volt időm lefordítani a fenti szösszeneteket a velem együtt várakozó osztrák hölgynek (aki a meredekebb részt “sima ügy”-ként írta le). Mindenesetre jól szórakoztunk. Ez a történet amúgy egy kiváló példa arra, hogy különböző szintű felkészültséggel és gyakorlattal mennyire másként élhetünk meg egy-egy hegyi szakaszt.

Fent most nem álltam meg a Karl-Ludwig-Hausnál, hanem folytattam az utat a Neue Seehütte felé. Előtte félórával aztán kénytelenek voltunk beiktatni egy ebédszünetet (L2) a domboldalon, majd egy kicsit meredekebb út következett lefelé, amelyet egy kiváló (gluténmentes és vegán) lencsefőzelék követett.

Innen tovább indulva kaptunk a nyakunkba (illetve az esőkabátunkra) egy kis kellemes (?!) jégesőt (helló június, mi így szeretünk). Végül Zsófiékat a Waxriegelhaus-nál vártuk be, innen együtt sétáltunk le az utolsó buszhoz.

Összefoglalva:



Preiner Gscheid – Gretchensteig – Karl-Ludwig-Haus – Neue Seehütte – Göbl Kühn Steig – Waxriegelhaus – Preiner Gscheid

Waldschlössl – Mariensteig – Eng – Naturfreundehaus auf der Knofeleben és vissza

Ha épp nincs kedvünk tervezni…

…akkor általában egyszerűen nyugat felé vesszük az irányt.

A második kereszteződésnél aztán a középső utat választjuk a Talhof irányába, majd a második jobboldali ösvényen indulunk el srégen felfelé a Naturfreundehaus Knofeleben fele. Ebben az esetben nincs szükség nagyobb csomagokra, tudjuk, hogy maximum 2 óra alatt felérünk és a főzést is megspóroljuk aznap. A fenti étterem azon kevesek egyike, ahol mindketten kedvünkre válogathatunk: gyakorlatilag minden étel gluténmentes és egyre több vegán választék is van. Ma egy sütőtökleves (L2, Ch és Z), paprikáskrumpli babbal (L1, L2, Z) és Christiannak és L1-nak áfonyás rétes volt a menü. (Ok, ok, Z kapott egy zabtejes kávét, ahogy Marco fogalmazott, kifejezetten Frau Waldschlössl részére készítve🤭).

Lefelé egy kb. 500 méteres szakaszt leszámítva L1 egyedül sétált hazáig, így oda és vissza is kb. 1:45 órára volt szükségünk. (Felfelé L1 nagyrészt cipeltette magát, vagy nézelődött, így végül a fiúk 20 perccel később értek fel, de legalább addigra lett asztalunk.)

Waldschlössl – Mariensteig – Eng – Naturfreundehaus auf der Knofeleben és vissza

Összesen kb. 11,75 km, 730 méter pozitív és negatív szintkülönbség.

Waldschlössl – Naturfreundehaus Knofeleben – Waldschlössl

Mit is csinálhatna az ember anyák napján egy szuper anyukával, aki az idő nagyrészében egyedül gondoskodik a gyerekünkről? Elviszi végre valahova! Mivel pedig az éttermek a korona miatt zárva vannak, így Leno és én elvittük a mi Zitánkat kirándulni.

Continue reading “Waldschlössl – Naturfreundehaus Knofeleben – Waldschlössl”

Szélvihar, havas eső és egy várrom – családi kaland Waldschlössl-módra

Hétvégén újra olyan “klasszikus” Schneedörfl-időjárás volt: szélvihar, szemerkélő (havas) eső, és stabil 3 fok – pont ideális egy kis családi programhoz!

Continue reading “Szélvihar, havas eső és egy várrom – családi kaland Waldschlössl-módra”

🛝 Egy hely, ahol játszani és megpihenni is jó: a Kinderinsel játszótér Reichenauban

Ha gyerekekkel kirándulunk, Reichenau mindig jó választás. Közvetlenül a Schwarza-patak partján, a gyógypark szélén található a szeretettel kialakított Kinderinsel játszótér.

Continue reading “🛝 Egy hely, ahol játszani és megpihenni is jó: a Kinderinsel játszótér Reichenauban”

Titkok az alagút végén – Egy délutáni felfedezőút története

Vannak napok, amikor, bár előre tervezünk, minden egészen máshogy alakul. Ma például Prigglitz felé szerettünk volna kirándulni, de a reggeli pakolászás, a panziós váltás és egy jól megérdemelt adag szennyes elrendezése végül úgy alakította a napunkat, hogy csak jóval később tudtunk útnak indulni. A cél így módosult: Grillenberg lett belőle – és milyen jól jártunk!

Continue reading “Titkok az alagút végén – Egy délutáni felfedezőút története”